Muzsika, 1985 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1985-06-01 / 6. szám - RAJECZKY BENJAMIN: Harmat Artúr születésének centenáriumára (1885. június 27.)
Harmat Artúr születésének centenáriumára (1885. június 27.) A ferencjózsefi időknek ez a generációja abban a kitüntető privilégiumban részesült, hogy túlérett társadalmi formáját egyénileg is átélve szükségszerűen reformerré vált. Hubacsek Ferenc nyitrabajnai építőmester a vidéki kispolgárságnak feltörekvő módján (nyilván orgonista apósára és annak orgonista származású feleségére gondolva) zene iránt érdeklődő kisfiát hegedű- és zongoratanulásra fogta, és valószínűleg kántortanítói pályára is szánta: ott húszévesen már kenyérkereső értelmiségi lehetett. Intenzív zenetanulásra gondolhatunk, mert a nyitrai első után a fiú öt elemi osztályt magánúton tanult Bajnán; fiatalkorának csodálatosan szívós önképzése ott alapozódhatott meg. A nagyszombati gimnázium zenekarában már alsóosztályos létére hegedült (a csellista Kodály mellett). Komoly gyakorlati készség birtokában jelentkezett be a negyedik osztály után az esztergomi tanítóképzőbe; ott hamarosan a zenekar vezetését bízták rá. Hogy nem puszta kántortanítóvá nevelődött, azt igen nagy részben tanárának, a bazilika karnagyi posztját betöltő — Harmat öregkori szavai szerint azóta is felülmúlhatatlan — Kersch Ferencnek köszönhette. Az Liszt zenei örökségét őrizte Esztergomban, széles körű egyházzenei tájékozottságával és lelkes érdeklődésével életre szóló példaképe lett a fiatal tanítójelöltnek, sőt „Az egyházi népének reformkérdése" című munkájával (1904) egyenesen inspirálója lett az énekeskönyv-szerkesztő Harmat Artúrnak. Szolid zeneszerzési és alapvető egyházzenei képzés birtokában vállalhatta 1904-ben a fiatal okleveles kántortanító a nyitrai tanítóságot, a piarista gimnázium énektanárságát és orgonista állását, valamint az Egyházi Zeneegylet karnagyi munkáját. Egy átlagos fiatal nyitrai tanító négy év alatt bekapcsolódott a város életébe, megnősült és nekilátott családi jövője biztosításának. Harmat négy év alatt elismert lelkiismeretes munka mellett felkészült a középiskolai zenetanári vizsgára, és 1908-ban a Zeneakadémián oklevelet szerzett, utána az iskolai szünetekben a prágai Emmaus apátságban gregoriánt, Berlinben iskolai énekpedagógiát és karvezetést tanult (nem ösztöndíjból, hanem a tanítói fizetésből megtakarított pénzen), majd két férfikari mű megjelentetése után szabadságot kért zeneszerzési tanulmányokra. 1914-ben Herzfeldnél kitűnően végzett, vizsgadarabjával, a Te Deummal Haynald-díjat nyert, de annak felhasználása helyett a háború kitörésekor bevonult katonának. Kispolgár létére nem járhatott felmentés után, hanem végigküzdötte a különböző frontokat, és a Dob erdőn megsebesülve megfogadta, hogy ha abból a pokolból megszabadul, a tábori misék bábeli dallamélményei után megteremti az egységes magyar egyházi népéneket. Már tanulmányi szabadsága idején felfigyelt rá a fővárosi iskolák zenepedagógiájának irányítója, Kacsoh Pongrác, és bekapcsolta a tanítási munkába. A háború után ezt folytathatta, olyan eredménnyel, hogy 1921-től (Vajda M. Pál felvétele)