Muzsika, 1988 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1988-07-01 / 7. szám - GRABÓCZ MÁRTA: Bemutató

BÚCSÚZUNK Brunovszky Károly Hegedűtanár, ügyvezető igazgató. Budapesten szüle­tett, 1904. november 2-án. 1924-től 1930-ig a Nemzeti Zenedében Kladivkó Vilmosnál, Waldbauer Imrénél és Lajtha Lászlónál tanult. 1924 és 1930 között a Városi Színház zenekarának tagja, 1930 és 1940 között a Budapesti Hangversenyzenekarban játszik, melynek ügyvezetője is. 1940-től 44-ig, majd 1945-től 49-ig a Székesfővárosi Zenekar ügyvezető titkára, végül 1949-től 1977-ben történt nyugállományba vonulásáig a Ma­gyar Állami Operaház művészeti titkára. 1950 és 1967 között a Budapesti Filharmóniai Társaság titkáraként tevékenykedik, 1967-től ugyanitt ügyvezető igazgató. Életének 84. évében, 1988. április 15-én hunyt el. Somogyi László karmester, Budapesten született 1907. június 25-én. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1930-tól 1935-ig Kodály növendéke volt zeneszerzés szakon, 1935-ben Hermann Scherchen brüsszeli karmesterképző-kurzu­sán vett részt. 1939-ben megalapította a zsidótörvények miatt állás nélkül maradt muzsikusok számára megélhe­tést nyújtó Goldmark Zenekart, amelyet 1943-ig vezetett. 1945 és 1950 között a Székesfővárosi Zenekar, 1951 -től 1956-ig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara élén állt vezető dirigensként. 1949 és 1956 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző tanszakát ve­zette. 1956 óta külföldön élt. Előbb az Egyesült Államok­ban tevékenykedett (1964—1970), mint a New York állambeli Rochesteri Filharmonikusok zeneigazgatója, majd Svájcban telepedett le. Tanított a sienai Accademia Chigianán, valamint (1979—1982) a szombathelyi Bar­tók Szemináriumon. Magyarországi működése során seregnyi kortárs művet mutatott be, amerikai éveiben számos Bartók- és Kodály-kompozíció első ottani meg­szólaltatása fűződött a nevéhez. Életének 82. évében, Genfben halt meg, 1988. május 20-án. Sallay Józsa Énektanár, 1909. április 11-én született Budapesten. 1935-től 1939-ig a Nemzeti Zenede ének és opera szakán Medek Anna és Noszeda Károly, 1939-től 1941-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola magánének-tanár szakán dr. Molnár Imre növendéke. 1943 és 1947 között a Nemzeti Zenede énektanára, 1943-tól 1955-ig dal- és oratóriuménekesi tevékenységet folytat. 1946-tól 1969-ben történt nyugállományba vonu­lásáig a Zeneakadémia hangképzőtanára (docens). 1969-től ugyanott óradíjas hangképzőtanár. Életének 80. esztendejében, 1988. április 26-án hunyt el.

Next