Muzsika, 1989 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám - VARGA BÁLINT ANDRÁS: Hullámhegyek és hullámvölgyek - Székely Endre pályaképe
SZÉKELY ENDRE PÁLYAKÉPE akik azt mondták: lehet, hogy ezek kommunisták, de hasznos nekünk, amit csinálnak. - Vajon miért érdekelte az ifjúmunkásokat a népzene, meg Bartók és Kodály gyűjtőútjai? Miért látogatták az előadásait ahelyett, hogy futballmeccsre mentek volna? - Mert szerettek énekelni. És mert művelődni akartak. Hiszen nemcsak zenéről volt szó, hanem irodalomról és más egyébről is. Ez volt a munkásifjúság öntudatos rétege. Pesterzsébeten olyan kórust alakítottam, amelynek mindenki tagja lehetett, aki belépett az ifjúmunkás csoportba, akár volt hangja, akár nem. Ennek ellenére sikerült elérnem, hogy a kórus jó néhány rendezvényen is fellépett, egyszer a Magdolna utcai Vasas Székházban is szerepelt, közösen a Vándor Kórussal. A szovjet himnuszt Békeinduló címmel jelentettük be a rendőrségen, előadtuk a Poljuskát, Mihály András egyik Petőfi-kórusát (Szeretni és gyűlölni) és az én Angoli Borbála balladafeldolgozásomat. Szólistaként Török Erzsi lépett fel, a kórus kísérte, és egy mozgásművészeti csoport is közreműködött. Elénekeltük a Gond életünk... kezdetű ifjúmunkás indulót is, amit én komponáltam. A közönség felállt, és együtt énekelt velünk. A Szociáldemokrata Párt hagyományosan a hűvösvölgyi Nagyréten tartotta május 1-jei ünnepélyét. 1941-ben Ságvári Endre tüntetést szervezett, felszólítására gyalog mentünk ki az ünnepségre, és onnan gyalog jöttünk vissza. A rendőrség csak a Széna térnél avatkozott be -gumibotokkal verte szét az éneklő, jelszavakat kiabáló, táblákkal felvonuló tömeget. Számítottunk a beavatkozásra, és már korábban úgy állapodtunk meg, hogy rendőrségi támadás esetén a mellékutcákba húzódunk, majd újra összegyűlünk. Én többedmagammal a Kapás utcában leltem menedéket. Egyszerre csak az ifjúmunkás indulómat hallom, amint mindenfelől egyre többen kezdik énekelni. A dal hozta össze ismét a tömeget, és el is jutottunk egészen a pesti hídfőig. Ilyen élmény ritkán adódik egy ifjú zeneszerző életében. - Mozgalmi tevékenysége azonban vajmi kevés időt hagyhatott a komoly tanulásra, az akadémiai órák látogatására, majd a diploma elnyerése után a műhelymunkára. - A zeneszerzés-gyakorlatokat pontosan, gondosan végeztem (a jó tanulást kötelezőnek tekintettük), de elhanyagoltam az úgynevezett melléktárgyakat, az akkor amúgy is igen gyenge karmesterkurzust, az elméletet és a zongorát. Még nem gondoltam arra, hogy a mulasztás idővel pótolhatatlan veszteséggé válik, amelyet csak súlyosbított a háború befejezése után vállalt számos zenei funkció ellátásával járó évtiezedes kiesés. Csak közel a negyvenhez jöttem rá, ha zeneszerző akarok lenni, hatalmas erőfeszítéssel, rohamléptekkel és megkésve, de pótolnom kell az elmulasztottakat, így váltam későn élő zeneszerzővé, s ez kihatott egész életemre. Beszélgetésünk elején mondtam már, hogy ezt a háború előtti korszakot csalódásoktól mentes, szép éveknek tartom. Az első kiábrándulás Ukrajnában, a fronton ért: megdöbbenve tapasztaltam a nép keserves szegénységét, elmaradottságát. Sztálint istenként imádták, képe ott lógott az ikon mellett, alatta gyertya égett. Örkény Istvánnal együtt a második hadsereg kötelékébe tartoztam én is. A visszavonulás során mindenki ment, amerre látott. Örkény úgy intézte, hogy fogságba essen, én meg, többek között két unokatestvéremmel, hazafelé indultam. Az idősebbiket feleség és gyerek várta itthon, ragaszkodott a hazatéréshez. A legnagyobb tél idején indultunk útnak, s tizenegy hónap alatt értünk haza. Ki a fagytól, ki az éhségtől, ki a flekktífusztól hullott el. A betegségen magam is átestem, de túléltem. Unokaöcsém, szegény, belehalt. 1943. november végén értem haza, és azonnal bekapcsolódtam a mozgalmi munkába. A zenéhez sem maradtam hűtlen. 1944 tavaszán Járdányi Pállal, Sugár Rezsővel és Mihály Andrással négyen szerzői estet rendeztünk a Zeneakadémia Kistermében. Járdányit és Sugárt beidézték a rendőrségre és felelősségre vonták őket: micsoda dolog ez, hogy zsidókkal közösen rendeznek koncertet. Néhány nappal később, 1944. március 19-én, bevonultak a németek. A várható letartóztatás elől, el kellett tűnnöm a lakásomról. Ahogy akkor mondtuk: illegalitásba kellett vonulnom. Az illegalitásban a Békepárt értelmiségi tagozatában dolgoztam, összeállítottunk egy ezerkétszázezerháromszáz névből álló listát, ezeknek a címére postáztuk röpiratainkat. Ma már nevetségesnek hathat: ezervalahány értelmiségit buzdítottunk a hitleri gépezettel szemben! De meg akartuk mutatni, hogy itt, Magyarországon is van ellenállás. Emlékszem, egyszer felsőbb pártutasításra a röpcédula mellett névre szóló levelet is írtam Dohnányinak, amelyben felszólítottuk, akadályozza meg, hogy nyugatra vigyék a Zeneakadémia könyvtárát, és segítsen megmenteni az intézmény értékeit. A felszabadulást követően Raics Istvánnal azonnal nekiindultunk megnézni, mi maradt a Zeneakadémiából és ki élte túl az ostromot. A pincében Zathureczky Edére bukkantunk. Orosz nyelvű igazolványunk volt, s ezt látva Zathureczky megnyugodott, hogy nem esik bántódása, ha eljön és megmutatja, hol találjuk Kodályt. A Sacré Coeur zárda pincéjében találkoztunk vele és feleségével. Élete első hullámhegye tehát a Zeneakadémia befejezését követő és a háború kitörését megelőző évekre esett. Hogyan jellemezné a következő korszakot és csúcspontját? - Az új korszak jelmondatát így fogalmazhatnánk meg: őszinte, minden hátsó gondolattól mentes népfrontpolitika. Belevetettem magam a zenei élet újjászervezésébe. 1945 februárjában Járdányi Pállal létrehozták a Zeneművészek Szabad Szervezetét, majd Szendrő Ferenccel a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt közös szervezetét, a Munkás Kultúrszövetséget.