Muzsika, 1989 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1989-11-01 / 11. szám - KAISINGER RITA: Gustav Mahler emléke(k) Budapesten - Katalógus helyett
GUSTAV MAHLER EMLÉKE(K) BUDAPESTEN nyári eddigre már túljutott pályája zenitjén. A zeneakadémiai énekesképzés ugyancsak elégtelennek mutatkozott megfelelő utánpótlás biztosítására, a tehetségesebbek pedig -magasabb gázsiért - inkább külföldön próbáltak szerencsét. A repertoár folyamatosságát csak vendégművészek állandó, költséges felléptetésével lehetett fenntartani. Az év elejétől az Operaház élére kinevezett új intendáns, Beniczky Ferenc jól látta, hogy a teljes összeomlás elkerüléséhez átlagon felüli ambíciókkal és képességekkel rendelkező művészeti igazgatóra van szükség. Az 1888 őszétől Budapestre szerződött lipcsei másodkarmesterről, Gustav Mahlerről felfokozott várakozással tudósítottak a korabeli fővárosi lapok. Mahler, aki eredetileg tíz évre szóló szerződést írt alá, mindenekelőtt a repertoárt kívánta szélesíteni, és igyekezett az előadások nyelvét egységesen magyarrá tenni. A sajátos helyzetű magyar Operaházat európai színvonalú nemzeti operává szándékozott emelni. Szerződésében azt is vállalta - és ez az egyetlen ígéret, aminek nem tett eleget -, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megtanul magyarul. Ígéretet tett arra is, hogy különös gondot fordít a magyar nemzeti repertoár ápolására, s ezt - a sajtó vádaskodásaival ellentétben - meg is tartotta. 1. Az operaigazgató Az új direktor hatalmas lendülettel és tűzzel látott munkához. Megérkezése után két héttel máris új bemutatóra került sor. Bizet A gyöngyhalászok című operája ugyan még az addigi, túlnyomórészt olasz-francia repertoár hagyományához kapcsolódott, mégis újdonságnak számított, hiszen az 1863. évi párizsi ősbemutató után az opera 23 évig nem szerepelt az európai műsorrenden és csak az 1886-os milánói bemutatót követően került vissza a repertoárra. Az október 25-i budapesti premier a vezető közép-európai és német társulatok bemutatóit előzte meg. A deficit mérséklésére Mahler radikálisan véget vetett az addigi sztárköveteléseknek. A hiányzó szerepkörökre inkább fiatal és lelkes énekeseket hívott meg, akiket azután az együttes állandó tagjának igyekezett megnyerni. A legkorábbi vendégművészek közé tartozott a pályája végén járó Wilt Mária, aki Erkel- és Mozart-előadásokon lépett fel gyakorta. A már világhírnévnek örvendő német énekesnő, Lilli Lehmann még fénykorában volt Budapest vendége. Legnagyobb pesti sikereit Fidelio és Donna Anna alakításaival aratta. Az olaszosított nevű és hatalmas hangterjedelmű Perotti Gyula (Julius Prott) röviddel Mahler érkezése után amerikai szerződést írt alá, és csak 1892-ben tért vissza ismét a társulathoz. A fiatal énekesek közül Laura Hilgermannt Mahler még Prágából ismerte. A kitűnően képzett szoprán Thomas Mignonjának címszerepében mutatkozott be, majd hamarosan Budapestre szerződött. Később egy időre követte Mahlert Bécsbe, majd végleg Budapesten telepedett le, ahol a Zeneakadémia énektanára lett. Bianca Bianchi (polgári nevén Schwarz Berta) budapesti karrierjét ugyancsak vendégként kezdte, de Mahler érkezésekor már a társulat állandó tagja volt, amelynek 1901-ig vezető koloratúrszopránja maradt. Mahler biztatására jugendlich-dramatisch szerepekkel is bővítette repertoárját. Hosszabb betegeskedése ellenére nemcsak a dirigens, hanem a zeneszerző Mahlernek is megbízható művészpartnere volt. Röviddel az I. szimfónia ősbemutatója előtt Loewe- és Mahler-dalokból összeállított műsort adott, Mahler zongorakíséretével. Vasquez Molina Itáliát, egy elszegényedett olasz gróf 21 éves feleségét Mahler 1890-ben hangversenyen hallotta, s minden előzetes színpadi gyakorlat nélkül szerződtette. Kezdetben főként az olasz-francia bel canto-stílusban aratott sikert, majd Wagner-szerepeket is elsajátított. Több mint két évtizedig a társulat meghatározó egyénisége volt, majd örökös tagja lett. Trieszti származású lévén az olasz, francia és német drámai szoprán szerepkörben pályafutása végéig többnyire olaszul énekelt. A különböző anyanyelvű énekesek fellépése - bár néhányan szerepüket magyarul is megtanulták - jelentősen nehezítette az egységesen magyar nyelvű előadások létrejöttét. Gondot okozott továbbá az is, hogy Mahler nem tudta személyesen ellenőrizni a szövegejtés pontosságát és érthetőségét. A többi művészi kérdésben nem ismert azonban engedményt. A színpadi játék hitelessége érdekében színész-játékmester szerződtetéséhez ragaszkodott. A feladattal Újházy Edét bízták meg, az addigi ügyelőt, Alszeghy Kálmánt pedig rendezővé léptették elő. Mahler a díszletekre és a világításra is különös gondot fordított. Az előadott műveket az évad második premierjétől, Donizetti Az ezred lánya című operájának október 30-i bemutatójától eltekintve - új kiállításban állították színre, a Nemzeti Színházból átszerződtetett vezető szcenikus, Spannratt Ágoston tervei szerint. 2. Mahler és az Erkel-család A zenekarral kapcsolatos feladatokon Gustav Mahler Erkel Ferenc legtehetségesebb fiával, Erkel Sándorral osztozott, de segítségükre volt a másik Erkel fiú, Gyula, valamint a zenekari tagból karmesterré lett Benkő Henrik is. Erkel Sándor a színház másodkarmestereként főként az olasz és a magyar repertoárt gondozta, míg a német repertoár és az újdonságok Mahler „hatáskörébe" tartoztak. Erkel Sándor bizalmatlanul és féltékenyen fogadta Mahler kinevezését. Az új igazgató bemutatásán meg sem jelent. Helyzete azonban nem ekkor, hanem már korábban megrendült a társulatnál. Erkel Sándor Podmaniczky báró intendatúrája alatt a Nemzeti Színház operatagozatának művészeti igazgatója és első karmestere volt. Az Opera következő intendánsa, Keglevich István rendszeresen bírálta működését, és megválni igyekezett tőle. Beniczky Ferenc 1888-tól visszahe-