Muzsika, 1991 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám - In memoriam Leonard Bernstein - BREUER JÁNOS: Egy amerikai Pesten, 1948. május 20.
LEONARD BERNSTEIN / 3 BREUER JÁNOS Egy amerikai Pesten 1948. május 20. A címbéli dátum Leonard Bernstein bemutatkozó hangversenyének napja. Bartók húros, ütőhangszerekre írt Zenéjét, Schumann 2. szimfóniáját vezényelte, szólistája és karmestere volt Ravel G-dúr Zongoraversenyének a Székesfővárosi Zenekar zeneakadémiai estjén. Távolról sem volt telt ház - legalábbis a szünetig így juthattam a megmaradt jegyekből filléres belépőhöz, protekcióval, a jobb oldalerkély 5. sorába. A rádió Budapest I. hullámhosszán este 8.15-től élő, egyenes adásban közvetítette a koncertet s a szünetben a jelenlévők megszállták a telefont, hogy barátaikat a Főiskolára szólítsák: „gyertek, csoda történt!" így hát Schumannra megtelt a terem - álltak is a falak mentén. A bernsteini varázslat az, amire mindmáig emlékezem, a részletekre persze nem; ilyesmire egy 6. gimnazista, aki ráadásul mindhárom művet először hallotta akkor, nem is lehetett fogékony. Nincs abban semmi különös, hogy nem tódult a közönség a Zeneakadémiára. Túl sok ismeretlent tartalmazott az „egyenlet". Ritkán hallható műveket vezényelt egy ismeretlen ifjú ember. Ravel versenyművének a harmadik, Bartók Zenéjének maximum az ötödik budapesti előadása volt ez, és Schumann 2. szimfóniája sem tartozott a repertoár aranyalapjához. Talán még valami kóklerséget is gyanított a pesti publikum a zongorázó karmester jövetelének hírét véve. Mert arról volt némi tapasztalata, hogy pár excellence pianista - Edwin Fischer - versenyműprodukcióját maga dirigálja s megtette ezt olykor a több szakban jártas Dohnányi is. Arra azonban nemigen akadt példa, hogy karmester zongorázzék, ráadásul éppen Ravelt (Dohnányi, Fischer dupla-teljesítményei nem 20. századi műhöz fűződnek). Vélhetnők persze, hogy az attrakciónak éppen vonzerőt kellett volna gyakorolnia. Csakhogy az Egyesült Államok zenekultúrája nem állt valami nagy becsben nálunk - illetve sehol Európában. És akkor eljön Budapestre az első Amerikában született-tanult karmester, olyan országból, amely tartós dirigens-importra rendezkedett be az ideig. A nevét, azt senki nem hallotta, mégis legendává vált 1948. május 20-án. Érkezése idején Klemperer már berendezkedett tartós vendégségre, megfordult Budapesten van Beinum, Clemens Kraus, Paul Sacher, Hermann Scherchen, Carlo Zecchi is. S a közönség még emlékezett mindazon világnagyságokra, akik 1945-ig a budapesti hangversenyeket vezényelték. Mégis készségesen adta meg magát a nevenincs zenész ellenállhatatlan muzikalitásának. Kurta budapesti látogatásának egyetlen másodperce sem alakult a „normális" hangversenyüzem szabályai szerint. Bernstein elkésett, mert nem kapta meg idejében a magyar vízumot. (1948 a fokozódó gyanakvás és bizalmatlanság kora, az amerikai imperializmus küldöttével szembeni éberségé.) Megérkezett Bernstein május 18-án kedden este, s kért másnapra három próbát. Tátrai Vilmosnak, a Székesfővárosi Zenekar első hangversenymesterének zsebnaptára őrzi az időpontokat (köszönet neki az információért). Bernstein május 19-én délelőtt fél tíztől, délután kettőtől és este nyolctól próbált. Példátlan eset! Amióta csak fennállnak mai értelemben vett szimfonikus együtteseink, nem fordult elő, hogy tagjaik egyetlen napon három úgynevezett szolgálatot teljesítsenek, kilenc órányi munkát. Még Toscanininek sem tették volna meg, nemhogy egy harminc éves ismeretlen ifjúnak. Mert ez olyan roppant megterhelés szellemileg is, fizikailag is, hogy nem vállalható. Túrót, azt lehet gyártani nyújtott műszakban, de a fúvósok - megengedem, a Bartók-opusz megmunkálásakor pihentek -, tehát a fák és rezek megszólaltatói, kiknek hangszermeghosszabbításként működik a szája, nyelve, tüdeje, sőt egész szervezete, egyszerűen belebetegednek ekkora megterhelésbe. És mégis megadták Bernsteinnek, amit kért, nem emelt vétót szakszervezet, sem művészeti bizottság! Más volt a muzsikus-morál akkor. Csupán tényszerűen jegyzem meg - ha valami nem illik „Lennie" emlékéhez, az a pátosz -, hogy Schumann 2. szimfóniáját soha nem játszotta az 1945-ben újjászervezett Székesfővárosi Zenekar, sem elődegyütteseinek bármelyike. Soha nem vezényelte zongora mellől versenyműszólista Ravel G-dúr zongoraversenyét, ezt a roppant kényes zenekari textúrájú alkotást egyszer adta elő a még félamatőr Fővárosi Zenekar (1938. március 10.), azonban amannak zenésztagsága merőben különbözött az 1948-as együttestől. És a Zene..., Bartók remeke is a zeneirodalom kellően fel nem dolgozott, el nem sajátított művei közé tartozott. Főpróbát május 20-án kilenctől tartott - így szól Tátrai notesze - Leonard Bernstein. Este, az erősen foghíjas zeneakadémiai félház tomboló vas-