Muzsika, 1991 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1991-02-01 / 2. szám - VIKÁRIUS LÁSZLÓ: Egy új alexandriai könyvtár
ZENETUDOMÁNYI TALLÓZÓ '26 kező kép, „az alkotás tüzének ellopása", Prométheusz alakjának Rubenstől vett szenvedélyes mozgalmasságú, monumentális flamand-barokk megfogalmazása. Végül harmadikként Vesta-szűzeknek egy, a merev neoklasszikus festészet színpadias dekorativitásával elrendezett csoportját látjuk H. Leroux 19. századi művén a szent láng - „a történelem szent tüzének" - őrzése közben. Most, amikor már véget ért az avantgarde merész és kísérletező korszaka, Boulez szerint egy alapvetően konzervatív magatartásforma válik uralkodóvá. Nem véletlen tehát a nyitó kérdésben lévő utalás a szerző Stravinsky halála után megjelentetett tanulmányára („Style ou idée? Éloge de l'amnésie" [Stílus vagy eszme? A felejtés dicséretes, Musique en jeux, Paris 1971, 5-14. o.). Boulez azt fejtette ki ugyanis, hogy végül mind Stravinsky (a neoklasszicizmussal), mind Schönberg (a német zenei tradícióba való beilleszkedése révén) valamilyen múltból kölcsönzött zenei nyelvhez nyúlt vissza. Ennek következtében a stílus (egy holt forma) vált egyre inkább a gondolat alakítójává, s nem az eszme (egy új zenei tartalom) teremtett új, eleven stílust. A kérdés tehát az, nem bénítja-e meg az alkotást a folyton halmozódó ismeretanyag. Hamletet parodizálva pedig így fogalmazhatnánk meg: „Tudni, vagy nem tudni? Feledni?" Amikor igenis felejtenünk kellene, biztonságot keresve magunk köré hordjuk minden Alexandria könyvtárait. Már nem csupán az elődök nyújtotta példák tömege, hanem az egyre csak szaporodó másodlagos történeti forrásanyagok is összeroppanással fenyegetik az alkotót. Eközben a modellek hagyományozása maga is vitatottá vált, jóllehet az autentikus előadás egy zenemű esetében eleve utópisztikus vállalkozás. A cikk kulcskérdése ily módon a hagyományozás és a hitelesség viszonya. Egyfelől: a hagyomány nem más, mint egymásra következő nemzedékek lánca, s a tovább öröklődő múlt - mesterek és alkotásuk képe korszakról korszakra változik. Másfelől viszont, ha műveket konzerválni vagy föltámasztani igyekszünk, a legfontosabbat veszítjük el belőlük, azt, ami felfedező és előremutató volt bennük. Eleven mű helyett csak élettelen emlékképet kapunk. Ráadásul illúzió tökéletesnek tar- Pierre Boulez - MTI-fotó