Muzsika, 1991 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1991-02-01 / 2. szám - FEUER MÁRIA: Fesztivál fegyverek árnyékában/az emberi hang szolgálatában
KÜLFÖLD csalása miatt mentem el, s a szünetben csatlakoztam a Schiff Andrástervezte kamarazenei sorozat hallgatóságához, azon merengve, vajon hol fordulhat még elő a világban, hogy két ilyen kvalitású magyar zongoraművész egyazon estén legyen hallható ráadásul kétszer egymás után, azzal a különbséggel, hogy míg az RSO ismételte műsorát, Schiff András az egyik este a Goldberg variációkat játszotta, a másikon kamarazenei sorozatának egyik műsora volt hallható.) Schiff Bach-estje után csak azt kívánhatom a magyar közönségnek: legyen módja minél előbb részesülnie ebben az élményben, mert érzésem szerint az ő monumentális teljesítménye megfelel a monumentális remekműnek. A tolmácsolás felépítése, koncentrációja, emberpróbáló szellemi erőfeszítése is lenyűgöző, de a részletek is rabul ejtik a hallgatót. A nagy historikus előadók hatása épp úgy felsejlik Schiff játékában mint a kikerülhetetlen eszményképé, Gouldé, mégis rendkívül szabad szellemet mutat: magvas zongorahangja nemcsak elvont, magasrendű gondolatok közlésére, hanem egy hús-vér világ ábrázolására is alkalmas s olykor érzéki szépségekre mutat rá. A szomszéd teremben Franki másféle varázslatot teremt: arról győzi meg hallgatóit, hogy a zene életre kel, ha előadója hisz benne. Franki játékából pedig ennél több, szenvedélyes elkötelezettség sugárzott. Schnittke vonószenekari kísérete, 1979-ben írt zongoraversenye először hangzott fel Berlinben, hálás - a komponistát elég jól ismerő és szerető - közönség előtt. A zongoraverseny számos mozzanatában építhet a hallgató zenetörténeti asszociációira: Stravinsky, Prokofjev, Bartók, sőt Gershwin hangvételét is felidézi. Franki zongorázása érthetővé tette a kapcsolódási pontokat; virtuóz szenvedélyes előadása, a zenekarral való együttműködési készsége rokonszenvet keltett a kompozíció iránt. Schiff András kamarazenei sorozata megérdemelné a Schiff és barátai alcímet, mert egyáltalán nem önmagát állította az előtérbe, hanem valódi kamarazenélést tervezett a Takács Vonósnégyesre, Yuuko Shiokawára, Boris Pergamenschikowra, illetve Perényi Miklósra támaszkodva; olyan koncerteket, amelyek egyfelől Haydn vonósnégyeseket (az Op. 76. utolsó három darabját), másfelől Schumann ritkán hallható műveit: két zongorás triót (a d-mollt és a g-mollt) és a (későbbi kétzongorás verziójában gyakrabban játszott) B-dúr Andante és variációk eredeti, két zongorára, két gordonkára, kürtre írt változatát. A Haydn és Schumann kompozíciók csomópontja köré magyar darabokat tervezett: Dohnányi op.l-es, c-moll zongoraötösét, a két zongorára és ütőhangszerekre írt Bartók szonátát, a sorozatot pedig - barátainak engedve át a pódiumot - Schubert C-dúr vonósötösével zárta. Középtájon helyezte el Kurtág ritkábban hallható darabját, a Bornemisza Péter mondásait a maga és Lucy Shelton előadásában. Az amerikai énekesnő érzékletesen s annyi intenzitással adta elő szólamát, hogy - a természetszerűleg - érthetetlen magyarnyelvű szövegejtése ellenére a közönség követni tudta a német nyelven közbeadott szöveget és átérezte a zene kifejező erejét. Igen nagy sikert aratott. E csöppet sem könnyű hallgatnivalóval, az op. 130-as Beethoven vonósnégyest állította párba Schiff András, akinek koncepciója jóval kevesebbet érne, ha muzsikus egyénisége kimaradt volna a produkciók közül: a sorozat - bár nem hallottam minden műsorszámot - egyértelműen az ő kamaramuzsikusi és zongorista egyéniségét, szellemi irányítását dicsérte. A Takács Vonósnégyes Haydn és Beethoven tolmácsolását nem éreztem olyan eszményien zavartalannak, amilyennek játékukat megszokták és amilyennek utoljára Somfai László hallotta őket Londonban, ugyancsak Schiff András fesztiválján (Muzsika, 1990 november). A Bartók szonáta előadásában a remekül alkalmazkodó Bruno Canino, Rácz Zoltán és Váczi Zoltán csatlakozott Schiffhez egy a nálunk megszokottnál talán lágyabb, de elegáns, Nyugat-Európa hangversenytermeibe illő produkcióval. A kétcsellós művekben Perényi Miklós ült a pódiumra s ez szerencsére alkalmat teremtett rá, hogy szólóesten is bemutatkozhasson Berlinben. Perényi Bach 6. szólószvitje és a Kodály szólószonáta poétikus-szenvedélyes-virtuóz előadásával bizonyította, hogy - a német kritikusok szerint is - a világ legjobb csellistái, Magyarország legnagyobb előadóművészei közé tartozik. FEUER MÁRIA