Muzsika, 1997 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-01 / 1. szám - FEUER MÁRIA: Kis magyar sikersztori - A zeneszerzők közgyűlése után
A ZENESZERZŐK KÖZGYŰLÉSE UTÁN más-más északi országban rendeznek meg. Arra gondoltam, hogy a mi közép-kelet-európai régiónk többé-kevésbé össze tudna dolgozni, közös fesztiválokat rendezhetne, s ez hatékony együttműködéssé fejlődhetnék. Minthogy korábban, a népi zene kapcsán létrejött egy kapcsolat a Duna menti országok között, természetesnek tűnt fel, hogy a mi kezdeményezésünknek is Budapest legyen a centruma. 1995 tavaszán, a Tavaszi Fesztivál égisze alatt rendeztünk egy konferenciát, s akkor meghatároztuk egy szerény együttműködés keretét. Az évente más helyszínen tartandó fesztivál megrendezésének ötlete - melyet csak az utolsó pillanatban vetettünk fel, mintegy inspiráló távoli célként - hihetetlen sikert aratott. Persze mondanom sem kell, hogy erre még a millecentenárium jegyében sem tudtunk pénzt szerezni, pedig mi más állt volna közelebb a Szent István-i gondolathoz, mint egy ilyen, a Duna menti népek kultúráját egymáshoz közelítő elképzelés? Klenjánszky Tamás jóvoltából mégis sikerült a '96-os Tavaszi Fesztiválon négy koncertet megszervezni. Ez ugyan fesztiválnak nemigen volt nevezhető, de reprezentatív indítása jó külföldi visszhangot keltett. Azóta már a románok is rendeztek Musica Danubianakoncerteket, a következő fesztivált meg a pozsonyiak vállalták el. Kezdetként ennyi talán már elegendő ahhoz, hogy boldogabb, gazdagabb idők eljöveteléig ne haljon hamvába ez a kezdeményezés. - Meg nem valósult tervei közül mi vár az utódjára? - Egy csomó napi ügy megoldása mellett például a finanszírozási rendszer újragondolása. Úgy vélem, az Egyesületnek sürgősen javaslatot kellene tenni arra, hogy miként lehetne finomítani és az európai trendhez közelíteni a többé-kevésbé kialakult hazai zenei finanszírozás módszereit. E javaslatnak abból kell kiindulnia, hogy a szponzorálás mellett a mégoly csekély összegű állami támogatás igen jelentős szerepet játszik a zenei életben, de ennek jelenlegi, évenként pályázandó formája hatástalan. Lehetetlen, hogy egy kortárs zenét játszó együttes novemberben ne tudja, hogy januárban elvállalhat-e egy produkciót. Bizalmat kell szavazni mindazok többéves támogatására, akik már bizonyították erényeiket, persze azzal, hogy ha méltatlanok lennének rá, akkor a további támogatás megvonható. Hollandiában, például az ASKO együttes négyéves periódusokra kap támogatást. Minden esztendőben bizonyítania kell, hogy megérdemli azt, de négy évre tervezheti programjait. Tudom, hogy az előadóművészek támogatása nem elsősorban a zeneszerzők kompetenciája, hiszen a Zenei Tanács sokkal több muzsikust tömörít, mint a mi egyesületünk, de kezdeményező szerepünket nyilván a társszervezetek is elfogadják, hiszen a javaslat a klasszikus zenét játszó előadókra is vonatkozik. - Ha a társszervezeteket érintő kérdésekben kezdeményezőként is fellépnének, ez azt jelenti, hogy továbbra is élnek azzal a zeneszerzői dominanciával, amely korábban jellemezte a zenei közéletet? - Tény, hogy a zeneszerzés olyan tevékenység, ami a zeneművészet minden ágával kapcsolatos: komponisták nélkül nem lenne sem előadóművészet, sem muzikológia, sem zenepedagógia, a komponisták tehát rendelkeznek bizonyos áttekintő képességgel. Korábban csakugyan létezett olyan hierarchia, amely a zeneszerzőket a többi muzsikus fölé emelte, de nem hiszem, hogy ennek így kell lennie: mindenki véleményét figyelembe kell venni. Úgy érzem, a Zeneszerző Egyesület egy normális rangsorba illeszkedik: minden kérdésben hallathatja a véleményét, s amióta elcsitultak a belső civakodások, kellő súllyal érvényesítheti azt. HOLLÓS MÁTÉ: NÉHA ÖNMAGAMMAL ÜLÖK SZEMBEN... - Hogyan értékeli az új elnök az elmúlt periódust és milyen temek foglalkoztatják.? - Valóban szerencsésnek találom, hogy az elmúlt három évben megteremtődött a béke a zeneszerző társadalomban, és azt remélem, hogy a korábbi esztendőkben csak a körülöttünk lévő társadalmi változások idézték elő a különböző emberi vagy eszmei indíttatású háborúságokat. Annyi közös veszélytől kell megvédenie magát a muzsikus társadalomnak, hogy már nagyon régen fel kellett volna ismerni azokat az érdekeket, amelyek mentén erős szövetséget kell kiépítenünk. Tényleg jelentős lépéseket tett meg az Egyesület ezen a téren, hiszen minden húsbavágó kérdésben egyetértés alakult ki a három nagy zenei szervezet: a mi testületünk, a Zenei Tanács és a Zenei Kamara között. Most már az a kérdés, hogy ez az összetartás képes-e a továbbiakban a közös érdekek határozott képviseletére, képes-e kialakítani egy ma még alig létező, harcra kész zenei lobbyt. Ehhez, megítélésem szerint szükséges a zenésztársadalom egészének - kivált a zeneszerzőknek - nagyfokú szemléletváltozása, azt hiszem ugyanis, hogy mindannyiunk közül talán a zeneszerzők a leghajlamosabbak a lomhaságra vagy konzervativizmusra. - Mire gondol? - Föl kell mérnünk, miként változott meg körülöttünk a gazdaság szerkezete, milyen módon kell részt vennünk benne, és ezt figyelembe véve kell kitalálnunk érdekeink érvényesítésének új módját. Tudatosítanunk kell tehát, hogy nem vágyhatunk vissza egy elmúlt és sokszor támadott, de egzisztenciális téren nagyon is biztonságot adó környezetbe, hanem azt kell megtanulnunk, amit magunknak kell magunkért megtennünk. Alkalmam volt, még messze a rendszerváltás előtt, nyugaton megtapasztalni, miként lehet ízlésesen, de pragmatikusan megtenni az ön- és közmenedzseléshez szükséges lépéseket, s hogy ettől egyáltalán nem esik le a zeneszerzők ujjáról az aranygyűrű. Természetesen azon kevesek számára, akik erre alkatilag valóban alkalmatlanok, ki kell feszíteni egy hálót. Többek között ilyesmire, és egyéb érdekek képviseletére való egy egyesület. Arra gondol, hogy valakinek át kellene vállalni Varga Bálint András egykori szerepét? - Nem erre gondoltam, hiszen az ő szerepköre az általa képviselt kiadó munkásságát erősíti. Az EMB, szűkösebb lehetőségei között, ma is él ezzel az eszközzel, s ha a sors megengedi, hogy az évek során egy-két másik kiadó is felnőhessen, akkor szükségképpen ezeknek is ki kell fejteniük promóciós tevékenységet. Most általánosabb érdekérvényesítésre gondoltam, tehát nemcsak arra, hogy egy kész kompozíció előadását segítsük, hanem új kapcsolatok kiépítésére. A befogadó intézmények ugyanis ma már nincsenek olyan helyzetben, hogy áldozatok árán is a kortárs zene mellé tudjanak állni, de újfajta kapcsolatrendszerrel elérhető, hogy valaki „kitapossa" belőlük az elvárható segítséget. Ez talán erős kifejezés, de mivel olyan intézménynél dolgozom, amely adott esetben a taposás tárgya, szenvedőként is tudom, miről beszélek. Ahhoz, hogy tudjuk, a nyugati típusú mecenatúrák közül melyekhez akarunk eljutni, tisztán kell látnunk, milyen céljaink lehetnek. Magyarországon sem olyan erőteljes polgárság, sem olyan jól menő nagyvállalati réteg nem létezik, amelyik eltartaná a zenét, mint mondjuk Észak-Amerikában, tehát közelebbi modellek