Muzsika, 1997 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1997-01-01 / 1. szám - FEUER MÁRIA: Kis magyar sikersztori - A zeneszerzők közgyűlése után

­ A ZENESZERZŐK KÖZGYŰLÉSE UTÁN más-más északi országban rendeznek meg. Arra gondoltam, hogy a mi közép-kelet-európai régiónk többé-kevésbé össze tudna dolgozni, közös fesztiválokat rendezhetne, s ez hatékony együttműködéssé fej­lődhetnék. Minthogy korábban, a népi zene kapcsán létrejött egy kapcsolat a Duna menti országok között, természetesnek tűnt fel, hogy a mi kezdeményezésünknek is Budapest legyen a centruma. 1995 tavaszán, a Tavaszi Fesztivál égisze alatt rendeztünk egy konfe­renciát, s akkor meghatároztuk egy szerény együttműködés keretét. Az évente más helyszínen tartandó fesztivál megrendezésének ötlete - melyet csak az utolsó pillanatban vetettünk fel, mintegy inspiráló távoli célként - hihetetlen sikert aratott. Persze mondanom sem kell, hogy erre még a millecentenárium jegyében sem tudtunk pénzt sze­rezni, pedig mi más állt volna közelebb a Szent István-i gondolathoz, mint egy ilyen, a Duna menti népek kultúráját egymáshoz közelítő elképzelés? Klenjánszky Tamás jóvoltából mégis sikerült a '96-os Ta­vaszi Fesztiválon négy koncertet megszervezni. Ez ugyan fesztiválnak nemigen volt nevezhető, de reprezentatív indítása jó külföldi vissz­hangot keltett. Azóta már a románok is rendeztek Musica Danubiana­koncerteket, a következő fesztivált meg a pozsonyiak vállalták el. Kezdetként ennyi talán már elegendő ahhoz, hogy boldogabb, gaz­dagabb idők eljöveteléig ne haljon hamvába ez a kezdeményezés. - Meg nem valósult tervei közül mi vár az utódjára? - Egy csomó napi ügy megoldása mellett például a finanszírozási rendszer újragondolása. Úgy vélem, az Egyesületnek sürgősen javas­latot kellene tenni arra, hogy miként lehetne finomítani és az európai trendhez közelíteni a többé-kevésbé kialakult hazai zenei finanszíro­zás módszereit. E javaslatnak abból kell kiindulnia, hogy a szponzo­rálás mellett a mégoly csekély összegű állami támogatás igen jelentős szerepet játszik a zenei életben, de ennek jelenlegi, évenként pályá­zandó formája hatástalan. Lehetetlen, hogy egy kortárs zenét játszó együttes novemberben ne tudja, hogy januárban elvállalhat-e egy produkciót. Bizalmat kell szavazni mindazok többéves támogatására, akik már bizonyították erényeiket, persze azzal, hogy ha méltatlanok lennének rá, akkor a további támogatás megvonható. Hollandiában, például az ASKO együttes négyéves periódusokra kap támogatást. Minden esztendőben bizonyítania kell, hogy megérdemli azt, de négy évre tervezheti programjait. Tudom, hogy az előadóművészek támogatása nem elsősorban a zeneszerzők kompetenciája, hiszen a Zenei Tanács sokkal több muzsikust tömörít, mint a mi egyesületünk, de kezdeményező szerepünket nyilván a társszervezetek is elfogadják, hiszen a javaslat a klasszikus zenét játszó előadókra is vonatkozik. - Ha a társszervezeteket érintő kérdésekben kezdeményezőként is fel­lépnének, ez azt jelenti, hogy továbbra is élnek azzal a zeneszerzői dominanciával, amely korábban jellemezte a zenei közéletet? - Tény, hogy a zeneszerzés olyan tevékenység, ami a zeneművészet minden ágával kapcsolatos: komponisták nélkül nem lenne sem elő­adóművészet, sem muzikológia, sem zenepedagógia, a komponisták tehát rendelkeznek bizonyos áttekintő képességgel. Korábban csak­ugyan létezett olyan hierarchia, amely a zeneszerzőket a többi muzsi­kus fölé emelte, de nem hiszem, hogy ennek így kell lennie: min­denki véleményét figyelembe kell venni. Úgy érzem, a Zeneszerző Egyesület egy normális rangsorba illeszkedik: minden kérdésben hal­lathatja a véleményét, s amióta elcsitultak a belső civakodások, kellő súllyal érvényesítheti azt. HOLLÓS MÁTÉ: NÉHA ÖNMAGAMMAL ÜLÖK SZEMBEN... - Hogyan értékeli az új elnök az elmúlt periódust és milyen temek foglalkoztatják.? - Valóban szerencsésnek találom, hogy az elmúlt három évben meg­teremtődött a béke a zeneszerző társadalomban, és azt remélem, hogy a korábbi esztendőkben csak a körülöttünk lévő társadalmi vál­tozások idézték elő a különböző emberi vagy eszmei indíttatású há­borúságokat. Annyi közös veszélytől kell megvédenie magát a muzsi­kus társadalomnak, hogy már nagyon régen fel kellett volna ismerni azokat az érdekeket, amelyek mentén erős szövetséget kell kiépíte­nünk. Tényleg jelentős lépéseket tett meg az Egyesület ezen a téren, hiszen minden húsbavágó kérdésben egyetértés alakult ki a három nagy zenei szervezet: a mi testületünk, a Zenei Tanács és a Zenei Kamara között. Most már az a kérdés, hogy ez az összetartás képes-e a további­akban a közös érdekek határozott képviseletére, képes-e kialakítani egy ma még alig létező, harcra kész zenei lobbyt. Ehhez, megítélé­sem szerint szükséges a zenésztársadalom egészének - kivált a zene­szerzőknek - nagyfokú szemléletváltozása, azt hiszem ugyanis, hogy mindannyiunk közül talán a zeneszerzők a leghajlamosabbak a lom­haságra vagy konzervativizmusra. - Mire gondol? - Föl kell mérnünk, miként változott meg körülöttünk a gazdaság szerkezete, milyen módon kell részt vennünk benne, és ezt figyelem­be véve kell kitalálnunk érdekeink érvényesítésének új módját. Tuda­tosítanunk kell tehát, hogy nem vágyhatunk vissza egy elmúlt és sok­szor támadott, de egzisztenciális téren nagyon is biztonságot adó kör­nyezetbe, hanem azt kell megtanulnunk, amit magunknak kell ma­gunkért megtennünk. Alkalmam volt, még messze a rendszerváltás előtt, nyugaton megtapasztalni, miként lehet ízlésesen, de pragmati­kusan megtenni az ön- és közmenedzseléshez szükséges lépéseket, s hogy ettől egyáltalán nem esik le a zeneszerzők ujjáról az aranygyű­rű. Természetesen azon kevesek számára, akik erre alkatilag valóban alkalmatlanok, ki kell feszíteni egy hálót. Többek között ilyesmire, és egyéb érdekek képviseletére való egy egyesület.­­ Arra gondol, hogy valakinek át kellene vállalni Varga Bálint And­rás egykori szerepét? - Nem erre gondoltam, hiszen az ő szerepköre az általa képviselt ki­adó munkásságát erősíti. Az EMB, szűkösebb lehetőségei között, ma is él ezzel az eszközzel, s ha a sors megengedi, hogy az évek során egy-két másik kiadó is felnőhessen, akkor szükségképpen ezeknek is ki kell fejteniük promóciós tevékenységet. Most általánosabb érdek­érvényesítésre gondoltam, tehát nemcsak arra, hogy egy kész kom­pozíció előadását segítsük, hanem új kapcsolatok kiépítésére. A befo­gadó intézmények ugyanis ma már nincsenek olyan helyzetben, hogy áldozatok árán is a kortárs zene mellé tudjanak állni, de újfajta kapcsolatrendszerrel elérhető, hogy valaki „kitapossa" belőlük az el­várható segítséget. Ez talán erős kifejezés, de mivel olyan intézmény­nél dolgozom, amely adott esetben a taposás tárgya, szenvedőként is tudom, miről beszélek. Ahhoz, hogy tudjuk, a nyugati típusú mece­natúrák közül melyekhez akarunk eljutni, tisztán kell látnunk, milyen céljaink lehetnek. Magyarországon sem olyan erőteljes polgárság, sem olyan jól menő nagyvállalati réteg nem létezik, amelyik eltartaná a zenét, mint mondjuk Észak-Amerikában, tehát közelebbi modellek

Next