Muzsika, 2000 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2000-04-01 / 4. szám - TALLIÁN TIBOR: A győztes ismeretlen: Ránki György: Pomádé király új ruhája - Erkel Színház
Töredelmes vallomással kezdem: az Erkel Színház 2000 februári bemutatóján láttam életemben először a Pomádé király új ruháját. Miközben szemrehányásokkal illetem magam, keresem a történelmi mentséget a mulasztásért. Határozottan emlékszem, 1952/53-ban váltottuk az operabérletet, amellyel először látogattam rendszeresen a Sztálin úti házat. A darab színpadi változatát 1953 júniusában mutatták be ott, úgyhogy az időrend engedte volna, hogy már zsenge gyermekkoromban találkozzunk, a meztelen király és én. Engedte volna az időrendnél filozofikusabb értelemben vett történelem is. Ahogy mondom, 1952-től jártam operába, módomban állt operába járni. 1951-es szorongó éjszakák után elég hamar rájöttünk, hogy nem szerepelünk a kitelepítendők listáján. Találgattuk mindig, miért nem. Magasföldszinten laktunk, alattunk az üzlethelyiségben kárpitos asztalos működött, nagyban gyártotta a világítós rekamiékat méregzöld és sötétbordó buklé huzattal (ma már tudom: az art deco szocialista kicsengésének jegyében), ahhoz kártolta az afrikát, keverte a firnájszt, ami semmi esetre sem volt elegánsnak nevezhető. Gondolom, ez mentett meg, tekintve, hogy a kilenclakásos szentimrevárosi ház első emeletének mindhárom lakásából kíméletlenül kisöpörték a bérlőket - a piano nobile elég jó volt az újonnan betelepítetteknek, a rokonszenves háromgyermekes katonacsaládnak, meg a Chiléből hazatelepült, vélelmezhetően kommunista famíliának, amelyhez nem épp rokonszenv fűzött. De lehet, hogy Tóthéknak köszönhettük a menekülést, a házmestereknek, áldassék emlékük: ugyan a proletáröntudat hatására egyik napról a másikra félretették a méltóságosozást, de azért a kritikus hónapokban rendületlenül és ravaszul tereltek el minden nyomozói érdeklődést az akkorra már csak nőkből és gyerekekből álló családról. E cáfolhatatlanul kedvező történelmi körülmények ellenére sem láttam az operaházi újdonságot. Nyilvánvalóan nem iktatták azon frissiben bérletünk műsorába, úgyhogy első bérletes évadom vége tájáról nem a Pomádé színpadára emlékszem, hanem a történelemére: világosan tudtam, azon futunk anyámmal a Nagy Imre-beszéd után a szomszéd utcába, örömtől sírva egymás nyakába borulni Bonin Gizellával, Járdányi Pál után e sorok méltatlan írójának zongoratanárnőjével, akinek másfél évvel azelőtt valamennyi rokona Jászkisérre került (azok, akik a családi ház első emeletét lakták - Ella néni maradt, mert a földszinten lakott). Sámuel Bronsonnal, Rejtő Jenő peches detektívjével szólva: ennyit gyermekkori Pomádé-élményeimről. A következő évtől kezdve elbizonytalanodnak operai emlékeim; mintha Bruckner Edith, az Anód Áramirányítógyár közönségszervezője (az ő révén kapcsolódtunk a kultúrához) csak vegyes, Opera-Erkel-bérletet tudott volna szerezni, amit nem szerettünk, és csak ímmel-ámmal használtunk ki. Aztán - no hisz úgy volt - aztán elestek a szocialista zenekultúra erődítményei, mivel a művelődéspolitikában eluralkodott a revizionizmus. A tömegekkel mi is (vagy csak Bruckner Edith?) az esztrád és az operett uszályába kerültünk. Velem együtt sok korombeliben és nálam idősebben élhet súlyos lelkiismeret-furdalás, amiért Székely Mihály Pomádéja helyett Honthy Hanna Cecíliájának tapsolt. Az operetthullám volt-e az ok, vagy Az ifjú gárda 1954-ben, hál'istennek post factum, mégiscsak keresztülerőltetett bemutatója, a korábbi rádiós siker keltette várakozásokra rácáfolva, Ránki György és Károlyi Amy terméke az első színpadi változatban csupán mérsékelt népszerűséggel ment az Operában. Holott elviekben a darab egynél mindenképp több mozzanata alapján bizakodhatott kedvező fogadtatásban. Célzatosan említek egynél több mozzanatot, mert az egy sikerre jogosító mozzanat megléte a színpadi premier idején már bizonyítottnak volt tekinthető. Ránki Pomádé zenéje akkorra, a rádióbemutató óta eltelt két évben széles körben közkedveltté vált. Az eredeti daljáték-forma számait, részleteit a rádió folyamatosan játszotta, ismertté tette. Rádiós zenei sikerek tényleges mértékét ugyan az időben alig lehetett tárgyilagosan felmérni, a programozás kíméletlen egyöntetűsége ugyanakkor besulykolta a hallgatóba azt is, ami valójában nem volt méltó a sikerre. Magam a gyerekkorban bevésett zenék sikerének ténylegességét évtizedek óta szubjektív, de csalhatatlan módszerrel mérem: ha valamit újrahallva megszólal a kakas hajnaltájban, vagyis, ha ötvenes évekbeli sötét téli reggelek iskola TALLIÁN TIBOR A GYŐZTES ISMERETLEN Ránki György: Pomádé király új ruhája - Erkel Színház GREGOR JÓZSEF OPERA