Muzsika, 2000 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2000-07-01 / 7. szám - ALBERT MÁRIA: Zenekar a senki földjén: A Budapesti Filharmónia Társaság Zenekarának gondjai és tervei
SZIMFONIKUS ZEnEKARAINK tes tehát Magyarország legrégibb hivatásos szimfonikus zenekara. Muzsikusai valamennyien az Operaház és az Erkel Színház zenekarából kerülnek ki- mindenki operaházi tag, de nem mindenki filharmonikus. A Társaság működését koordináló kilenctagú választmány elnöke Melis Béla. Miért nem nyújt ez az együttélés biztonságot a zenekar számára? Többször hallottuk, a szaktárca részéről is, hogy esetleg az Operaház költségvetésének növelésével lehetne megteremteni a Filharmonikusok működésének szilárd alapját. Melis Béla: Az Opera mint nemzeti intézmény a költségvetési törvényben számára megállapított keretből és a bevételeiből gazdálkodik, akárcsak a többi, e kategóriába tartozó kulturális műhely, például a Nemzeti Színház, a Nemzeti Galéria vagy az Állami Hangversenyzenekar utóda, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár. A Budapesti Filharmóniai Társaság azonban egyesület -a múlt században a társaság kifejezést használták erre a formára -, vagyis a civil szféra része. Ide költségvetési, állami pénzt juttatni bizonyára lehetne, csak éppen még senki sem találta meg ennek a módját. Higgye el, alaposan végigrágtam magam jogszabályokon, a múlt dokumentumain, a másutt ma is funkcionáló megoldásokon, tehát nem a kényelmesség mondatja velem, hogy nincs igazán jó megoldás. Hogy a zsákutcában - vagy inkább a senki földjén való veszteglés állapota érthető legyen, vissza kell lépnünk a régebbi időbe. 1945 előtt a főváros és a kultuszminisztérium is támogatta a Filharmóniai Társaságot, nevesített állami pénz 1913-ban jelent meg először a könyvekben. Igen jelentős tőkeerőt képviselő szponzori kör is állt az együttes mögött: a bankszövetség, a gyáriparosok és tehetős magánszemélyek. A kasszából bőven futotta arra, hogy a korszak legjobbjait hívják Budapestre, Failonit, Ansermet-t, Karajain, Enescut Hindemithet, Navarrát, Milsteint - a névsort hosszan folytathatnám. Igaz, a BFTZ volt az egyetlen főhivatású, állandó koncertzenekar. Létrehozták a támogatókkal kapcsolatot tartó baráti kört. Akárcsak a szomszédban, azonos korszakban alapított Bécsi Filharmonikusok, a budapesti együttes is nagy társadalmi presztízsnek örvendett. S míg ez a megbecsülés a szomszédban 1945 után is töretlen maradt, Magyarországon drámai törés következett be: lehetetlen helyzetbe került a társaság. Az egyesületi forma, amely korábban előny volt, pénzügyi téren hátránnyá változott. Létrehozták a konkurens zenekarokat (ÁHZ, Rádiózenekar) és az állami koncertszervező céget, az Országos Filharmóniát. Hogy mikor és hol hány hangversenyt adott, milyen kategóriájú szólistákkal játszott a társaság (például egy villamosjegy áráért), az immár nem a testület döntése volt. Történelmi értékünket, a függetlenségünket szinte teljesen elvesztettük. Ferencsik János és Kórodi András tekintélye persze sokat használt a társaságnak. A „zivataros időkben" csodálatosképpen fönnmaradt az egyesületi struktúra, amely kétségtelenül egyfajta polgári - akkoriban tehát elvetendő - hagyományt képviselt. Kilógott a sorból. Furcsa, de a Budapesti Filharmóniai Társaságnak akkor kezdett igazán rosszul menni, amikor az úgynevezett polgári erények újjáélesztése közéleti kérdéssé vált. 1993-ig még futotta egyrészt a lendületből, másrészt a minisztériumi mecenatúra keretből. Azután '94-ben, amikor e keret a Nemzeti Kulturális Alaphoz került, s ott szűkmarkúan mérték a támogatást, anyagi szempontból mélypontra kerültek. Ekkor kezdték, megkísérelni, hogy állami alapfinanszírozás nélkül álljanak meg a saját lábukon. M. B.: Ilyen nagy létszámú testület a világon sehol, egyetlen hónapig sem marad működőképes, ha nincs biztos anyagi háttere. Eleinte úgy tetszett, a Szerencsejáték Rt. támogatása - ígéretük az első évben 15 millió forintról szólt - megteremti a működési költségek alapját. A cég új vezetése azonban nem preferálja a komolyzenét: a támogatás évi 1 millióra csökkent - számunkra persze ez is fontos volt. Mivel nem az WERTHMANN JULIANNA, ALDO SACCANI ÉS MELIS BÉLA A ZENEKAR SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁN FELVÉGI ANDREA FELVÉTELEI