Muzsika, 2000 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2000-10-01 / 10. szám - FODOR GÉZA: Hét Fidelio: 1989-1999

505 OPERA - CD zusait, az eleven drámaiság nem a precizitást elmosó spontaneitás eredménye, hanem ép­penséggel tökéletes perfekcionizmussal pá­rosul, és a pregnáns pontosság gyümölcse. Az énekesek produkciói nem teljesen egyen­rangúak, de az egész előadás intenzitása ezt csaknem feledteti, minden teljesítményt meg­emel. Charlotte Margione Leonorája a legnő­iesebb valamennyi Leonora között, akit csak hallottam. Noha nem igazán hősnő, képes mintegy felfokozódni a szerep hősi pillanata­iban. Mégis inkább hangjának melegsége, fe­minin szépsége ragad meg, s ennyiben meg­erősíti Harnoncourt felfogását, miszerint a darab központi témája a hitvesi szeretet sze­relem. Peter Seiffert is inkább egyszerűen csak szenvedő férfi, mint az a nemes lény, aki az igazságért harcolt (miként Don Fer­nando mondja róla) - szólamformálása inten­zitásával tűnik ki, nem pedig emelkedettsé­gével. A hitvestársak így valamivel polgáribb dimenzióban jelennek meg, mint Beethoven zenéjében, az operában ábrázolt két világ, egyfelől Rocco, Marcellina és Jaquino, másfe­lől Florestan. Leonora, Don Pizarro és Don Fernando életköre nem válik el egymástól olyan élesen, mint eredetileg a darabban. A különbségek elmosását eredményezi az is, hogy Polgár László Roccója - mint ezt a bu­dapesti operaszínpadról is tudjuk - valamivel magasabb, előkelőbb Beethoven kisemberé­nél, másfelől Sergei Leiferkus (akit mi még Szergej Leiferkuszként ismertünk meg) kifeje­zetten gyenge Don Pizarro szerepében. Az énekes világkarrierje számomra teljesen ért­hetetlen, hogy a sószínű, magvatlan bariton, a személyiség hiánya, a definiálatlan éneklés miért vonzza a lemezcégeket és a karmeste­reket, már Jagóját hallgatva is rejtély volt szá­momra­­ még e baritonínséges időkben is. Barbara Bonney kristálytiszta, elegáns elő­adása Marcellina figuráját is megemeli némi­leg, csak Deon van der Walt Jaquinója van teljesen a helyén. Bője Skovhus Don Fernan­dója közelebb jár a Beethoven által teremtett zenei figurához, mint az előbbi két felvételé, de még mindig nem elég meggyőző. Leiferkus jelentéktelen Pizarrójától eltekintve minden énekes produkció színvonalas, de fi­gurálisan egy árnyalatnyit pontatlan. Ezt azonban kompenzálja a karmesteri-zenekari produkció intenzitása, megvilágító ereje. Harnoncourt Fideliója a darab hangfelvételen rögzített interpretációtörténetének egyik leg­jelentősebb állomása. A Teldec felvételét egy évvel követte az RCA Victore, 1995 májusában, Colin Davis vezény­letével. Ez az előadás persze nem veszi fel a versenyt a Har­noncourt-éval, de a mű valódi alkatának megközelítése szem­pontjából felülmúlja Haitinkét és Dohnánynét. Igaz, a Bajor Rá­dió Szimfonikus Zenekara nem szól olyan szépen, mint a Drez­dai Állami Zenekar, nem is be­szélve a Bécsi Filharmonikusok­ról. De Davis a zenei anyagnak egy olyan aspektusára veti a hangsúlyt, amely a Fidelio ese­tében fontosabbnak látszik a Szépség aspektusánál, az architektonikus megformálásra. Davis mindig felépíti a zenét, ha lehet ilyet mondani, nem annyira a zene időbeliségét, mint inkább a formák kvázi-tér­beliségét emeli ki. Ettől az eljárástól a zene mindenekelőtt súlyt kap, s a drámaiságot nem annyira az előretörő dinamizmus, mint inkább a formák nehézkedése, vonzása-ta­szítása, egymásnak feszülése hozza létre. S az előadás nagy értéke, hogy a formálásnak, a számok felépítésének-felépülésének ez az el­sődlegessége nemcsak a darab zenekari szubsztanciájában érvényesül, hanem követ­kezetesen kiterjed az énekes produkciókra is. Ennek az eljárásnak nagy pillanatokat kö­szönhetünk. Egyetlen előadásban sem olyan elvarázsolt az első felvonásban a kánon-kvar­tett kezdete és egyetlen előadásban sem olyan hatalmas a második felvonásban a Leo­nora- Florestan-kettős érzelmi intenzitása, mint ezen a felvételen. Ennek az erős, a han­gok viszonyaiban lekötött energiákat felsza­badító megformáltságnak a gyümölcse, hogy Marcellina és Jagim­o nyitókettőse minden heveskedés nélkül is súlyosan drámai, hogy Leonora és Florestan a sors terhét nagy lelki­erővel viselő hőssé emelkedik, hogy Don Pizarro nyomasztóan, félelmetesen veszélyes ellenfél. Deborah Voigt személyében Gabrie­le Schnauthoz hasonlóan jelentős Wagner-é­nekesnő eleveníti meg Leonora szólamát, s hasonló eredménnyel is. A figura hősi jellege megvalósul, de sajátos éthosza, idealitása, páratlan beethoveni szelleme nem. Ben Heppnernek is elsősorban az orgánuma van meg Florestan roppant nehéz szólamához, a szerep lelkületét, emelkedettségét önmagától nem tudná elérni, ehhez a karmester által ins­pirált formálás, főként az ária architektoniká­jának szinte látható felépülése, átvilágítása kellett. Ezen a felvételen végre igazi Don Pi­zarrót hallunk Günter von Kannen jóvoltából. Az áriában még nem lép elég plasztikusan a zenekar elé, de a Roccóval énekelt kettős­ben, az első fináléban és második felvonás­beli jelenetében sötét, éles, átütő erejű, ve­szélyes figura. Elizabeth Norberg-Schulz talán a legelevenebb Marcellina az itt tárgyalt fel­vételeké közül. Jaquino szerepében Michael Schadét, a ma már jelentős Mozart-énekest halljuk. Thomas Quasthoff közelíti meg leg­inkább Don Fernando humanitás-hangját, nem üres, mélyről fakadó pátoszát. A felvétel legjellegtelenebb hangi alakítása Matthias Helléé Rocco szerepében. Colin Davisnek minálunk nem nagy a presztízse. Annál in­kább hangsúlyozandó, hogy nem melegen közvetlen hangú, némileg távolságtartó, min­denekelőtt architektonikus, tömegek-töm­bök súlyviszonyaiban gondolkodó, erős meg­formálásra törekvő előadása illik a Fidelio sa­játos alkatához, és komolyan veendő interp­retációja Beethoven operájának. Három év szünet után, 1998 novemberé­ben a Naxos készített új felvételt a darabból. A produkciónak erős magyar vonatkozása van, a felvétel Budapesten készült, részben magyar stábbal, a Nemzeti Filharmonikus Ze­nekar tagjaiból alakult Nikolaus Esterházy Sinfonia és a Magyar Rádió Énekkara közre­működésével. Sőt a karmester is magyar szár­mazású, még ha külföldön - jelenleg Bécs­ben - működik is: Michael Halász, azaz Ha­lász Mihály. Operakarmesteri művészetét is­merhetjük már a Naxos korábbi Varázsfuvo­la-jer életéből. Jól ismeri a mű klasszikus imn'st cwrturf M­­2 u-mi-vm, m-m-wsMff COLIN DAVIS m­ifsmmammm

Next