Muzsika, 2001 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-01 / 1. szám - FARKAS ZOLTÁN: Zeneszerzők bevándorlása a 18-19. századi Magyarországra
A MAGYAR MILLENNIUM nemzetiségi csoportokat a románok, szlovákok, horvátok, szerbek, zsidók, görögök stb. alkották. Ezeknek a népcsoportoknak a társadalmi státusa nagy mértékben különbözött. Nyilvánvaló, hogy egy ennyire heterogén társadalom szükségképpen különböző kulturális centrumok felé orientálódott, már csak ezért sem számolhatunk egyetlen központ kizárólagos hatásával. A városi polgárság nemzetiségi összetétele vidékenként változott, de a német lakosság aránya általában itt emelkedett a legmagasabbra. Pozsonyban német, magyar, szlovák, Pest-Budán német, magyar szerb, görög, Brassóban német, magyar és román polgárok laktak a felsorolás sorrendjének megfelelő létszámban. A városi kultúra tehát - az ország középső részének kálvinista és tisztán magyar mezővárosaitól eltekintve - lényegében német jellegű volt, amely elősegítette Bécs központosító törekvéseit. Ugyanakkor a vallási különbségek természetesen a kulturális orientáció irányát is meghatározták. A felvidéki valamint az erdélyi szászok evangélikus városai, vagy Sopron megkísérelték megtartani nyugatabbra élő hittestvéreikkel való kulturális kapcsolataikat. A Bécs közvetlen közelében fekvő Sopron evangélikus gyülekezete például Regensburgból szerezte be istentiszteleti zenéjének repertoárját, és részben innen toborozta vezető zenészeit is, ugyanakkor Erdély szász városainak (köztük Nagyszebennek) több muzsikusa tanult Szászföldön, akár magánál Johann Sebastian Bachnál is. A Habsburg uralkodóház katolizációs törekvéseinek következtében azonban az evangélikus egyházzene csekély hozama és alacsony színvonala nem mérhető a 17. századi virágkorához. Az alábbiakban három különböző szempontból adunk áttekintést a zeneszerzők vándorlásáról. Először is megvizsgáljuk, hogy a Magyarországra érkező muzsikusok nemzetiségi összetétele mennyiben tükrözi az általános európai tendenciákat. Rákérdezünk, kik, honnan, miért jöttek, és milyenfajta állást kaptak. Másodszor megkíséreljük az ország zenei életében játszott szerepük szerint osztályozni a magyarországi komponistákat, mennyi időt töltöttek választott hazájukban, s működésük mennyiben maradt elszigetelt vagy mennyiben válhatott egy szerves hagyomány kiindulópontjává - egyszóval: milyen mélyen hatottak a magyar zene történetére. Végül feltárjuk azokat az utakat, csatornákat, amelyeken keresztül a magyar periférián működött zenészek - személyesen vagy műveiken keresztül - visszakerülhettek a központok zenei életének vérkeringésébe. Olaszok és csehek A 18. századi Európa zenei térképére az olasz és cseh muzsikusok vándorlása rajzolta a legjellemzőbb vonásokat. Az olasz zenészek 17. században megindult áramlása a 18. században megerősödött, s ennek következményeképp valamennyi európai centrumban nagy befolyásra tettek szert. Az olasz operakomponisták meghódították az egész kontinens zenés színpadait, de az itáliai egyeduralom korántsem szorítkozott a vokális zene területére, hiszen a szonátakomponisták is divatba jöttek a rezidenciákon és a nagyvárosok kialakulóban lévő hangversenyéletében. Nagy olasz kolóniák virultak Párizsban és Londonban egyaránt. Az olasz énekesek iránti kereslet az egész korszakban változatlanul fennállt, a hangszeres muzsikusok iránti érdeklődés viszont 1740 táján érezhetően megcsappant részben az ízlésváltás, főként azonban épp a cseh zenészek előretörése miatt. A csehek migrációja két hullámban ment végbe: először 1740 után, majd az egyházi és főúri zenekarok föloszlatását követően az 1780-as években. Akárcsak az olaszok, ők is a szűkös hazai feltételek miatt kényszerültek arra, hogy a kulturális centrumokba költözzenek. Az olaszok és a csehek vándorlása természetesen Magyarországot is megcélozta, de nagyon különböző mértékben. Az olasz betelepülők sokkal kevesebben voltak, operatársulat alkalmazását ugyanis csak a legtehetősebb mecénások engedhették meg maguknak, mint például Esterházy Miklós herceg. (Az Esterházy-udvarban az olasz énekesek nagyobb presztízsét mutatja a hangszeresekéhez képest a fizetések különbsége. Az 1789-es Conventionale adatai szerint a kilenc olasz énekes 450-1000 guldent kapott, az olasz és német vonósok 150-400, a cseh és német fúvósok 300-500 gulden évi javadalmazásban részesültek.). Mivel az olasz virtuózok működéséhez igazán méltó feltételeket csak néhány főúri rezidencia tudott biztosítani, ezért inkább átmenetileg tartózkodtak Magyarországon, végleg letelepülők nincsenek közöttük. Az egyetlen említésre méltó kivétel Luigi Tomasini, az Esterházyzenekar első hegedűse, Haydn barátja, aki csaknem 50 éven keresztül megtartotta hivatalát. De még ezt a kivételes, igazán elitnek nevezhető Esterházy-zenekart is a csehek dominanciája jellemezte, amint azt Joseph Martin Kraus tanúsítja 1783 október 13-án kelt levelében: „...a zenekar olyan, amilyet Joseph Haydn vezetésétől várhat az ember, azaz egyike a legjobbaknak. [...] a két első hegedűs és a csellista olasz, a többiek majdnem mind csehek. " Az olasz zenészek csekély száma Magyarországon az ország zenei életének perifériá A POZSONYI SZENT MÁRTON-DÓM (KORONÁZÁSI MENET, 18. SZÁZAD)