Muzsika, 2006 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2006-07-01 / 7. szám - CSENGERY KRISTÓF: Hangverseny

frivol Schoenberg-kabarédalokban érez­tem - többé-kevésbé­­ elfogadhatónak. Ha már aránytévesztésről esik szó, rám viszolyogtatón hatott, hogy a pódiumra lépő díva a koncert kezdetén beszé­det intézett a közönséghez, ön­magát ünnepelve, s név szerint sorolva el, hányan ülnek a néző­téren, akik kifejezetten az ő kedvéért repülték át az óceánt. Kétségtelen, számos történet kering hírességek önimádatáról — nem is említettem volna e mozzanatot, ha nem tapaszta­lom, hogy ugyanezen nárciz­mus zenei megjelenési formája a dalok többségének előadásán is foltot hagyott, becsempészve a produkciókba az interpretációs teljesítmény meghatott ön­szemléletének mozzanatát. Ez sajnos ismét csak elidegenített a hallottaktól, akárcsak a közönség felcsigá­zásának az a kétes módszere, mellyel az éne­kesnő az első rész Wolf-Richard Strauss­műsora előtt szólaltatott meg egy spirituálét (.He's got the whole world in his hands). Korábban nem lehettem jelen személyesen Jessye Norman-dalesten, produkcióit csak lemezekről ismerem, nem tudhatom tehát, az effajta ügyeskedés is az énekesi Torschluss kísérőjelenségeinek egyike-e - de hiszem és remélem, hogy ez a nagy művész harminc éve még nem érezte szükségesnek ráadásszám­mal kezdeni műsorát. Utóirat. Csak most veszem észre: úgy fo­galmaztam meg a beszámolót, hogy egyet­len szóra sem méltattam a zongorakísérőt, sőt még csak le sem írtam eddig MARK MARKHAM nevét. Úgy látszik, nincsenek véletlenek. (Május 16. - Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Rende­ző: Művészetek Palotája) A­rra a kérdésre, mikor kezdődött Ma­­­gyarországon a historikus előadópra­xis története, alighanem sokan felelnek: ide­haza negyedszázada, a Capella Savaria meg­alakulásával vert gyökeret a kor követelmé­nyeinek megfelelő, történetileg tájékozott régizene-interpretációs gyakorlat. Németh Pál szombathelyi együttesének nyolcvanas évekbeli hangversenyei és az ezekkel szorosan összefüggő first recording Hungaroton-lemezek korszakot képviselnek a hazai zenei nyilvánosság tör­ténetében, s ebben a periódusban sokak -mindenekelőtt a Muzsika egykori szerkesz­tője, Székely András zenetörténész és zenei rendező — mellett fontos szerepet játszott NICHOLAS McGEGAN. Az imént korsza­kot említettem, holott az angol karmester és a Capella együttműködése csupán néhány évig tartott: 1991-ben vége szakadt. McGe­gan tizenhárom esztendei távollét után, 2004-ben tért vissza újból Magyarországra - akkor a fertődi Haydn Fesztiválon adott koncertet. Most a fővárosban lépett fel: Fi­scher Iván meghívására a BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR Haydn-Mozart­sorozatának záró estjét vezényelte. Körültekintően szerkesztették a műsort: egyensúlyba került benne, ami népszerű és ami felfedezésre váró. Az első rész Mozart­zenéi közül a nyitószám, a Haffner-szimfó­nia (D-dúr, K. 385) kedvelt komolyzenei sláger, a korai B-dúr fagottversenyt (K. 186­) azonban már ritkábban hallani. A második részben pedig a kismesterek és kevésbé ismert kompozícióik kaptak lehetőséget: elsőként Michael Haydn kísérőzenéjéből, a Voltaire színművéhez írt Zairéből (P. 13 MH 255) hangzott fel három tétel, majd Paul Vranitzky D-dúr szim­fóniája (op. 36) zárta a műsort. A Mozart­művek kvalitása önma­gáért beszél, a szünet után hallott két darabot pedig összekapcsolja, hogy a szerzők mind­kettőben bőségesen adagolják a zenei fűsze­reket figyelemfelkeltő ötletek, váratlan fordu­latok formájában - pél­daként hivatkozhatom a Zaire előszeretettel alkalmazott „törökös" effektusaira. Nicholas McGegan olyan karmester, aki ki­ válóan alkalmas arra, hogy a régizenei gon­dolkodás magjait a mo­dern szimfonikus zenekarok szellemi talajá­ban elvesse: személyiségében nincs semmi elvontan teoretikus; a közös muzsikálást a játék, az öröm, a felfedező kíváncsiság felől közelíti meg. Produkcióinak alapeleme a különlegesen intenzív lendület: egy olyan lobbanékony temperamentum, amely a ze­ne minden apró zugába életet visz, megmu­tatva az ellankadni hajlamos hallgatónak (és hangszerjátékosnak), hogy mindig, minden formarészben történik valami - ott is, ahol amúgy a felületes megfigyelő üresjáratot sej­tene. Ebben a zenélésben persze döntő a tempó, a ritmus és a hangsúlyrendszer - az­­ az minden, ami a zenei organizmus „pulzu­­ sával", „vérnyomásával" kapcsolatos. A Fesztiválzenekar amúgy is kitűnő part­ner: figyelmes és alkalmazkodó, nem bánja, ha felrázzák és tüzes muzsikálásra késztetik. Ezúttal ez történt: McGegan olvasatában a műsort nyitó és záró szám, Mozart és Vra­nitzky szimfóniája pezsgett és sistergett, a tételek temperamentumát erős kontrasztok, hirtelen gesztusok és felcsattanások élénkí­tették. Michael Haydn kísérőzenéjében vi­szont a couleur locale és a humor szerepét hangsúlyozta az előadás. McGegan karmes- Nicholas McGegan 2006 JÚLIUS • muzsika 45

Next