Muzsika, 2007 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2007-12-01 / 12. szám - Emléktábla-avatás Pártos Ödön születésének 100. évfordulóján
38 muzsika • 2007 DECEMBER kortárs zene vo natkozó zenei igényeket, elfogadta a választ. Világos volt, hogy nem állnak rendelkezésre a megfelelő erők, mégis lett 2007-ben magyarországi bemutató a Thremből. Magam türelemmel kivártam volna egy 2008-as vagy későbbi előadást is. Távol álljon tőlem, hogy a felelősség egy részét a programszerkesztőkre toljam: a zenetudós nem mérte fel önnön szervezői és karmesteri képességeinek korlátjait, és - alaphabitusára rácáfolva - egy pillanatra illuzórikusan látta hazai viszonyainkat. Remek felütéssel kezdődött a hangverseny: SZŐLLŐSY ANDRÁS Pro somno Igoris Stravinsky quieto című gyászzenéjével. A kompozíció szorosan kapcsolódik a műsoron szereplő Stravinsky-művekhez (a Threm mellett az Introitushoz). A jó ötlet sajnos nem társult meggyőző előadással. A zenei anyaggal való birkózás fedte el a következő mű sorszám (Choral-Variationen über das Weihnachtslied,, Vom Hímmelhoch da'komm ich her" - J. S. Bach) figyelemre méltó mozzanatait is. Feleslegesnek éreztem a színpad hosszadalmas átrendezésével járó Gesulado-átirat (.Monumentum pro Gesualdo di Venosa) megszólaltatását, és érzésem szerint a mű gyengítette a koncert összhatását is. A vallásos kórusművekből (Ave Maria, Credo, Pater noster) és az Introitusból álló szakasz sem volt meggyőző szerkesztői ötlet. Izgalmasabb, a koncert összképéhez is szervesebben illeszkedő választás lehetett volna, ha a Bach-átirat mellett (miként Stravinsky is tervezte) a Canticum Sacrum ad honorem Sancti Marci nominis hangzik el, különös tekintettel arra, hogy a darab másfél évvel ezelőtti előadásához egy sikertelen kísérlet emléke tapad. A meglehetősen sok vendéggel játszó zenekar és énekkar nevét csak a krónika számára jegyzem fel: részben a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, részben a Schola Hungarica működött közre. A szólisták teljesítményét szélsőségek jellemezték: Rajk Juditot hallottam már jobbnak, Gavodi Zoltán és Csapó József nem találta helyét, Gerzsényi Csaba és Benkő Pál messze önmaga alatt teljesített - egyedül Darázs Renátában ismertem fel egy ideális előadás lehetséges szopránját. (Október 3. - Zeneakadémia) A Gémesi Géza által vezetett Rondino Együttes a hatvanéves Matuz Istvánt köszöntötte. Abban, hogy ma Magyarországon oly sok kiváló fuvolás hallható, s köztük számosan a kortárs zene megszólaltatásának élharcosai, Matuznak elévülhetetlen érdemei vannak. Az elmúlt évtizedekben pedagógusként pódiumművészi karrierjével azonos minőségű pályát futott be, a fuvolatechnika megújítójaként, új hangzások kikísérletezőjeként pedig - itthon és külföldön egyaránt — számos zeneszerző számára tette ismét vonzóvá a hangszert. A szórólapon kívül azonban gyakorlatilag semmi sem utalt a születésnapra, különösen arra nem, hogy ez már a hatvanadik. Matuz István végigjátszotta a hat kompozícióból álló műsort, melyből öt darab lényegében fuvolaverseny volt. Koncentráltan, lelkesen, imponáló magabiztossággal és fiatalosan. Fáradtságnak, kedvetlenségnek, lelombozó rutinnak nyomát sem hallottam. A művész születésnapi ünneplésére egyébként is kevés lehetőség nyílt, mivel az egész produkcióból áradt az őszinte szerénység. Ha egy mondatban kellene összefoglalni Matuz és a kíséretére vállalkozó vonós zenekar alapmagatartását, az így szólna: „csak tesszük a dolgunkat". S ha lehet egy koncertkritikában etikai kategóriákra hivatkozni, akkor most élek a lehetőséggel, hiszen a Rondino Együttes estjén nem csupán a tisztes helytállás jeleivel, hanem a becsületesség és az elhivatottság manapság ritkán tapasztalt jegyeivel is találkozhattam. Az utóbbiak pedig oly ménékben növelik a hallgató komfortérzetét, olyan melegséggel töltik el a szívét, hogy az elhangzó művekkel kapcsolatos ízlésbéli észrevételeit másodlagosnak hiszi. Gémesi a gondosan összeválogatott műsort hallhatóan alaposan tanította be. A muzsikusok munkáját lelkesnek találtam. A műsor Farkas Ferenc negyven évvel ezelőtt komponált Serenata concertante című alkotásával kezdődött. A nyitó Allegro összefogott és gondos előadása, az Andante espressivo feliratú lassú tétel érzékeny és puha tónusa, a delikát harmóniafordulatokat érzékenyen tálaló, a finálé ritmikai szerkezetét precízen és impulzívan megszólaltató hangszerjáték az egész koncert hangulati és etikai alaphangját megadta. A folytatásban SZIGETI ISTVÁN Matuznak ajánlott, bő két évtizede keletkezett kompozíciója, a Tempophonie hangzott el. A darab előszeretettel él a hangszervirtuóz által kidolgozott új játéklehetőségekkel, például a fuvola természetes adottságait meghazudtoló, lassú glissandókkal és egyszerre megszólaltatott hangpárokkal. REICHER-MATYÓ TAMÁS alkotása, a Négy kánon egy tételben egymaga képviselte a koncerten a kamarazenét - a darabot négyen szólaltatták meg, Matuz mellett a fent említett fuvolás nemzedék három kiválósága: Gyöngyössy Zoltán, Ittzés Gergely és Matuz Gergely játszott. A darab játékos rejtvénykánon. Lehet, hogy tévedek, de a rejtvényfejtésbe a darab végén mintha egy kis hiba csúszott volna - ezúttal azonban ez lényegtelen mozzanatnak tűnt. PINTÉR GYULA születésnapra készült műve, a Presentiment (Előérzet) bemutatóként csendült fel. A darabbal történő első találkozás kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a kompozíció filozofikus dimenzióit átlássam, ám az első benyomás élménye ahhoz mégiscsak elegendő volt, hogy bizalommal tekintsek következő találkozásunk elé. Nincs szükség az értékelés elhalasztására MADARÁSZ IVÁN esetében. A Concerto FLA azon túl, hogy szintén kiaknázza a fuvola újszerű lehetőségeit, szellemességével, oldottságával, meglepően könnyed hangvételével azonnal vonzóvá vált. S miközben a zenekar önnön képességei határán játszott, egy pillanatra sem lehetett érzékelni, hogy az erőpróba kiváltja a muzsikusok ellenállását. Ismét Gémesi Gézát kell dicsérnem, aki Köszönet A PRO MUSICA ALAPÍTVÁNY ezúton köszöni meg mindazok támogatását, akik a korábbi évekhez hasonlóan személyi jövedelemadójuk egy százalékát az Alapítványnak juttatták. A befolyt összeget zenetudományi ösztöndíj adományozására fordítottuk.