Muzsika, 2009 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2009-07-01 / 7. szám - DOMOKOS MÁRIA: Észrevételek Sárosi Bálint írásához

„Ha nehéz a jelen, múlttá kell minősíteni. Arra kell gondolni, milyen lényegtelen lesz tíz év múlva, ami most gyötör." Kodály sza­vainak Sárosi Bálint éppen a fordítottját te­szi. (Sárosi Bálint Hogyan indult a „Népdal­típusok" sorozata? - Megjegyzések A Ma­gyar Népzene Tára VI—VII. kötetéről című írása a Muzsika áprilisi számának 14-18. oldal­án jelent meg. - A szerk.) A múltat teszi jelen­né, amikor 20-30 évvel ezelőtt történt, le­zárt, annak idején untig tárgyalt ügyeket új­donságként vet fel, mindössze azért, hogy szabad folyást engedjen - tudományos mezbe öltöztetve­­ Olsvai Imre iránti sze­mélyes ellenszenvének. (A Magyar Népzene Tára Sárosi által most kritizált VI. és VII. köteteinek megjelenési éve 1973 és 1987.) Gratulálunk s Bántainé Sipos Éva 90 éves Zenetanár. Máramarosszigeten szüle­tett 1919. június 3-án. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán 1940 és 1943 között Hegyi Emánuelnél, majd 1948-tól 1951-ig a szegedi tanárképzőn végezte. Békéstarhoson, Gyulán (az Erkel Fe­renc Gimnáziumban és zeneiskolá­ban), a szegedi Pedagógiai Főiskolán, a pécsi zeneművészeti szakiskolában eltöltött évei után 1960-tól 1982-es nyugalomba vonulásáig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában zongora- és zeneelmélet-tanár, igazga­tóhelyettes. A Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskolán a rendkívüli tehetségek, majd Soproni József utódaként a meto­dika és gyakorlati tanítás tanára. Kur­zusokat tartott az Egyesült Államok­ban, Svájcban, Portugáliában, Angliá­ban, Olaszországban és Finnországban. Férjével, Bántai Vilmossal Bartók- és Kodály-művek fuvolaátiratát adta köz­re az EMB-nél. A jó muzsikus látja, amit hall és hallja, a­mit lát című kötetét a Fő­városi Pedagógiai Intézet jelentette meg (1998). Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1975) és a MAOE Weiner Leó-díjának (2002) kitüntetettje. 3 a muzsika postájából Észrevételek Sárosi Bálint írásához Régről datálódik, és szakmai körökben ál­talánosan ismert Sárosinak ez a negatív vi­szonyulása. A nagyobb nyilvánosság elé ugyan nem tárta, de a háttérben (például akadémiai és egyéb bizottsági, kuratóriumi üléseken) minden alkalmat megragadott, hogy Olsvai Imrét és az Olsvaival azonosí­tott A Magyar Népzene Tára sorozatot lejá­rassa, sőt akadályozza, gáncsolja. Ilyen mér­tékű érintettség esetén személyes ügyet kár is a nagyközönség elé tárni. Kizárólag a felek­re tartozik, idegen ember számára viszont teljesen érdektelen. Gyűlölettel szemben egyébként sem lehet vitázni. Minthogy azonban Sárosi egy rádiós és televíziós sze­replései alapján közkedvelt, magasan kvalifi­kált, kiváló hangszeres népzenekutató, an­nak, aki csak tudományos és ismeretterjesz­tő munkásságát ismeri, meg sem fordul a fejében, hogy esetleg lehet hitelt nem érdem­lő abban, amit ír. Könnyen megtéveszthetik az ügyesen, tényekként előadott ferdítések, leginkább és elsősorban azonban az elhallga­tások. Sárosi cikke alcíméhez (Megjegyzések A Magyar Népzene Tára VI-VII. kötetéről) fűzött jegyzetéből kiderül, hogy az egész so­rozattal, már annak koncepciójával kapcso­latban súlyos fenntartásai vannak, és a prob­lémák áttekintéséhez veszi példaként - az évtizedekkel ezelőtt elmaradt bemutatást mintegy pótlandó - az Olsvai szerkesztette két kötetet. Az MTA Zenetudományi Intézet tudományos feladatkörei között máig ki­emelten szerepel a magyar népdalok kritikai összkiadásával kapcsolatos kutatói és publi­kációs tevékenység. Ezért intézetünket, osz­tályunkat, főképpen pedig a sorozat mostani szerkesztői munkacsoportját erősen érinti, és reflektálásra készteti Sárosi Bálintnak a Muzsika áprilisi számában megjelent cikke. Ebben az egyetlen személyre kihegyezett írásban megjelenik ő, a jó szándékú, aggó­dó, kívülálló tudós, vele szembeállítva pedig egy általa nevetség tárgyává tett szerkesztő és két, általa rossznak minősített kötet. Az események hátteréről, saját szerepéről nem esik szó, hallgat a kötetek megjelenésének idején zajló egyéb történésekről és azok résztvevőiről is, ezért nemcsak az elfogult kritika igaztalan (melynek részleteivel nem célunk itt foglalkozni), hanem a felvázolt kép is alapjában hamis. A legkirívóbb példák szemléltetésére csak egyetlen, a Sárosi által tárgyalt kötetekhez szorosan kapcsolódó szálat vezetünk végig 1974-től 1979-ig. 1974-ben történt „akadémiai kutatóhe­lyeink egyesítése" (Ujfalussy J.), azaz a Ko­dály vezette „haladásellenes csoport" (Bar­na A­né) régóta tervezett megszüntetése. A Népzenekutató Csoport utolsó igazgatója, Vargyas Lajos a megváltozott körülmények között már nem vállalt vezető pozíciót. Ge­nerációváltás történt a vezetésben: a Népze­nei Főosztály vezetője Sárosi Bálint lett, osz­tályvezető Vikár László, csoportvezető Dob­szay László. Ujfalussy József, a Zenetudományi Intézet igazgatója rendkívüli gonddal kimunkálta az egyesítés szakmai indoklását. Magas szintű akadémiai vizsgálóbizottságot kért fel arra, hogy tegyen javaslatot az új szerve­zeti felállásra, személyi kérdésekre, és jelölje ki a legfontosabb feladatokat. Ő maga írt irányadó előterjesztést a Bizottság részére (1974.12.), a gyűjteményekről és munkafo­lyamatokról pedig több komoly, nagy átte­kintést készíttetett (Sárosi, Vikár, Olsvai). A vizsgálóbizottság Klaniczay Tibor akadé­mikus vezetésével 1975 május-júniusában ülésezett, tervezetet dolgozott ki, új osztá­lyok kialakítását javasolta, és gyakorlati ja­vaslatokat is tett, többek között azt, hogy az MNT VI. kötetét alaposan meg kell vitatni. 2009 JÚLIUS • muzsika 47

Next