Muzsika, 2010 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2010-01-01 / 1. szám

KOLTAI TAMÁS: Melis kongenialitásának (és a rendezőnek) köszönhető, hogy ebben a kivételes, noha általa nem szeretett és a provinciális dilettantizmus által máig gyűlölt előadásban újította meg önmagát, és vált képessé Mozart operájában a démo­nikus megjelenítésére. Ljubimovnak kellett jönnie ahhoz, hogy művészi érzékenysége „az emberi jelenségen" túl kiterjedjen a transzcendencia és a metafi­zika területére. A realizmus diadala, mondaná erre az elavult(nak ítélt) esztétika. Melis szándéka ellenére hódította meg alkotó művé­szetének addig nem ismér tartományát. TALLIÁN TIBOR: A Napfogyatkozásban a halál nem su­ffer Tod, nem a vágyott édes ha­lál, ritka levegője mentes a tonális és hár­mashangzatos nosztalgiától. Sári József ál­talában is múltba vágyás nélkül komponál; olykor talán az európai zenei köztudat ar­chetipikus alakzatait véljük felismerni, korai kezdeményeket többek között, de nem lehetünk benne biztosak, hogy valóban megjelentek, oly gyor­san elmerülnek a zene nyugodt, szinte kérlelhetetlen, noha érzékeny előrehaladásában. A zene finnyásán kerüli is az eklektikus idézgetést a múlt dalaiból és táncaiból, irtózik a posztosságtól. 16. oldal A borítón: Melis György (Felvégi Andrea felvétele) A belső borítón: fent Simon Izabella és Várjon Dénes, lent a VAM Design Center (Felvégi Andrea felvételei) A hátsó belső borítón: Chad Armstrong és Zuzana Dunajcanová (Veréb Simon felvétele) A hátsó borítón: Sáry László (Felvégi Andrea felvétele) t­artalo­m 1 Koltai Tamás: Az utolsó operai lovag 3 ZENEÉLET J. Győri László: Egy intézmény, nyolc műfaj 5 Kiss Imre, a Művészetek Palotája vezérigazgatója Matina János: Utazás két világban 7 A Magyar Rádió Haydn-Mendelssohn Zongoraversenye GRATULÁLUNK Kárpáti János: Párhuzamos úton 9 Sárosi Bálint 85. születésnapjára Pauk György: Találkozások a pályatárssal 11 Devich Sándor 75 éves Tihanyi László: Tiszteletre méltó gyermeki lélek 12 Sáry László 70 éves ZENETUDOMÁNY Mikusi Balázs: Az elefántember 13 Konferencia Kovács Sándor tiszteletére OPERA Tallián Tibor: Tiszta szerencse 16 Napfogyatkozás - Sári József operájának hazai bemutatója Bozó Péter: Grillparti Gruberovával 20 Bellini Normája a Művészetek Palotájában Koltai Tamás: Pekingi opera, New York-i revü 23 Puccini: Turandot - Élő internetes közvetítés a New York-i Metropolitan Operából a Müpában Márok Tamás: 25 Második Mezzo Operaverseny és -fesztivál, Szeged KORTÁRS ZENE Matina János: Programzenei mozaik 29 Gyöngyösi Levente 1. szimfóniája Hollós Máté: Művek bontakozóban 30 Huszár Lajos: Alföldi varázsénekek KÖNYV Domokos Mária: Még közelebb a célhoz 31 Almási István: A népzene jegyében - válogatott írások HANGLEMEZ Fazekas Gergely: ,Ahol tisztább a levegő, kékebb az ég, melegebb a nap" 34 A Bartók Új Sorozat kóruslemezéről HANGVERSENY Csengery Kristóf, Rusz Veronika, Matina János, Péteri Lóránt, Kelemen Anna 36 3. oldal Kiss IMRE: Ami a külföldi intézmények gazdálkodását illeti, pontos számokat nem tudok mondani, mert az adatok nem nyil­vánosak. Mindenesetre bizonyos, hogy a mi költségvetésünk többszöröséből gaz­dálkodnak. Annyi pénzről, amennyit a ha­sonló profilú, nagy, külföldi intézmények felhasználhatnak, mi még álmodni sem merünk. A műsorpolitikájuk ennek elleni miénknél.­rre semmivel sem jobb a 5. oldal Szerkesztőség és kiadó: 1075 Budapest, Károly körút 7. • Telefon és fax: 352-0722 • e-mail: muzsika­ pt-online.hu ÖTVENHARMADIK ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Támogatóink: aka Nemini Kulturális Alap Nemzeti Kulturális Alap József Attila Alapítvány Előadóművészek Jogvédő Irodája Kortárs zenei rovatunkat az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület támogatja Főszerkesztő: Feuer Mária Kiadó: Pro Musica Alapítvány Számlaszám: Kereskedelmi és Hitelbank IO200823-22218339-OOOOOOOO Főszerkesztő-helyettes: Csengery Kristóf Olvasószerkesztő: Barabás András Képszerkesztő: Felvégi Andrea Hirdetés, szervezés, terjesztés: Dekovits Margit Szerkesztőségi órák­ hétfőn csütörtök 15-17 óráig Lapterv: Stég Stúdió Nyomdai előkészítés: graphoman Nyomdai munkálatok: Veszprémi Nyomda Zrt. Felelős vezető: Fekete István vezérigazgató teknél fizethető be, vagy a Batthyány Kultur-Press Kft.-nél. Index: 25 584 HU ISSN 0027-5336 Terjeszti a Lapker Zrt. Előfizetésben terjesz­ti a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központ (Budapest VII. Vörösmarty utca 16-18., Postacím: Budapest 1946). Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési Irodában (Budapest VIII. Orczy tér 1., levél­cím: LHI, Budapest 1900), ezenkívül Buda­pesten a Magyar Posta Rt. Hírlap-előfizetési és Elektronikus Posta Igazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáiban, vidéken a postahi­vatalokban. Előfizetési díj: fél évre 2160 Ft, egy évre 4320 Ft. Külföldiek részére is a fenti címen, továbbá külföldi képvisele­­ t-1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon/fax: +361 201-8891 E-mail: batthyany(o)kultur-press.hu A meg nem rendelt kéziratokat, képeket szerkesztőségünknek nem áll módjában megőrizni, illetve visszaküldeni. http://www.muzsikalendarium.hu

Next