Muzsika, 2017 (60. évfolyam, 1-10. szám)

2017-06-01 / 6. szám - OPERA - Bóka Gábor: Müpa-kalandozások Nagyabonytul Plymouth váráig

OPERA A puritánok „éppen fontos szereplők" pedig nem akárkik: olybá tűnik, hogy egy ilyen Puritánok-kvartett után a világ bár­mely pontján megnyalnák a tíz ujju­kat. Jessica Pratt nevét, szégyenkezve vallom be, korábban sosem hallottam, szégyenkezésem foka pedig az elő­adást nézve-hallgatva fokozatosan nö­vekedett. A hang eredendő szépsége fölényes technikával és kiművelt ének­kultúrával párosulva lefegyverző voká­lis produkciót eredményezett, a mű­vészi átélés foka pedig egyenesen megrendítővé tette Pratt szerepformá­lását. Mivel minden előadásban lehet hibát keresni és találni, elővehetnénk a nagyítót, és elkezdhetnénk vizsgál­ni, hogy Pratt hangja a terjedelmes szerep mely pontjain nem képes betel­jesült tökéletességet nyújtani. Ám nem is követhetnénk el nagyobb otromba­ságot - nem azért, mert valamiféle rosszul értelmezett tekintélytisztelet akadályozna minket ebben, hanem azért, mert az Egész hatása oly mér­tékig volt katartikus, hogy abba a né­hány (tényleg csak patikamérlegen regisztrálható) halványabb pillanat is beletartozott mint ábrázoló eszköz. Mivel a jó tenor sokkal ritkább a jó szopránnál, Francesco Demuro teljesít­ménye, ha lehet, még nagyobb hatás­sal volt a kritikusra. Noha a budapes­ti közönség is többször találkozhatott már vele (Rigoletto-sorozatot énekelt pár éve az Operaházban), magam nem itthon, hanem 2011-ben a Bé­csi Ünnepi hetek Rigolettójában hal­lottam: már akkor is feltűnt, hogy a hang a manapság oly ritka, valóban világos, tenorális színű, hamisítatlan spinto és - vállalva a nemzetkarakte­­rológia vádját - hamisítatlanul olasz voce­­ minden megnyilvánulását élve­zet volt hallgatni. Hat év alatt a hang tovább érett, technikailag is fejlődött. BELLINI: A PURITÁNOK Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, május 18. Elvira Jessica Pratt Lord Talbot Francesco Demuro Sir George Bretz Gábor Lord Walton Sebestyén Miklós Richard Forth Atekszej Markov Brown Ninh Due Hoang Long Henriette Szántó Andrea Maria Callas Aleszja Popova A Kolozsvári Opera Énekkara A Pannon Filharmonikusok Karmester Riccardo Frizz­a Karigazgató Kulcsár Szabolcs Díszlet, jelmez Gilles Gubelmann Rendező Némedi Csaba Lord Arthur Talbot megformálásakor teljes arzenálját bevetette, amelybe olyan bravúrok is beletartoznak, mint a kétvonalas C feletti D és F hangok hibátlan, fölényes kiéneklése - ami nemhogy élőben, de felvételen is rit­ka, a legnagyobbak közül is csak ke­vesen kockáztatták meg. Demurónak mintha mindez meg se kottyanna: alakításának ez nem célja, csak esz­köze - a cél az érzelmek minél ár­nyaltabb közvetítése, amit elsősorban a dallamformálás magasrendűsége ré­vén hiánytalanul meg is valósít. Alekszej Markov impozáns hanganya­got, de valamivel egysíkúbb énekesi teljesítményt vonultatott fel Sir Ri­chard Forth szerepében. Igaz, eleve hátrányos helyzetbe került: énekel­­nivalója kevésbé attraktív, mint kol­légáié, s mivel hangi adottságai nem különlegesek, „csak” nagyon jók, az igazságtalan publikum hajlamos le­értékelni az általa képviselt, amúgy magas művész nívót. Ne tegyük: ép­pen az ilyen helyzetek, a különleges­sel való olykori szembesülés segíthet tudatosítani, hogy a nagyon jót is helyén kell értékelni. Bretz Gábor Sir George-ot honfiúi elfogultság nélkül sorolhatjuk a „ki­emelkedően jó” kategóriába: a hang gond nélkül tölti be a teret, az ének­kultúra kifogástalan, a szerepformá­lás profi - kell ennél több? Bretz sokak által kárhoztatott sokoldalúsá­ga - hogy Mozarttól a belcantón és Wagneren át Bartókig sok mindent énekel rendszeresen - véleményem szerint éppen hogy előny: minden alakítását mélyíti, gazdagítja a többfé­le stílusban való jártasság - s mindez hallhatóan nem befolyásolja károsan vokális adottságait. A Kolozsvári Magyar Opera Énekkara (karigazgató: Kulcsár Szabolcs) sokat fejlődött az elmúlt években: ezúttal minden vonatkozásban kifogástalan produkciót nyújtottak. Még figyelemre méltóbbnak bizonyult a Pannon Fil­harmonikusok teljesítménye: az a leg­kevesebb, hogy a tudhatóan kiváló együttes hibátlanul játszott, s operaze­nekarokat megszégyenítő rugalmas­ságról tett tanúbizonyságot - ám hogy (feltehetően rövid idő alatt) az adekvát belcanto hangzásképet is sikerült elsa­játítaniuk - amivel honi, e téren jóval nagyobb rutinnal bíró operazenekara­ink általában hiába próbálkoznak -, több mint örvendetes. Mindez vélhe­tően a stílus specialistájaként számon tartott dirigens, Riccardo Frizza érde­me, aki a betanítás alapossága mellett az előadást is szilárdan kézben tartot­ta, összességében nagyon szimpatikus opera-karmesteri erényekről téve tanú­­bizonyságot. Az ő érdeme is, hogy A puritánok diadalmasan hódították meg a magyar operaszínpadot - csak remélhetjük, hogy a mostani siker végre-valahára áttörésnek bizonyul. ) 26 - MUZSIKA i Jl MIUS

Next