Muzsika, 2017 (60. évfolyam, 1-10. szám)
2017-06-01 / 6. szám - OPERA - Bóka Gábor: Müpa-kalandozások Nagyabonytul Plymouth váráig
OPERA A puritánok „éppen fontos szereplők" pedig nem akárkik: olybá tűnik, hogy egy ilyen Puritánok-kvartett után a világ bármely pontján megnyalnák a tíz ujjukat. Jessica Pratt nevét, szégyenkezve vallom be, korábban sosem hallottam, szégyenkezésem foka pedig az előadást nézve-hallgatva fokozatosan növekedett. A hang eredendő szépsége fölényes technikával és kiművelt énekkultúrával párosulva lefegyverző vokális produkciót eredményezett, a művészi átélés foka pedig egyenesen megrendítővé tette Pratt szerepformálását. Mivel minden előadásban lehet hibát keresni és találni, elővehetnénk a nagyítót, és elkezdhetnénk vizsgálni, hogy Pratt hangja a terjedelmes szerep mely pontjain nem képes beteljesült tökéletességet nyújtani. Ám nem is követhetnénk el nagyobb otrombaságot - nem azért, mert valamiféle rosszul értelmezett tekintélytisztelet akadályozna minket ebben, hanem azért, mert az Egész hatása oly mértékig volt katartikus, hogy abba a néhány (tényleg csak patikamérlegen regisztrálható) halványabb pillanat is beletartozott mint ábrázoló eszköz. Mivel a jó tenor sokkal ritkább a jó szopránnál, Francesco Demuro teljesítménye, ha lehet, még nagyobb hatással volt a kritikusra. Noha a budapesti közönség is többször találkozhatott már vele (Rigoletto-sorozatot énekelt pár éve az Operaházban), magam nem itthon, hanem 2011-ben a Bécsi Ünnepi hetek Rigolettójában hallottam: már akkor is feltűnt, hogy a hang a manapság oly ritka, valóban világos, tenorális színű, hamisítatlan spinto és - vállalva a nemzetkarakterológia vádját - hamisítatlanul olasz voce minden megnyilvánulását élvezet volt hallgatni. Hat év alatt a hang tovább érett, technikailag is fejlődött. BELLINI: A PURITÁNOK Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, május 18. Elvira Jessica Pratt Lord Talbot Francesco Demuro Sir George Bretz Gábor Lord Walton Sebestyén Miklós Richard Forth Atekszej Markov Brown Ninh Due Hoang Long Henriette Szántó Andrea Maria Callas Aleszja Popova A Kolozsvári Opera Énekkara A Pannon Filharmonikusok Karmester Riccardo Frizza Karigazgató Kulcsár Szabolcs Díszlet, jelmez Gilles Gubelmann Rendező Némedi Csaba Lord Arthur Talbot megformálásakor teljes arzenálját bevetette, amelybe olyan bravúrok is beletartoznak, mint a kétvonalas C feletti D és F hangok hibátlan, fölényes kiéneklése - ami nemhogy élőben, de felvételen is ritka, a legnagyobbak közül is csak kevesen kockáztatták meg. Demurónak mintha mindez meg se kottyanna: alakításának ez nem célja, csak eszköze - a cél az érzelmek minél árnyaltabb közvetítése, amit elsősorban a dallamformálás magasrendűsége révén hiánytalanul meg is valósít. Alekszej Markov impozáns hanganyagot, de valamivel egysíkúbb énekesi teljesítményt vonultatott fel Sir Richard Forth szerepében. Igaz, eleve hátrányos helyzetbe került: énekelnivalója kevésbé attraktív, mint kollégáié, s mivel hangi adottságai nem különlegesek, „csak” nagyon jók, az igazságtalan publikum hajlamos leértékelni az általa képviselt, amúgy magas művész nívót. Ne tegyük: éppen az ilyen helyzetek, a különlegessel való olykori szembesülés segíthet tudatosítani, hogy a nagyon jót is helyén kell értékelni. Bretz Gábor Sir George-ot honfiúi elfogultság nélkül sorolhatjuk a „kiemelkedően jó” kategóriába: a hang gond nélkül tölti be a teret, az énekkultúra kifogástalan, a szerepformálás profi - kell ennél több? Bretz sokak által kárhoztatott sokoldalúsága - hogy Mozarttól a belcantón és Wagneren át Bartókig sok mindent énekel rendszeresen - véleményem szerint éppen hogy előny: minden alakítását mélyíti, gazdagítja a többféle stílusban való jártasság - s mindez hallhatóan nem befolyásolja károsan vokális adottságait. A Kolozsvári Magyar Opera Énekkara (karigazgató: Kulcsár Szabolcs) sokat fejlődött az elmúlt években: ezúttal minden vonatkozásban kifogástalan produkciót nyújtottak. Még figyelemre méltóbbnak bizonyult a Pannon Filharmonikusok teljesítménye: az a legkevesebb, hogy a tudhatóan kiváló együttes hibátlanul játszott, s operazenekarokat megszégyenítő rugalmasságról tett tanúbizonyságot - ám hogy (feltehetően rövid idő alatt) az adekvát belcanto hangzásképet is sikerült elsajátítaniuk - amivel honi, e téren jóval nagyobb rutinnal bíró operazenekaraink általában hiába próbálkoznak -, több mint örvendetes. Mindez vélhetően a stílus specialistájaként számon tartott dirigens, Riccardo Frizza érdeme, aki a betanítás alapossága mellett az előadást is szilárdan kézben tartotta, összességében nagyon szimpatikus opera-karmesteri erényekről téve tanúbizonyságot. Az ő érdeme is, hogy A puritánok diadalmasan hódították meg a magyar operaszínpadot - csak remélhetjük, hogy a mostani siker végre-valahára áttörésnek bizonyul. ) 26 - MUZSIKA i Jl MIUS