Muzsika, 2017 (60. évfolyam, 1-10. szám)

2017-01-01 / 1. szám

LÁNG ISTVÁN, VIDOVSZKY LÁSZLÓ és TÓTH ENDRE beszélgetése a hangverseny után Benkő Sándor felvétele / Concerto Budapest Kiállítás Pásztory Ditta hagyatékából Egy különleges életút tanúi címmel Bartók Béláné Pásztory Ditta hagyatékából nyílt kiállítás a Zenetörténeti Múzeumban 2016. decem­ber 8-án. A tárlatot Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora nyitotta meg, a hagyatékot F. Dózsa Katalin, a Moholy- Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára ismertette. A megnyitón Király Csaba zongoraművész adta elő Bartók Táncszvitjét és egy válogatást a Mikrokozmoszból. Second room Hungaroton: két ICMA-jelölés, egy világpremier Jelentős nemzetközi sikert ért el a Hungaroton, két kiadványával is az International Classical Music Awards (ICMA) 2017-es jelöltjei közé került. Versenymű kategóriában Várjon Dénes és a Keller András dirigálta Concerto Budapest Beethoven-albuma az öt zongora­­versennyel, míg az archív kategóriában a Bartók the Pianist című CD-válogatás (Bartók, Scarlatti, Brahms, Liszt és Kodály művei) került az ICMA hivatalos jelöltjei közé -jelentette be a szavazás után, 2016. november 17-én Remy Franck luxemburgi zenetörténész, a zsű­ri elnöke. A díjkiosztó gálakoncertet 2017. április 1-jén, a lipcsei Gewandhausban rendezik. A Hungaroton legújabb világpremier kiadványán Liszt Faust-szimfóniajáno­r Carl Tousig-féle átiratát rögzítette lajkó István Junior Prima-díjas zongoraművész. A kotta kéziratát a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont biztosította a felvételhez. A teljes, két­kezes zongoraátirat a szimfónia 1857-ben befejezett, kórussal kiegészített változatára épül, az átdolgozás a friss autográfból vagy an­nak kéziratos másolatából született. A Tihanyi Bakos fotóstúdió felvétele 2017 FEBRUÁR MUZSIKA - 25

Next