NYELVTUDOMÁNY, 1. KÖTET (1906-1907)
1. kötet / 1. sz. - PETZ GEDEON: Nyelvtudományi irányok és feladatok
2. PETZ GEDEON életének egy-egy oldalát megvilágítani, Steinthal és Paul pedig egy kész lélektani rendszert, a Herbart-félét alkalmazták a nyelvi jelenségek magyarázatára, addig Wundt érdeme nemcsak abban van, hogy az ő «kísérleti lélektana», melynek álláspontjáról a nyelv jelenségeit vizsgálja, jobban megfelel a mai tudományos követelményeknek, mint a képzetek statikájával és mechanikájával dolgozó régibb elmélet (bár ő maga sem állítja, hogy az objectív igazság csupán csak az ő részén van), hanem nagy érdeme az is, hogy lélektani felfogását jórészt már a nyelvi tényekkel való foglalkozása alapján alkotta meg. És így bár előzői közül főleg a Paul munkája éleselméjű fejtegetéseinél s a benne feldolgozott nyelvi anyag gazdagságánál és megbízhatóságánál fogva most is becses útmutatója a nyelvésznek, Wundt könyvét immár nem ignorálhatja senki, aki a nyelvtudomány problémáiba el akar mélyedni, minthogy már abban a rövid időben is, amely megjelenése óta lefolyt, a nyelvészeti irodalomban világosan észlelhető termékenyítő hatása.*) Miként a nyelvlélektan, úgy a nyelvtörténeti kutatás is az oksági elv jegyében alakult ki : az újabb nyelvállapotnak okait vélték megtalálni az azt történetileg megelőző nyelvállapotban. A nyelvlélektannak és a nyelvtörténetnek egyébként nem a szembeállítása, hanem az egybekapcsolása a helyes és valamint a lélektannak egyebek közt a nyelvtörténet tényei is egyik becses forrása, úgy a nyelvtörténet sem lehet el a lélektan segítsége nélkül. A nyelv eleven tevékenység s a letűnt korok nyelvéről szóló adatok is csak annyiban értékesek, amennyiben ily eleven tevékenység képét őrizték meg, persze csak hézagosan és tökéletlenül. Ez adatokat csak úgy eleveníthetjük meg, ha a nyelv mai életének képét mintegy a múltba projiciáljuk. A múlt megérteti a jelent s a jelen a múltat. Tudtommal Scherer volt az első, aki Whitney hatása alatt — ez eljárásnak («die *) Wundt könyve mellett s a még később említendőkön kívül figyelemreméltók az általános nyelvtudományi kérdésekkel foglalkozó újabb irodalom termékei közül: D. Jespersen, Progress in language 1894; К. О. Erdmann, Die Bedeutung des Wortes 1900 (1. NyK. 30, 479.); H. Oertel, Lectures on the study of language 1901 ; J. Nyrop, Das Leben der Wörter 1903; J. v. Rozwadowski, Wortbildung und Wortbedeutung 1904.