Nagyvilág, 1969 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1969-02-01 / 2. szám - Könyvekről
úgy „sziléma" vagy „stilisztikum", mint a költői nyelv minden egyéb mozzanata. A fordítógárda három másik tagja, D. Szamojlov, V. Korcsagin és N. Csukovszkij ritmikai találékonyság tekintetében egyáltalában nem marad el L. Martinovtól, sőt sokszor éppen a szabadabb, oldottabb ritmika segítségével kerül közelebb a magyar szöveg dallamvilágának változatosságához. Egyelőre problematikusnak csupán a Radnótinál oly hajlékony görög-római metrumok kezelése látszik. Szamojlov az alkaioszi sorból jambusversbe csap át (Nyugtalan órán), s ugyancsak ő az oroszban nehezen megvalósítható aszklepiadészi sort ereszkedő tizenkettősökkel váltja föl (Mint a halál). Meglepő, hogy a hexameterek is erősen modern kezelésűek, például a Szamojlov fordította Hetedik eclogában, ami viszont ezúttal kárpótol néhány zárlat túlzott változatosságáért, az a teljes, alázatos szöveghűség, melyet a minden lényeges mozzanatot jól összefoglaló jegyzet kísérteties tragikumú életképpé egészít ki. De ezen a képen is áttetszik Radnóti emberi és költői egyéniségének varázsa; hálásak lehetünk mindazoknak, akik a magyar irodalom terjesztésének e fontos állomásaként Radnóti arcát villantották föl. GÁLDI LÁSZLÓ MELYIK AZ IGAZI BAUDELAIRE? Gera György: Baudelaire. Gondolat Könyvkiadó, 1968. Ez a másfélszázlapos könyvecske talán az első önálló Baudelaire-értékelés magyar nyelven, ami annál meglepőbb, mert hisz Baudelaire-t már Reviczky és Justh Zsigmond is ismerték, nem szólva annyi műfordítónk és tanulmányírónk munkájáról. A valóságban azonban az igazi Baudelaire-kultusz nálunk a Nyugattal kezdődik s a Nyugat három költőjének köszönhetjük a Fleurs du Mal első teljes tolmácsolását, amely minden hűtlensége s korához kötöttsége ellenére ma is igen tiszteletreméltó momentumnak tekinthető. Ezzel szemben lényeges Baudelaire-tanulmány sose jelent még meg magyar nyelven. A Nyugat nagy költői, bár mindnyájan szerették, inkább fordították, mint elemezték, s csak mellesleg fejezték ki a francia költő iránt érzett csodálatukat. Ady pár aktuális cikkben, Babits az Európai Irodalomtörténetben, Tóth Árpád egy különben igen szép és meleghangú polémiában, a fiatal Szabó Lőrinc egy inkább kötelességszerű összefoglalásban, amely, saját bevallása szerint, mintegy csak kivonatolja Baudelaire legjobb biográfusainak, a két Crépet-nek ma is érvényes könyvét, viszont hűség és teljesség szempontjából jóval megbízhatóbb Az Elátkozott, Murányi Győző tíz éve megjelent és máig sem eléggé ismert Baudelaireéletrajza, mindmáig a legalaposabb Baudelaire-nek szentelt könyv magyar nyelven. Sajnos — igaz, a költő hibájából — mihelyt Baudelaire-ről van szó, franciául is, magyarul is azonnal a Baudelaire-legenda, az érzelmes vagy képtelen életrajzi anekdoták végtelen és agyoncsépelt szövevénye kerül előtérbe, holott Baudelaire értőit s kedvelőit elsősorban mégiscsak a Fleurs du Mal csodája, a Fleurs du Mal alkotója érdekelnék. Ha a Baudelaire-irodalom akár francia, akár más nyelvű termékeit olvasgatjuk, egykettőre torkig vagyunk ezekkel a hihetetlen s mégis oly szívós életű anekdotákkal, viszont annál éhesebbek a költő géniuszának magyarázatára, kivéve talán Erid Starkie-t, az oxfordi egyetem tanárnőjét, Baudelaire, Rimbaud s legújabban Flaubert kitűnő életíróját, alig van Baudelaire-biográfus vagy magyarázó, aki le merne számolni ezekkel a szánalmas és rosszindulatú históriákkal, amelyek oly kevéssel járulnak a költő mélyebb megértéséhez, s inkább csak elhomályosítják mind alakját, mind költészetét. Gera György új Baudelaire-kísérlete, bármilyen friss és elfogulatlan, szintén nem tud, vagy nem akar szakítani ezzel a sajnálatos hagyománnyal, holott egyébként bátor és termékeny kitörésekre vállalkozik akár a kor szerepét kiemelő s marxista színezetű értelmezés, akár a legújabb lélektani elemzések irányában — s ez lenne vonzó kis könyvének talán első 299