Nagyvilág, 1971 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1971 / 5. szám - Élő múlt

BÉRCZY KÁROLY (1821—1867) A hírnév, ez a pajkos Puck, nem egy jó vagy rossz csellel tréfálja meg a hol nagyon is számító, hol nagyon is naiv írónépet. Hitte volna-e Bérczy Károly, ez a balassagyarmati orvosivadék, aki Balzac, Eugene Sue s az idősb Dumas fénykorában hol a dandyt játszotta volna Pest előkelő köreiben, hol meg, mint lelkes forradalmár, a Tizek társaságában tevékenykedett, s elsősorban és mindenképp, mint minden ifjú romantikus, szépírónak, alkotónak, magyar Sue-nek vagy Dumas-nak készült, hogy félszáz évvel halála után az utókor, ha még emlegeti, egészen más okból emlegeti? A romantikát ugyanis felváltotta a polgári lét, a forradalmat a kiegyezés, és Bérczy, hogy megélhessen, s dandy-korára emlékezőn, az első vadász- és lóversenylap szerkesztője lett Magyarországon, s a Gyógyult Sebben, ebben a legjobb kései novellájában (1863) már a józanság és a középszer meggyőződéses hirdetője, mivelhogy az irodalomról mégse mondhatott le teljesen, sőt alig pár esztendővel korai halála előtt, s talán csak úgy mellékesen, Puskin Anyeginjét is lefordította. Nevét ma, ha másutt nem, a lóversenyzők körében, a „Bérczy Károly" versenydíj tartja fenn (ha ugyan még megvan) s méginkább egy fordítás, amelyen, igaz, négy évig dolgozott, de amely annyi magas becsvágy után, s legalábbis az ő szemében, semmiképp sem a nagy életművet, a horatiusi monumentumot jelenthette. Különös sors volt az övé, bár az irodalomban talán nem is olyan ritka: mindig, minden tevékenységében kora legelsői közt találjuk, talán inkább egyéniségénél, jelleménél, ízlésénél, mintsem a kész műveknél fogva. Élete első nagy periódusában barátja Petőfinek és Jókainak, 48 után meg Keménynek, Gyulainak, Arany Lászlónak — s ami még több: nem is eredeti, csak fordított művével oly nagyokat inspirál, oly műveket segít létrehozni, akik s amelyek, mint Gyulai Romhányija vagy mint a Délibábok hőse, Anyegin nélkül bizonyosan másképp alakultak volna, s amelyek mellett Bérczy Anyeginje már-már szinte egyéni és eredeti alkotásnak számít. Bérczynek nemcsak a sorsa, fordítói géniusza is kivételes. Nem igen tudhatott oroszul, Bodenstedt egykor világhírű fordítása volt a mintája, s a szakértők azt sem titkolták, hogy nemcsak szó- és kifejezésbeli tévedéseket követett el, hanem kissé „fellazította", mint ahogy ma mondanánk, s némiképp ellágyította a puskini eredeti szatirikus vagy szókimondó társadalmi bírálatot. Bizonyos az is, hogy Áprily Lajos fordítása tökéletesebb, hívebb is, formásabb is a Bérczyénél. Viszont Bérczy elsőnek magyarította — s nem pusztán csak „fordította" — a puskini remekművet, száz év óta neki köszönheti a művelt magyar olvasó, hogy az Anyegint spontánul, magyar költeményként élvezheti — amiből főképp a műfordítók s a műfordítások kedvelői nem egy tanulságot vonhatnak le a hűség, az átköltés, a külön műfordítói képességek, a spontánság és a tudatosság, az eredetivel való rokonérzés, és annyi más nyitott és ellentmondó kérdés dolgában. Lapozzuk fel Bérczy Anyeginjét és azonnal megfog bennünket a hang színe, zengzete, közvetlen s ellenállhatatlan folyamatossága. Olvassuk Tatjána levelét,(„Én írok önnek...") vagy Lenszki halálának nagy képét („S most olyan, mint egy elhagyott ház..."), vagy a szinte közkinccsé vált, csodálatos ének-kezdő strófát („Tavasz, te szerelem idénye — jötted mily bánatos nekem ...") — s lehetetlen, hogy ne érezzük a költő és a műfordító úgyszólván teljes azonosságát, amely talán döntőbb mindennél, minden nyelvi és ritmusbeli akribiánál. Ki tudhatja, miért nyúlt Bérczy a puskini remekmű után? mi vonzhatta, mit talált benne a maga és nemzedéke eszméiből, hangulataiból, csalódásaiból és bölcsességéből? Különben hogy érte volna el azt a mélyről feltörő s ma is oly telt dallamosságot, amely azonnal szíven üti a fogékonyabb olvasót? A régiek borral, sőt hajfürtökkel áldoztak szeretett halottaiknak: másfélszáz évvel Bérczy halála s több mint száz évvel fordítása után érjük be a mi sietős korunkban azzal, hogy újraolvassuk Anyegin és Tatjána történetét, amely Bérczy fordításában éppoly méltó hódolat az oroszok legnagyobb költőjének, mint például Csajkovszkij nem kevésbé szép operája ... GYERGYAI ALBERT