Nagyvilág, 1975 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 2. szám - Kerekasztal
Az angolul megjelent magyar művek kapcsán mindezt csak azért említem meg, hogy hangsúlyozzam a fordítás döntő szerepét egy külföldi író művének fogadtatásában. A látogató rendkívüli kritikai sikeréhez kétségtelenül hozzájárult a kitűnő fordítás, mint ahogy a nehézkes vagy kimondottan gyenge tolmácsolás csökkentette a Magyarországon kiadott Hungarian Library köteteinek esélyeit az amerikai könyvpiacon. A Hungarian Librarynek, ennek az egyébként nagyreményű és dicséretreméltó vállalkozásnak langyos recepciója arra is figyelmeztet, hogy a klasszikusokkal elkéstünk — a modern klasszikusokkal is. Be kell végre ismernünk, bármennyire nehezünkre esik is, nemcsak Mikszáthtal nem érdemes már kísérletezni, Móricz-, Kosztolányi-, Karinthy-fordításokkal sem. Nem tartozom azok közé, akik minden egyes magyar írásművet homályosan meghatározott „egyetemes" kritériumok alapján dicsérnek vagy ócsárolnak. Hiszem, hogy a legjobb nemzeti irodalom egyúttal világirodalom is. De azt azért mindenkinek illene tudni, hogy ami ötven évvel ezelőtt volt forradalmian új az irodalomban, ma már kevésbé izgalmas. És fontolóra kellene venni azt is, hogy mit értünk tulajdonképpen „világsiker" alatt? Idegen nyelven megjelent magyar könyvekről szólva a hazai kritikusok előszeretettel használják a harcos katonai kifejezéseket: „frontáttörésről", „behatolásról", „hódításról" beszélnek, pedig legtöbb esetben szerény, bár semmi esetre sem jelentéktelen „succes d’estime"-ről van szó. Még ha egy híressé vált magyar film külföldi fogadtatását vizsgáljuk meg, akkor is rájövünk, mennyire fontos lenne reálisabb alapokra helyezni elvárásainkat. Makk Károly—Déry Tibor Szerelem című filmjével kapcsolatban nyugodtan beszélhetünk komoly sikerről. Neves amerikai kritikusok áradoztak róla az ország legtekintélyesebb napilapjaiban, folyóirataiban. De azért mégiscsak egy alig ismert rendező idegen nyelvű filmje volt ez, melyet a nagyvárosok művészmozijai néhány hétre műsorra tűztek, és látták — sokat mondok — ötvenezren, 200 millióból. Természetesen megtévesztő számokban mérni egy műalkotás igazi jelentőségét, hiszen ilyen ismérv szerint a divatos bestseller jelentősebb a legnemesebb irodalomnál. (A love Storyt fél év alatt többen olvasták el, mint Kafka összes regényeit harminc év alatt.) Az igazi megismerés ozmózishoz hasonlítható lassú folyamat, tehát, ha azt állítjuk, hogy néhány modern magyar regény, elbeszélés, film beszivárgott — és nem „betört" — az amerikai irodalmi köztudatba, nem elhanyagolható eredményről beszélünk. Nelo Risi (Olaszország) Harminc év telt el a felszabadulás óta, Magyarország és Olaszország felszabadulása óta egyaránt. Íme máris valami, ami összekapcsolja a két népet, a két irodalmat: a megváltozott valóság érzékelésének módja. Tudjuk, hogy a költészet Baudelaire idején „szabadult fel", rá hivatkozunk, valahányszor meg akarjuk határozni lírai modernségünk születési dátumát. Ő a vezérfonala annak a mélyben munkáló folyamatnak, amely több mint száz év költészetének valamennyi felfedezését létrehozta. 1918-ban adja közre Ady A halottak élént, egy esztendővel előbb Ungaretti az 1l porto sepoltót (Az elsüllyedt kikötő), mindketten kapcsolatban voltak az európai avantgarde irányzatokkal, szakítottak a hagyománnyal, s neuraszténiával, alkoholizmussal vagy állandó harci készültségben való élettel rótták le keserves obulusukat az eleven, a csupasz és cselekvő szónak, amely képes alkímiailag arannyá változtatni a közszájon forgó szavakat. A hozzájuk hasonló költőknek, s az egyes nemzeti irodalmakra tett hatásuknak köszönhetjük, ha a költészet ma olyan nyelvezettel él, amely nem ismer országhatárokat. De a költészet heliocentrikus rendszere körül keringő egyes autokton világok felkutatásához közvetítésre kész hírnökök kellenek, hisz minden költőnek saját szótára van, s a fordítónak, a maga szókészletén túl, a tolmácsolandó szerzők lexikális sokféleségéhez is alkalmazkodnia kell. Eszményi az volna, ha minden nyelvet ismernénk — de ez már inkább a nyelvészek dolga. Közvetítőre van szükség, aki lefordítja egy ismeretlen, távoli nyelv üzenetét egy másik nyelvre, aki kulcsot ad egy-egy versbe szedett jelrendszerhez, anélkül, hogy kiforgatná, sőt különleges tapintat