Nagyvilág, 1985 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 6. szám - Borges, Jorge Luis: There Are More Things

Jorge Luis Borges THERE ARE MORE THINGS Howard P. Lovecraft emlékére Amikor a texasi egyetemen, Austinban, épp az utolsó vizsgámra ké­szülődtem, megtudtam, hogy nagybátyám, Edwin Arnett a kontinens túlsó végén érbetegségben meghalt. Azt éreztem, amit ilyenkor érezni szoktunk: az immár hiábavaló lelkifurdalást, amiért nem voltunk olyan jók a megboldogulthoz, ami­lyenek lehettünk volna. Az ember elfelejti, hogy maga is csak halott, aki a többi halottal társalog. Az egyetemen filozófia szakra jártam; eszembe jutott, hogy nagybátyám, neveket ugyan nem említve, ott, a Lomas melletti Vörös Házban előadta nekem szépséges kételyeit. Az ebédlőasztalnál, egy narancson magyaráz­ta el Berkeley idealizmusát, a sakktábla pedig az eleutikai paradoxonok szemlél­tető eszköze lett. Néhány év múlva kezembe nyomta Hinton értekezéseit, melyek azt próbálják bizonyítani, hogy a térnek van egy negyedik dimenziója, amit az olvasó színes kockákkal végzendő műveletek során maga is megsejthet. A priz­mákat és piramisokat, amiket az íróasztal lapján felépítettünk, sohasem felejtem el. Nagybátyám mérnök volt. Amikor az állami vasutaktól nyugdíjba ment, úgy döntött, hogy Turderába költözik, ahol a jóformán mezei élet magányát és Buenos Aires közelségét egyaránt élvezheti. Mi sem volt természetesebb, mint hogy a há­zat egyik legjobb barátja, Alexander Muir építse fel. Ez a merev férfiú Knox me­rev tanait vallotta; nagybátyám, mint korának majdnem minden­ úriembere, sza­badgondolkodó volt, jobban mondva agnosztikus, de érdekelte a teológia, mint ahogy Hinton csalafinta kockái vagy az ifjú H. G. Wells jól megszerkesztett lidérc­nyomásai is érdekelték. Szerette a kutyákat; volt egy nagy juhászkutyája, melyet távoli szülőfaluja, Lichfield emlékére Samuel Johnsonnak nevezett el. A Vörös Ház egy dombtetőn állt, melynek nyugati oldalán sivár árterület húzódott. A rácskerítés mögött elültetett araucaria-fák mit sem enyhítettek a ház komorságán. Cserép helyett palából készült nyeregteteje és a négyszögletes óra­torony szinte agyonnyomta a falakat meg azt az egy-két ablakot, ami volt a házon. Gyerekkoromban még úgy fogadtam el ezt a csúnyaságot, mint ahogy azokat az összeférhetetlen dolgokat is elfogadjuk, melyek csak a létezésük folytán viselik az „univerzum” nevet. 1921-ben tértem haza Argentínába. Addigra a viták elkerülése végett el­árverezték a házat; egy külföldi vette meg, Max Preetorius, aki a dupláját ígérte rá a legmagasabb licitre. Még aznap, hogy aláírta a papírokat, estefelé két embe­rével kiment a házhoz, és az összes bútort, összes könyvet, összes háztartási esz­közt kihordták a Nagy Terelőúttól nem messze elterülő szeméttelepre. (Szomorúan

Next