Nagyvilág, 1992 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Dukkon Ágnes: Két Turgenyev-monográfia

A nyelviskola legszegényebb és legderekabb tanára — ő nem egy évre jött — Ethel Price, az ápolónő külsejű ír vénkisasszony, aki minden helyettesítést, különórát elvállal. Beleszeret egyik tanítványába, Guido Antonioni fiatal munkásba — s ellopja kedvéért a nyelvvizsga téte­leit. Az ügy kipattan, Ethelnek távoznia kell Firenzéből. „Miképpen is tarthattam volna itt — mondja a főnöke —, mikor kiderült, hogy milyen mélységesen becstelen.” Ez a végső szó arról, aki a legkülönb volt a furcsa kolóniában. Az író hangja tartózkodóan ironikus, módszere vígjátéki. Amit bemutat: csupa félreér­tés, félresiklás, értéktévesztés, olykor észre sem vett megaláztatás, máskor nyilvánvaló kudarc. Francis King távol áll attól, hogy gyökeres változást sürgessen. De a realizmus hagyományait követve­ felújítva tisztességggel — és igen pontosan — tárja olvasói elé egy letűnő életforma tra­­gikomikumát. KÉRY LÁSZLÓ KÉT TU­RGEN­YEV-MONOGRÁFIA Hetesi István: Turgenyev. A hősök és a „randevú” az írói pálya első felében. Tankönyvkia­­dó, 1990. — D. Zöldhelyi Zsuzsa: Turgenyev prózai költeményei. Tankönyvkiadó, 1991. Turgenyev Magyarországon a legnépszerűbb írók közé tartozott már a múlt szá­zad második felében is. Elbeszéléseinek és regényeinek német, francia, majd pedig orosz ere­detiből készült fordításai folyamatosan jelen voltak a könyvpiacon, művészete pedig a század­­forduló s az azt megelőző egy-két évtized szinte minden jelentős íróját, kritikusát megigézte. Olyan neveket említhetnénk közülük, mint Gyulai Pál, Justh Zsigmond, Gozsdu Elek, Re­viczky Gyula és Ambrus Zoltán. Századunk második évtizedétől kezdve az új irodalmi áramla­tok és divatok megjelenése egy időre elvonja Turgenyevtől a figyelmet, de ezalatt végbemegy „klasszicizálódása”: művészete olvasói szemében egyet jelent a harmónia, a szépség, az ará­nyosság magas fokú megvalósulásával — ahogy a róla szóló esszék is tanúsítják (a legjobbak közül pl. Halász Gábor és Gyergyai Albert írásai). Ez a hagyomány —, vagyis Turgenyev mű­vészetének évszázados tisztelete, mélyebb megértése, sőt átélése a jelenkori magyar irodalom­­tudományra is átsugárzik: a Tankönyvkiadó gondozásában megjelent két monográfia — Hete­si István és D. Zöldhelyi Zsuzsa könyve — bár elsősorban szakmunka, szellemében mégis foly­tatása a fenti örökségnek. Hetesi István könyvének egyik fő érdeme a gondolatok koncentráltsága s ezzel együtt a pontos vonalvezetés: a „fölösleges ember” genezisét és fokozatos módosulásait tárja elénk konkrét műelemzésekben, egyaránt figyelemmel kísérve a téma filozófiai aspektusát s a mű poétikai sajátosságait. Az olvasó számára ily módon világosan kirajzolódik a fölöslegesség minden árnyalata: a kezdeti individualista, még kissé byroni, romantikus hőstípustól (Andrej Koloszov) a magányának tudatába bezárkózott s ott fuldokló scsigriji Hamleten keresztül Ru­­gyinig, Lavreckijig, Bazarovig. Különösen üdvözölnünk kell ezt a fejlődésrajzot, illetve a fölöslegesség változatainak bemutatását egy olyan könyvben, mely elsősorban tanárokból és diákokból álló olvasóközönség számára készült: a „fölösleges ember” fogalma lassan közhely­­iyé vált az irodalmárok körében, alig jut eszébe valakinek komolyan utánajárni, mit is takar e minősítés, így aztán rögtön kész a séma: Anyegin — Pecsorin — Beltov — Oblomov — Rugyin és a többiek. Hetesi István könyve épp a minősítő szóvá, merevvé kristályosodott ,fölösleges

Next