Nagyvilág, 2002 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 4. szám - SZEMLE - Stierle, Karlheinz: A világ fabulája

Az Ovidius-kutatás, úgy tűnik, az Átváltozások nagy témáinak egyikét kevés figyelemben részesítette: e téma a művészetek születése. A nevek korában szü­letnek meg azok a művészetek, amelyek egyedül képesek még jelenvalóvá tenni a szavak korában a nevek korát, amelyből származnak. Ovidius ellentétes utat jár be: a szavak korából visszalép a nevekébe, hogy meglelje azt a pillanatot, amikor a művészetek megszülettek. Prométheusz, aki az embert megformálta, a szó ele­mi értelmében az első művész. Prométheusz megkettőzi magát Pügmaliónban; Nárcisz és Ékho szerencsétlen párosa pedig két olyan művészet tapasztalatával szolgál, amelyek a médium redukciójában jönnek létre. Amikor Nárcisz megpil­lantja arcát a forrás tiszta vizében, egy önmagától eloldott képet lát, amely a tova­rohanó víz felszínén lebeg. Ez a festészet ősjelenete. Ekho viszont tiszta hangzás, muzikalitás, amely eloldódott testiségétől. Apollón abban a pillanatban válik költővé, amikor Daphné eltűnik előle és babérrá változik. Syrinxből, a nimfából, aki elmenekül Pán elől, náci lesz, a náci pedig sípként szólal meg. Pán feltalálja a zenét, hogy a síppá változott nád segítségével jelenvalóvá tegye a náddá változott Syrinxet. A művészet jelenvalóvá teszi, ami tiszta távollét lett. Dante abban is Ovidiustól merítette az ihletet, hogy fabulájának olyan for­mát adott, amely művészi ábrázolás minden lehetőségére reflektál. Míg azon­ban az Átváltozásokban a művészetek születéséről szóló történetek a mű egé­szében szétoszlanak, Danténál a művészet különféle megnyilvánulásaival való találkozás a purgatóriumra korlátozódik, amely egyaránt ellentétes a pokol vál­­toztathatatlanságával és a paradicsom örökkévalóságával. Dante itt találkozik a zene emlékeket idéző varázsával, itt tapasztalja meg a látható beszéd erejét a keresztény alázat jeleneteit ábrázoló reliefen, amelyet maga Isten faragott, és amelyeken a gőgösök lehorgasztott fejjel vonulnak el. Találkozik költőkkel is, és a velük való beszélgetésben szó esik arról is, mi kölcsönöz erőt saját költemé­nyének. Vajon mi az oka annak, hogy Dante a szépművészeteket, egységüket és különbségeiket, ilyen nyomatékosan éppen a megtisztulás szigetén gyűjti össze? A megtisztulás szigete az átmenet helye két olyan világ, a pokol és a paradicsom között, ahol semmi sem változik. És vajon nem átmenet-e maga a művészet is? És így vajon nem a purgatorium nagy metaforája-e, ahogyan a purgatorium pedig a művészet metaforája? Ahogyan az Átváltozásokban és az Isten Színjáték­ban. Proust regényében is hangsúlyosan jelen vannak a művészetek: a zene, a festészet, a szobrászat, a költészet, az építészet, a színház és a kertépítés. A művészetek és azok viszonya az emlékezethez a regény középpontjában állnak. Marcelnek, költői hivatását keresve, először a művészet lényegét kell megértenie, mielőtt meglelheti saját művészetét. Egyetlen más modern regény sem utal ennyi irodalmi, festészeti, zenei, építészeti, színpadi, textilművészeti, sőt tájművészeti alkotásra, mint Az eltűnt idő nyomában. A regény bizonyos értelemben egy elképzelt múzeum. A világ fabulává lett, amennyiben időn kívülivé változott, de ez a fabula átváltozá­sa során művé kíván válni. Mit jelentenek tehát a művészetek és a művek az emlékezet számára, amely, hogy megvalósuljon, maga is művé változik?

Next