Nagyvilág, 2005 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2005-09-01 / 9. szám - Peter Huchel versei
PETER HÜCHEL Száműzetés Este közelednek a barátok, a dombok árnyékai. Lassan átlépik a küszöböt, sötétbe vonják a sót, sötétbe vonják a kenyeret, hallgatásommal szóba elegyednek. Kint a juharfán moccan a szél: nővérem, az esővíz karsztüregek fogságába esetten bámul a felhők után. Szökj meg a széllel, biztatnak az árnyak. Érc sarlóját a nyár szívedre veti. Eredj, mielőtt a juharlevélen az ősz stigmája felparázslik. Maradj hűséges, mondja a kő. A hajnal lassan földereng, ott, hol a fény s a lomb összeköltözik, az arcot pedig egyazon láng emészti fel. Hubertusweg Márciusi éjfél volt, mesélte a kertész, az állomásról jöttünk, még láttuk, amint a kései vonat lámpái eltűnnek a ködben. Valaki követett, az időről csevegtünk. Esőt terel a szél a tó jegére, lassan fénybe fordul az év.