Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1913-04-13 / 15. szám

1913. Április 13. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 15 szám. (3) Lessenyei Ferencz meghallgatta, az írásbeli dolgozatokat átnézte s ezután a tantestülettel tartott értekezleten a ta­nári karnak teljes megelégedését fejezte ki. A Klastrom rét kifizetése tárgyában hozott határozatát a városnak a vármegye 10 én tar­tott közgyűlésén jóváhagyta. A mi kedves főmérnökünk, ismét Nagy­­ Sándor, akit a város az általános tisztujitás alkal­mával hat évre egyhangúlag megválasztott s aki az esküt nyomban letette ott a többi tiszt­viselőkkel együtt. Helytelen ugyan, hogy a mérnököt hat évenként választani kell, de hát törvény törvény, ki tehet róla. Mindezt pedig azért kötelességünk most fölemlegetni, mert múlt számunkból egy sor tévedésből kimaradt, éppen a Nagy Sándor választása, aki általános közszeretetnek és tiszteletnek örvend. Bocsánatot kérünk tőle, jóvátesszük hibánkat, íme egy sor helyett tizenötöt hoztunk róla s amilyen gaval­­l lér ember­e, bizonyosan nem fog minket szán­dékos emberöléssel vádolni. Államvizsgálat: Vajay Imre városi számtiszt az államszámviteltani vizsgálatot Budapesten e hó 4-én jó sikerrel letette a m. kir. pénzügy­minisztériumban s így a közgyűlés által részére előirt követelményeknek eleget tett. Találkozó. Akik negyven év előtt érettségi vizsgálatot tettek Szatmáron, a nyáron ott talál­kozni óhajtanak. Szíveskedjenek az érdekeltek lakóhelyükről és megjelenésükről Kőrösmezey Antal szatmári városi főjegyzőt értesíteni. jótékonyságáról is­mert őrkanonok, 73 éves korában, csütörtökön Szatmáron meghalt. Temetése ma délután lesz. Villamos színház. A mozik világhírű csillaga, Asta Nielsen, ki jelenleg társulatával Budapesten időzik, szerepel abban a nagysikerű darabban, melyet a villamos színház igazgatósága a vasár­napi két előadásán bemutat. A darab nagyszerű, jelenetekben új volta, meg a művésznő gyö­nyörű játéka, mind arra enged következtetni, hogy a három felvonásos »Bohó fiatalsága nem­csak a fiataloknak, hanem az öregeknek is kel­lemes délutánt, meg estét fog teremteni. A teljes műsor a következő: 1. Tornaiskola, ter­mészetes. 2. Bohó fiatalság, vígjáték 3 felvonás­ban. 3. A csillagos lobogó alatt, dráma. 4. Lég­tornászok, színes varieté. Előadások kezdete délután 4 és este 8 órakor. Szatmári Hétfő cim alatt Szatmáron uj hetilap indult meg ifj. Tanody szerkesztésé­ben. A lap kiválóan a városi ügyekkel fog fog­lalkozni. A lap tartalmas és jól szerkesztett, mondhatnánk hézagpótló. Egyházmegyei közgyűlés. A nagybányai ref. egyházmegye szokásos tavaszi közgyűlését jövő kedden 15-én tartja itt Nagybányán, a város­háza tanácstermében Helmeczy József orsz. képviselő főgondnok és Széll György esperes elnöklése mellett. Ez alkalomból az István ki­rályban közös ebéd lesz d. u. 1 órakor. Egy teríték ára 3 korona. Gyászhir. Felsőbányán Nagy Lajos ref. lel­kész nejének édes­anyja, özv. Báthyné a héten elhunyt. A család a szomorú esetről a követ­kező gyászlapot adta ki: Szivünk mély fájdal­mával tudatjuk összes rokonaink nevében is a felejthetetlen jó anyának, nagyanyának, anyós­nak, testvérnek, özv. báti Báthy Sándorné szül. Szoboszlay Borbálának, élete 70 ik évében, hosszas és kínos szenvedés után folyó év ápri­lis hó 8-án, délelőtt 8 órakor történt elhuny­tét. Drága halottunk hült teteme f. hó 10-én, csütörtökön délután 5 órakor, a ref. vallás szerint fog sik­ nyugalomra tétetni. Felsőbánya, 1913. április hó 8. Áldás és béke lebegjen po­­­­rai fölött! báti Báthy Teréz férj. Nagy Lajosné, báti Báthy Irma férj. Mikola­y Gyuláné, báti Báthy Vilma férj. Bottyán Pálné, báti Báthy Ilona férj. Barthos Mihályné, báti Báthy Juliska férj. Veress Istvánná, gyermekei: Nagy Lajos, Mikola A. Gyula, Bottyán Pál, Barthos Mihály, Veress István, vejei: Nagy Lenke, Nagy Ernő, Nagy Vica, Bottyán Erzsike, Bottyán Vilma, Bottyán Imre, Bottyán Pali, Bottyán Boriska, Bottyán Jancsika, Báthy Sándor, Báthy Gyön­gyike, unokái: Szoboszlay Sándor, testvére, nejével, gyermekeivel, báti Báthy Szeréna és dr. Gócs József unokahuga. Nagy fáklyás-zene Tankóczynak, Tankóczy Gyula szatmári főkapitánynak abból az alka­lomból, hogy az ottani ipartestület és iparos otthon létesült, tegnap, 11-én este nagy lampi­­onos menettel egybekötött fáklyás­ zenét adtak a szatmári iparosok. Az összes szatmári ze­­karok egyesülve ebből az alkalomból a dalár­dával impozáns szerenádot adtak az ünnepelt­­nek, akihez a ipartestület új jegyzője intézett beszédet s Tankóczy meghatottan mondott köszönetet a tisztelgőknek, kérve őket, hogy az iparosság érdekeiért, a magyar ipar haladá­sáért lelkesen küzdjenek tovább is, amely küz­delemben őt mindig ott fogják találni soraikban. Zöldségtermelés. Újólag figyelmeztetjük a gazdákat és különösen a háziasszonyokat, hogy az idén nagy súlyt fektessenek a zöldségter­melésre, több helyet szánjanak neki, mint más­kor, mert bolgár kertészet nincs, a zöldség meg fog drágulni. Színészet. Előző számunkban már jeleztük, hogy Heves Béla teljes szatmári társulatával e hó végén kezdi meg 6 hétre tervezett tavaszi idényét. Olyan gazdag, válogatott műsorban lesz részünk, aminőt kevés vidéki társulat tud felmutatni. Szakó Vilmos igazgatóhelyettes tit­kár a bérlet eszközlését személyesen végezte el s az előjelekből ítélve olyan fényes szezo­nunk lesz, aminőre már nagyon régen nem emlékszünk. Majd minden estére egy egy neves újdonság bemutatója kölcsönöz nagy érdklődést. A páholyok nagy része, s a támlásszék, körszék első két sora ki van bérelve, s a mai napon Czakó titkár visszautazott Szatmárra. Ha szín­­pártoló közönségünk köréből még óhajtana valaki a bérletben részt venni, szíveskedjék le­velező­ lapon az igazgatóságot értesíteni s a do­log a lehetőséghez képest a leggyorsabban el lesz intézve. Megnyitó előadás Limonádé ezredest rendkívül mulatságos bohózat lesz — melyben a társulat legkiválóbb művésztagjai mutatkoznak be , mely Budapesten eddig több mint 100 előadást ért meg. Időjárás. A hét második felében időjárá­sunk hidegebbre fordult, úgy hogy szerda óta mindennap fagytól lehetett tartani, ami a gyü­mölcsösökben rengeteg kárt tett volna. Az idő­jósok nem nagyon sok jót jövendőlnek a sze­szélyes áprilisról Az erre vonatkozó kommü­niké így hangzik: Április 7-ig meleg, április 7 én hűvösebb, április 8—12 ig hűvös idő, éjjeli fagyokkal, 14—23-ig zivatarokra hajló idő, 23-án vihar (vagy az ezt megelőző napokban), április 24—28-ig borulásra hajló hűvösebb. Az időjóslás eddig meglehetősen megközelítette az igazságot, az idő hűvös, az éjjeli fagy is megtörtént ma. Lakásváltoztatás. A Szatmár vármegyei gaz­dasági egyesület titkári hivatala május 1-én a városi bérpalotába költözik át. Címe: Szatmár, Deák­ tér 22. Levélszekrényeink védelme Utóbbi időben ismét gyakori eset, hogy a város belterületén kifüggesztett postai levélgyűjtő szekrényekbe nagyobb terjedelmű nyomtatványok és terményt tartalmazó áruminta küldemények helyeztetnek el. A város levelező közönsége érdekében ké­rem az egyes feleket és az üzleti köröket, hogy nyomtatványaikat és árumintáikat ne a kifüg­gesztett levélgyűjtő szekrényekbe, hanem az egyes postahivataloknál e célra szolgáló levél­gyűjtő kosarakba helyezzék el A szekrényekbe erőszakolt eme tárgyak ott fenakadnak, a szek­rények nyilásait eldugaszolják, holott talán a szekrények egyébként üresek, vagy ha a nyílást szabadon is hagyják, terjedelmüknél fogva bent a szekrény belső falazataiban akadnak meg s a reájuk dobott leveleket fentárják, úgy hogy a szekrények automatikus kiürítése alkalmával az ily küldemények a rajtuk fekvő levélanyag­gal együtt benne rekednek és csak a szekré­nyek heti felülvizsgálása alkalmával kerülnek elő. A nagyközönség saját jól felfogott érdekeit védi, ha az ilyen visszaéléseket nem tűri és al­kalmazottjait az ily helytelen eljárások következ­ményeire figyelmezteti. Ezt az alkalmat felhasz­nálom arra is, hogy a szekrények épségét és a szekrények kiürítésére vonatkozó jelzőtáblács­kák védelmét a nagyközönség jóakarata figyel­mébe ajánljam, mert azokat egyes rakonciátlan bőrszékbe, amelybe akkor . . . Ravasz mosol­lyal kérdem tőle: — Nos, vitatkozunk egy kissé ? — Miről? Milyen legyen a tárgy? Kérdezi udvariasan a leány. S én úgy teszek, mintha gondolkodnám, mintha még mindig nem találtam volna el. Egy­szerre felpattanok. — A szerelemről. — Nézze, édes Uram, mindenről másról, csak arról ne . . . ne . . . — Miért ne ? Ugyan, ugyan kérem, hiszen Ön egykor nagyon szeretett erről beszélgetni. Nem olyan régen. A leány felsóhajtott. Szép, rendben tartott fejét egy pillanatra a politúros zongorára haj­totta le. Néhány másodpercig síri csend volt. Hirtelen felkapta a fejét a lány s összeszo­rult ajakkal csak ennyit mondott: — Miért ? Miért nincs nekem akkora kezem, mint ez a világ ? — Szent Isten? Hova gondol? Mit tenne egy akkora kézzel ? A leány ajkain keserű mosoly jelent meg s csak ennyit felelt : — Szeretném felpofozni az egész világot! Ön győzött. Nos és mit akar többet? Úgy tettem, mintha nem hallanám. Úgy tettem, mintha most a zongorán álló két gyertya sercegését figyelném. — Emlékszik még arra a cigányra ! — kérdem. — Hogyne. Akkor csak négy fillért kapott s ma már húszat kap. — Miért? Olyan imponáló a muzsikája? — Nem tudom. — De mégis ? — Tudja kérem, én ... én a zenéjében föl­ismertem mindazt, amit a regényekben olvastam. Még a holnapi nap folyamán meghozatom a kottá­ját ennek a darabnak. S itt megint csak az is­mert dalt, a csalódottak melódiáját próbálta el­pengetni. — Hát ön is csalódott szerelmes? — Óh, dehogy . . . — Akkor miért akarja éppen ezt a kottát meghozatni ? A leány elpirult s csak ennyit felelt: — Én . . . én . . . magam sem tudom . . . Hirtelen könnyes lett a szeme. Én pedig úgy tettem, mintha nem látnám, mintha végkép lekötné figyelmemet a két gyertyaszál félszeg sercegése . . . b­bbbbbbbbbbbbbbbbbbsi­B­H­9 B­­'B­BBBBBBBBBBB Kapható mindenhol!A BIKSZÁrd­­y­ természetes ásványvíz gyógyhatása hurutos Sl bántalmaknál páratlan. A legutóbbi termésű sa­ Kapható mindenhol! uvwríMid a Bikszádi gyógyfürdő igazgatóság vanyu uj borral vegyítve 2, kitűnő italt szolgáltat.

Next