Nagybánya, 1903. február-június (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-03-12 / 5. szám
2 Csak ünnepelj, magyarom ! Egy esztendőre megint kijut most a dagadó frázisokból ; nem lesz szűkében a „fakadó rügy“-nek, a „szabadságot lehelő márcziusi szellő“-nek s az ünnepi szónokok ezrei között talán akad olyan is, aki ép j e szavakkal kezdi felszárnyaló dikcióját: „Legendás idők hajnalhasadása, szabadságra ébresztő fúgalomtól átlengett ünnepnapja a magyarnak — légy üdvöszölve!“ Ise. NAGYBÁNYA 1903. márczius 12. Márczius idusának előzményei. Márczius tizenötödikének évfordulóján mély meghatottsággal s kegyelettel tekintünk vissza a félszázados múltba merülő nemzeti küzdelmek epochájának ama napjaira, melynek halhatatlan munkáiból csíráztak, fakadtak ki alkotmányos szabadságunknak institucziói. E napok alkotásai a független Magyarország éltető levegője, napvilága, jelene, jövője, mindene. E legendás idők néhány napja százados, s sokszor vértengerbe futó küzdelmekre tevék fel a siker koronáját s " letörlök az ország homlokaról százados időknek szégyenletes szolgabélyegét. Ötvenöt év hullt a semmiségbe e csodás napok óta. Több mint félszázad év, egész egy emberöltő. A nagy idők mithikus alakjai egyre vesznek, egyre pusztulnak. Soraikban minden évben dús rendet vág a halál s nehány év csak még és szörnyű munkája teljesen be lesz fejezve. A rettenthetetlen honvédseregek vitézei megtérnek mind bajtársaikhoz, kiknek csontjai már félszázad óta porladoznak a csatasíkokon. Becses és értékes tehát e nagy napokra vonatkozó minden, a legapróbb mozzanat és kegyeletes dolog feljegyezni az aggódó hazaszeretetnek legkisebb megnyilatkozásait is, melyek most élnek ugyan még a nagy idők tanúinak ajkain, de krónikás hiányában a jövendő idők vetnék azokra a meg nem érdemlett feledés fátyolét . . . A nagyobb, jelentékenyebb események, s melyek a márcziusi napok s a szabadságharcz lepochájára vonatkoznak, mind igen jól ismertek , s már az azóta lezajlott idők történetírásában s a legnagyobb részletességgel meg vannak örökitve; de számos apróbb s mégis igen érdekes mozzanat maradt megiratlanul. S ezen csodálkozni nem is lehet; hisz a midőn a nemzet véresen irt lapokkal gazdagitá a világtörténelmet, kinek jutott volna eszébe feljegyezni a napok apró krónikáit ? A nagy események megdöbbentően gyors egymásra torlódása; az élet-halál harcz borzalmainak iszonyú változatai; a Világ irigyelte harczi s dicsőség, mely honvédeink fegyvereit ragyogta be; azután Világos ... a lélekharang szivettépős megkondulása a nemzet fölött; majd a nagy, országos temetés, mikoron minden házban ravatal állott . ... s azután a gyásznak hosszú, gyötrelmes évei és ismét a kétségbeesett küzdelem az életért: nem hagytak időt az apróbb események feljegyzésére, melyek mindinkább elmosódtak az idők távolában. Innen van, hogy az apróbb mozzanatokra nézve még azok elbeszélései, leírásai is eltérnek egymástól, kik részt vettek a márcziusi mozgalmakban s mai napig megőrizték szellemi erejüknek teljes frisseségét. Jókai Mór költőkirályunk, a márcziusi napok egyik legkiválóbb alakja, a Petőfi-társaság pár évvel ezelőtt tartott ülésében a márcziusi eseményekről olvassa föl, többek között ezeket mondá: Márczius 13-án kitört a bécsi utczai forradalom, mindamellett a pesti mozgalmaknak nem a bécsi volt a keresztanyja, mert hiszen két nap alatt ennek a híre sem jött ide az akkori közlekedési eszközök hiányossága folytán (!) A pesti márczius tizenötödikének indító oka a pesti körnek egy határozata, amely 12 pontban foglalta össze a nemzet követeléseit. Azonban a kör a feliratot nem az országgyűléshez akarta benyújtani, hanem előbb köröztetni akarta megyénkint, ami végtelenbe húzódott volna. Az eszmének elmocsárositása ellen kelt ki a pesti ifjúság.“ így Jókai. Jókainak tévedésére, midőn a pesti mozgalmaknak bécsi keresztanyját megtagadta, már többen reámutattak. Azt hiszem, nem lesz érdektelen, ha kimutatom, mik voltak márczius idusának közvetlen előzményei, úgy amint én azt a nagy idők máig is élő szereplőitől hallottam és följegyeztem. A régi Pilvax kávéház alacsony, oszlopos csarnokában, mely a hosszú idők folytán csupán csak nevét változtatta meg s egyéb berendezése j a régi maradt, még most is összejő pár galamb l ősz, meggörnyedt alak, kit 1848. márczius 15- nek hajnalán e kávéház ajtajából lobogtatták meg s legelőször az ébredő, szabadságra szomjazó nemzet trikolorját. A kegyeletes összejöveteleknél a régi bajtársak testvérként öleléssel üdvözlik egymást s az elválásnál meghatva búcsúznak el egymástól: ki tudja, jövő évben találkoznak-e megint? Hiszen csak a legutóbbi években is hányan maradtak el közülök e találkozásról minden előzetes bejelentés nélkül. Messze5 útra mentek, ki a temetőbe. Mint fővárosi hirlapiró éveken át én is részt vettem e megható összejöveteleken s imádságképpen hallgattam beszédeiket a csodás, legendás időkről. így beszélték élők nekem márcziusi 15-nek előzményeit. A párisi februáriusi forradalom kitörésének hire forrongásba hozta egész Európát. A száműzött király, Lajos Fülöp felégetett trónjának s lángkévei elvilágitottak minden szolgaságban sínylődő nemzethez s e kísérteties világosságra az idő mintha egyszerre félszázaddal rúgott volna előbbre. A bilincsek félelmetesen zörrentek meg; de a szolgaság, a megalázottságnak érzete legjobban talán mégis a magyar nemzetnek fájt, melynek dinasztikus hűsége daczára minden törekvése hajótörést szenvedett a gyűlölt Metternich herczeg intrikáin. A követek a pozsonyi diétán vívták ugyan elszánt küzdelmeiket az „elefánt szeliditők“ ellen, így nevezték Metternich busásan fizetett ügynökeit, de a szellemi élet szálai mégis az ország szívében : Pesten futottak össze, hol az ifjúság tartá kezében a reformmozgalmak zászlaját. Lázas érdeklődéssel kísérték a pozsonyi országgyűlésen történteket s a jurátusok maguk is a leghevesebb agitácziót fejtették ki a reformeszmék mellett. A lelkesedés tüzét szinte félelmetes lángokra szította Kossuth Lajos márczius harmadikán tartott örökre emlékezetes beszéde; a gyűlöletes érzelmeket pedig Metternich mind jobban fokozta napvilágra kerülő fondorlataival. Az ifjúság is eljöttnek látta tehát az időt, s hogy ne csak lelkesedjék, hanem cselekedjék is. A jurátusok teljes harmóniában az irodalomi világ előkelőségeivel, élükön Vasvári Pállal és Sebő Antallal elhatározták, hogy a párisi reformbankettek mintájára a Rákoson egy nagyszabású lakomát rendeznek, amelyre meghívják nemcsak az összes polgárságot, de mindenkit rang és rendkülömbség nélkül. Így akartak hangulatot teremteni a polgárság körében a reformeszmék mellett, melynek túlnyomó részét s — mi tagadás benne — nagyon is közönyösen érintettek a reformok jelszavai. A jurátusok e mozgalmához s a Rákoson tartandó tüntetéshez csatlakozott az Ellenzéki Kör is s a közös bizottság úgy döntött, hogy a lakoma márczius 19-én tartassák meg s ugyanakkor hirdessék ki a polgárság előtt a nemzetnek petíczióba foglalt kívánságait. Tehát ha lehetett remény, hogy valamit vérontás nélkül vagy ha kell vérontással kivívni sikerül, a végrehajtás napjául senki sem hitte márczius 15-ét, hanem márczius 19-ét. Az Ellenzéki Kör márczius 11-én tartott üléséből egy szűkebb bizottságot küldött ki, hogy a nemzet kívánságait már előre pontokba foglalva, a márczius 14-ére összehívott nagygyűlésen már formulázott követelésekkel állhassanak elő. Ez a bizottság szövegezte meg még aznap este a „Mit kíván a magyar nemzet“ cz. proklamácziót. E bizottság tagjai voltak: Vasváry Pál, Bulyovszky Gyula, Fényes Elek, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Irinyi József, Perczel Mór és Vörösmarty Mihály. E férfiak munkálata volt az első szövegezése a nemzeti proklamácziónak, melyet azonban már másnap, márczius tizenkettedikén az Ellenzéki Körben hosszabb vita után módosítottak. Márczius 12-én tehát a proklamáczió már készen volt s márczius 12-ének éjjelén irta meg Petőfi is gyújtó hatású Talpra magyar-ját, amit Petőfi személyes ismerősei közül többen megerősítenek azzal a Sokat megírt históriával szemben, mintha Petőfi a Nemzeti dalt márczius 15-én rögtönözte volna. kon mutatták fel a szent nevet, melyért a nép küzdött; mikor a nép közé egy nő hozta le a fehér zászlót, melyért élni és halni esküvőnk; mikor Petőfinek, a forradalom költőjének ifjú neje a megfordító perez előtt azt mondá férjének: ha halni kell, ez lesz a legszebb halál, légy erős! — akkor mutatták meg hölgyeink, mi a nő hivatása. Ha nő kezében a zászló, férfi kezében a kard, ott a győzelem bizonyos. A nőkre ezentúl nagy, fenséges hivatás vár. Minden férfinak van egy védangyala, kinek nevétől fellelkesül, kinek emléke az élet útjain vezeti, ki élte és halála fölött határoz, ki őt jóvá vagy rosszá teheti. E védangyal a nő, a gyermeknek az anyja, az ifjúnak kedvese, a férfinak neje. Ha az anya azt mondaná fiának: „Gyermekem, neked van hazád, kit istenként imádj, kik benne laknak testvéreid s köztük sok van, ki éhezik, ki egész életén át nyomorog és jogot nem talál, ha ilyet találsz, kelj oltalmára, mert testvéred ő,“ nem lenne a hazaszeretet oly mesés érzelem, mint csak a mythologia mutogat. Ha az anya azt mondaná fiának: „Légy becsületes ember, csak a becsületes független, lelked erejét senkinek el ne add; érezz nemesen s ha lesz, ki megérti érzelmedet, azt szeresd, légy hozzá hű, érzelmed szentségét semmiért el ne add,“ nem lenne a becsületesség fehérholló. Ha az anya azt mondaná fiának: „Tanulj nélkülözni, ki senkire nem szorul, annak mindene van; hajolj le ahoz, ki alattad van, de ne az előtt, ki fölötted áll,“ nem támadnának légiói a gyávaság ördögének! A spártai anya, midőn felköté fia baljára a pajzsot, e szókkal bocsátá a csatába: vagy ezzel vagy ezen ! Ki elesett, azt pajzsára téve vitték a sírba társai; ki elfutott, az elveté magától a vértjét s a pártás nő inkább akarta fiát halva, mint meggyalázva látni! Itt az idő, melyben a nők kötelessége a a szellem lángjait szítani. Együtt meghalni dicsően inkább, mint együttélni gyalázatosam Föl a tett mezejére polgártársnőim! A hazának minden erejére szüksége van, hogy az Isten áldása foganatos legyen rajta. Vétkezik a haza oltárai ellen, ki most visszavonulni akar. Ha vannak fiaitok, kik lelkeitek büszkeségei, tűzzétek föl kebleikre a szabadság és honvédelem rózsáját. Ha vanak férjeitek, kiknek élte és halála a ti éltetek és halálotok, öröme és fájdalma a ti örömetek, a ti fájdalmatok, tűzzétek fől kebleikre a szabadság három szinü rózsáját. Ha van, kinek nevére ifjú szigetek földobog, kinek nemes tetteire a rezotok szent lángtól pirul el, ha van kedvesetek, tűzzétek fől keblére a nemzeti kokárdát s Istenemre, mig ott leszen az, nem fog kezeitekből a kard kihullani. A ti szavaitok fogják Őket csodadolgok kivitelére lelkesíteni, mint a kereszténység első hirdetőit a Szentlélek szava. Szégyen a gyávára, ki hazája védelmére fel nem ébred. Ne legyen nő, ki őt szeretni tudja. Átok az árulóra, kinek önérdeke előbb jut eszébe, mint a haza boldogsága. Ne legyen nő, ki őt szeretni tudja. De legyen áldás azon, ki a hon boldogításában elfáradott, női kezek töröljék le homloka izzadtságát. Legyen áldás a férfiún, ki sebeit a hon védelmében nyerte. Női kezek kössék be sebeit. Legyen áldva a sír, hova a szabadság bajnokait temetik. Női kezek ültessenek reá virágokat, nők kényei legyenek az édes harmat e virágokon. Adjátok kezeiteket . . . mondjatok áldást fegyvereinkre . . . kössétek fel a szalagot kalpagunkra . . . könnyet, de örömkönnyet lássunk szemeitekben ... halljuk a jelszót édes ajkaitok* ról : Szabadság! Dicsőség! Honszeretet! S aztan .... Isten velünk .... Éljen a haza! (Életképek 1948. márczius 13. sz.) Jókai Mór. ..........................■ [UNK] [UNK]..............................................■ *e»°*est^b beszerzési forrása igen pontos kiszolgálás mellett Nagybányán ===== üado Andor czipő- és férfi-divatáru- üzletében a Főtéren. Magyar 1sztályMOraj^