Nagybánya, 1907. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1907-01-03 / 1. szám

1607. Január h­ó 8. évfolyam. MissHmm­l-ső szám: 2­09 t­ÁR­SADALMI IÉ23S 8251ŰPIHODALMI EtETIN­AP. BUIIzetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. » Magjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. ITmTaBin­­ - .............. nmin­Ti •i­­ m­nitzii Tri­ nisian­..i nun. Felelős szerkesztő: EÖRSY MIHÁLY. Szerkesztőség­ és kiadóhivatal: Erdélyi­ ut 22. szám, hova a lap* * közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések elvételnek Morvay Gya­« könyvnyomdájában is: Fitér 14, Ujesztendő. Isten veled ó-esztendő Soha vissza nem jövendő. Hóval borított ősz fejeddel, jégtől csapzó hosszú szakáladdal, mankóra tá­maszkodva, föld felé görnyedező háttal visszaveted fénytelen szemedet a mes­­gyéről, Ó-esztendő, munkádra. Vajon látod-e azt a sok nyomort, szenvedést, bút, bánatot, melyet oly bő­kezűen osztogattál a halandóknak? Mennyi tört szív, foszlott remény panaszos fajta, egetverő átok süvítő hangja hallik nyomodba! . . Lábad alatt hány tiport virág maradt hervadtan: szüleik öröme, boldogsága; s hány izmos tölgyet téptél ki kérlelhet­­len kézzel: családok támaszát, fentar­­tóját ... Hány szembe csaltad az igaz fájda­lom, a tehetetlen düh, a végső kétségbe­esés könnyeit? Hány ember szájából tépted ki be­tevő falatját? S a nyomorult ember véres verejtéket izzadva dolgozott újra kenyé­rért, hogy újra elvehesd tőle. Özvegyek sírása, árvák zokogása, boldogtalanok panasza, tönkrejutottak jaj­veszékelése, betegek nyögése borzasztó gyászindulóvá olvad egybe s kisér utolsó utadon. Visszanézhetsz munkádra . . . De ki vagy te bájos gyermek, ki rózsás arczczal ott állasz a mesgyén? Az Ujesztendő vagy? Jer, jer, téged várunk, tőled remélünk szebb, jobb időket. Te majd letörlöd a könnyet, ízt adsz a sajgó fájdalomra, balzsamot töltesz a törött szív sebére. Boldogság, béke, szeretet, egyetértés üti fel tanyáját veled az embe­rek lakában. Ó jer, adj reményt a balga halandók­nak, mert elődöd csüggedést öntött keb­lükbe. Hisz a jobb jövőbe vetett hitük tartotta bennük eddig is az életet, de folytonos csalódásukban kétségbeesés vett rajtuk erőt. Most látva téged, nézd, hogy ragyog az arczuk az örömtől: bíznak, remélnek . . . Pedig ismét tenger csalódás lesz a vége . . . Ilyen dőre az ember. Folyton küzd boldogulásáért s idő, ez a mostoha intézője sorsának. Mindig csalódást rejte­get neki. De azért a régit, igaz, hogy eleinte szidja egy kicsit, aztán feledni igyekszik, és a jelennek s botor fővel vakon remél a jobb jövőben. Temessük el az Ó­ esztendőt, rakjuk el torát, aztán — feledjük el, itt az uj­esztendő, mely annyi remén­nyel kecseg­tet s friss munkakedvvel, újraéledt akarat­erővel fegyverkezve, lássunk hozzá a mun­kához. Az embereknek, még akik hivalkodva hitetleneknek mondják is magukat, eszükbe jut az Isten, ha fordulóponthoz érnek életükben: nem lehet, hogy mi is el ne menjünk a templomba, hálát ne adjunk a múltért, ne imádkozzunk jobb jövőért újév napján s ne kérjük a magyarok Istenét, hogy adjon már nekünk is egy igazán boldogabb ujesztendőt. D. B. Q. Dalegyesületünk. Van-e szív, melynek érzelemvilága vissz­hangot ne adna a dalra, az édes magyar dalra? Melynek édes-bús melódiáiban ott zsong-bong az erdő zúgása, a patak csobogása s ott sóhaj­tozik az alföldi pásztortűztől fel-felcsillanó éjsza­káknak bánatos melancholiája. Vagy amely szilaj akkordjaiban egyesíti mindazt az ősi erőt, fékezhetetlen szenvedélyt, mely forrongásba hozza a vért s mámoros ittasságba kergeti a sziget-lelket ? Oh, más a magyar dal minden más nemzet dalainál! Emezek lehetnek formailag tökéle­tesebbek, művészileg magasabb fokon állók, talán édes álmodozásba, szeretkezésbe is rin­gatok, de a szívhez oly keresetlen egyszerű­séggel s mégis oly bensőségteljes meghatott­sággal és szilaj erővel csak a magyar dal képes szólani. Mert a magyar dal a magyar szív sajátos érzelemvilágának visszatükrözője; a magyar szívé, mely el tud érzékenyülni azon A „Nagybánya“ tárczája. ■ a Bujjr -+-X - :------------------ , • A hála. Nem volt szép fiú Barangó Simon, sőt még azt sem lehetett külsejéről elmondani, hogy „érdekes“! Éveinek száma 30 —32-re becsülhető; foglalkozásul a gazdálkodást űzte kicsiny atyai jussán ott a kis városkában, Némaváron, ha pedig üres órái voltak,­ társaságot keresett és tanulmányozta az embereket. Ám ha megszó­lalt, mindenkit elragadott tartalmas beszéde, irodalmi jártassága s ha gyújtani kellett a szó tüzével, Barangót kívánta látni s hallani az ur s a pór egyaránt, mert nemes czélokért küz­deni és másokat nagy dolgokra bírni talán senki sem tudott úgy, mint ő szavaival, gyújtó szó­noklataival. Volt Némaváron két barátja. Egyik az öreg Molnár György, egy nyugalmazott törvény­­széki biró, aki még néhai jó édes atyjának is játszótársa volt s akihez az ifjút a legbizalma­sabb barátság kötelékei fűzték. Naponként ta­lálkoztak és ilyenkor Barangó őszintén adta elő élményeit öreg, agglegény barátjának; élet­­tapasztalatait, jótanácsait pedig mohón fogadta, mondhatni azok utasításai szerint élt. A másik, kinek képét szivében hordozta, hát bizony ez nem volt férfi, még csak nem is leány, hanem .... úgy suttogta mindenki a városban, hogy Barangó fülig szerelmes a szép fiatal bárónőbe, Gerlóczy Alfréd báró babonás szépségű nejébe. Azt is tudták az emberek, hogy a bárónő bizony elég kac­ér teremtés ahoz, hogy az egész megye előkelő ifjúságának hódolatával kérkedve dicsekedhes­­sék; a lányos mamák, de sőt az öreg Molnár Gyuri bácsi szánakoztak is Barangó Plátói szerelmén, hanem hát, lehet-e parancsolni a szívnek? Pedig Simon okos ember létére tud­hatta volna, hogy hiába szeret, de boldog volt ha csak egy perezre is láthatta a bűvös lényt; úgy érezte, hogy ezzel az asszonnyal őt még össze fogja hozni sorsa és Molnár Gyuri bácsi hiába igyekezett ábrándos képzelődéseitől el­téríteni, hiába mondta, el százszor, hogy: Si­mon öcsém, nem neked való ez a tépelődés, hiszen a bárónő téged csak kinevet. .... Simon tovább is álmodozott s álmai szépek, tiszták, érzékiségtől mentesek voltak, mint a tiszta szerelem ideális problémái! * * * Egy reggelen gyönyörű őszi napra ébredt Simon. Talán álmainak folytatását képzelte oly szépnek, mint aminőnek a verőfényes nap szín­pompáját látta s künn nagy kertjének ezernyi harmatos virágai barátságosan mosolyogták vissza a menny kéklő égboltját. Simon csodás frisseséggel végezte teendőit s a munka, mit déli harangszóra elvégzett, négy ember szor­galmának is becsületére vált volna. Amint a harangszó elhangzott, Barangó háza előtt fényes hintó állott meg, de még meg sem állapíthatta Simon a hintó tulajdo­nosát. Halk kopogtatást hallott ajtaján és pár percz múlva Gerlóczy bírónő állott vele szem­közt a báró titkárának kíséretében. Lehetetlen az érzelmeket leírnom, melyek e pillanatban Simon agyában és szivében ver­senyre keltek. Szemei tágra nyíltak, két karját hirtelen kinyujtá, mintha édes álma végén el­tűnni készülő tündért akart volna megragadni és perczek múltak, hogy a társadalmi élet sab­lonos nyugalmát magára erőszakoltatta. — Barangó úr — kezdetre behízelgő han­gon az asszony — nagy szívességre kérem föl önt ez alkalommal és mert a kosarat nehezen­ tudnám elczipelni innen, kérem, Ígérje meg­ nekem előre, kedves Barangó, hogy teljesíteni fogja kissé intim, de nem lehetetlen kívánsá­gomat. — Szólt és őz­ szemeinek legelragadóbb tekintetével nézte az ifjút, várta a válaszát. Simon pár perczig elbűvölve hallgatott, úgy érezte, hogy a próféta hetedik ege való­sággal megnyílott számára, hiszen a nő állott előtte esdeklő szavakkal, kivel eddig csak ál­maiban válthatott szót. Majd összeszedte ma­gát s szinte ünnepélyes lassúsággal beszélt. — Bárónő, nagyon lekötelez, hogy szol­gálatomat kéri és én becsületemre fogadom, hogy ami csekély erőmtől telik, nem fog csa­latkozni munkám eredményében. — Oh nagyon köszönöm kedves Barangó, megnyugtató válaszát s hogy türelmét hosszú időn át ne tegyem próbára, gyorsan elő is állok kérelmemmel. Bizonyára ön is jól tudja,

Next