Nagybánya, 1910. január-május (8. évfolyam, 1-21. szám)
1910-01-06 / 1. szám
r vényjavaslatban kontemplált azzal az elvvel, hogy a városi tisztviselők a vármegyéhez hasonló fizetésekben részesíttessenek. Egészen másként áll a dolog, ha a r. t. városok polgármesterei a VII. osztályba kerülnek. Ez esetben a tjf. városoknak a polgármesterük után következő főtisztviselői is a VII. osztályba soroztatnának, míg a r. t. városok tisztviselői az őket jogosan megillető helyre kerülnének, vagyis csak egy fokozattal állanának lejebb, mint a törvényhatósági városok hasonló tisztviselői. Mi az oka tehát, hogy r. t. v. polgármestereket nem a VII. osztályba sorozták? Ennek okául azt hozzák fel illetékes helyen, hogy a polgármesteri állás megfelel a főszolgabírói állásnak, ez pedig a VIII. osztályba tartozik. Először is itt meg kell jegyeznünk, hogy a főszolgabíró a VII. osztályba is beválasztható, igaz, hogy 15 esztendei szolgálat után, ha különös érdemeket szerzett; a gyakorlat azonban oda fejlődött, hogy a megyék 15 esztendei szolgálat után rendesen beválasztják őket a VII. fizetési osztályba, amit már azért is könnyen megtehetnek, mert nem az ő bőrükre megy a fizetés különbözet, hanem az államéra. Ha a r. t. v. polgármestert hasonlóan osztanák be a VII. osztályba, vagyis hogy 15 évi szolgálat után a város közönsége beválaszthatja ide, ezzel a czél nem éretnék el. Nem vezetne pedig eredményre ez a rendelkezés azért, mert akárhány város nem lévén kötelezve az előléptetésre, a magasabb fizetési osztályba való beválasztástól tartózkodnék, mert hiszen az ezzel járó költségtöbblet, nem úgy, mint a megyénél az állam terhére, hanem a város terhére esnék, azt pedig igen jól tudjuk, hogy a fizetésemelések iránt a képviselőtestületekben milyen ellenszenv mutatkozik. De nem volna olyan bizonyos a beválasztás, mint azt a főszolgabíróknál látjuk, még a polgármesteri állás sajátságos természete miatt sem. A főszolgabíró, ha pártatlan, szigorú s ezért magára haragítja is a járás főbb kolomposait, ezek nem érvényesíthetik áskálódásukat a VII. fizetési osztályba való megválasztatásának meghiúsítására, mert ehhez az egész törvényhatósági bizottság közreműködése kell, azoknak a járáson kívül eső többi része pedig legalábbis indifferens lévén a főszolgabíróval szemben, több mint bizonyos, hogy inkább adja le a szavazatát a főszolgabíró mellett, mint ellene. — Nem így állana azonban a beválasztás a polgármesternél. A polgármester személye az, ahol a közérdek és az önző magánérdekek ellentétes hullámai összetalálkoznak. Ha igazságos, pártatlan, akkor sok ellenséget szerez, akiktől nem várhatja, hogy szavazataikkal az ő anyagi hasznára , a magasabb fizetés megadására közremunkálkodjanak. De nagy különbség is van a polgármesteri és a főszolgabirói állás között. Hiszen már az 1886. XXII. t.-cz. is úgy állította fel a tételt, hogy nem ugyanannyi fizetésének kell lenni a polgármesternek, mint a főszolgabírónak, amely esetben arra következtethetnénk, hogy a törvényhozó egyenlő fizetéseket akart megállapítani a kétféle állásra, hanem minimumul a polgármesternél azt szabta meg, ami a főbírónál a maximum, amikor azt mondja, hogy a polgármesternek kevesebb nem lehet, mint az azon megyebeli főszolgabírónak. Már pedig akkor, amikor az 1886. XXII. t.-czikket alkották, a polgármesternek nem volt meg az a rendes feladatköre, mint manapság. Ma már a polgármester a hivatalos akta intézésétől elvonatik a város általános irányítása, a város háztartásának az intézése, a város kereskedelmi vállalatainak a vezetése miatt. Ezen munkakörének ellátása mind több és több szakértelmet és tapasztalatot tételez fel és egyre nagyobb felelősséget ró rá. A representationálással járó kiadásai növekednek, a megélhetése a városokban egyre nehezebb, sokkal jobban ki van téve mindenféle társadalmi és jótékony adóztatásnak, mint a községekben lakó főszolgabírói. A polgármesterv álást inkább bőkezűen kell javadalmazni, mint szakmár&van. Ez nem fölösleges parittás, ez nagyon is szükséges. A polgármesternek gondtalan megélhetést kell biztosítani, hogy minden erejét és idejét a város javára koncentrálja. De különben is a polgármesteri állás a legzaklatottabb valamennyi létező köztisztviselői állás között. A polgármesteri állással járó sok gond, zaklatás, a felelősség érzete, megtámadja hamar az egészséget. A közérdek védelme s az önző magánérdekek visszautasítása sok ellenséget szerez neki. A választás összes visszásága ez állásnál csúcsosodik ki leginkább I. Táblázat. Törvényhatósági joggal felruházott városok. no «3 o Ui ti No ti OP Lakáspénz koronákban a t-16 03 II. ni. IV. V. VI. Állás N ^x> N £ c <Vci _N ^2 polgári lakáspénzosztályba sorozott állomáshelyeken 18000 VI. “27200 Polgármester 3640018001600140012001000 VII.21 6000 5400 Tanácsnok, főjegyző Rendőrkapitány (főkapitány) Árvaszéki elnök Főszámvevő Főügyész, főorvos, főmérnök, ha a magángyakorlattól el vannak tiltva. (Tv. 11. §.) 34800144012801120 960 800 Vil. 14400 / Árvaszéki ülnök I. és II. aljegyző (árvaszéki jegyző) Rendőrkapitány (kerületi kapitány, alkapitány) Főpénztárnok Adóhivatali főnök (Adóügyi főszámvevő) Számvevő (Alszámvevő) Irodaigazgató (Irodavezető) Ügyész (Álügyész), Orvos (Ke-24000rületi orvos), Mérnök, ha a magángyakorlattól el vannak tiltva (Tv. 11. §.) 3,360011701040910780650 IX. 13200 III. és IV. aljegyző Fogalmazó Közgyám Levéltárnok Számvizsgáló Adóhivatali főtiszt (Főkönyvelő) Pénztárnok (Alpénztárnok) Ellenőr Iktató Kiadó. Irattárnok. Allevéltárnok 22900 Helyhatósági állatorvos, ha a a magángyakorlattól el van tiltva (Tv. 11. § )32600900800700600500 X. 12400 Számtiszt Könyvelő Számfejtő 22200 Adótiszt Pénztári tiszt Irodatiszt 32000 810720630540450 11800 Szállásmester XI.321600 1400720640560480400 Utbiztos Rendőrbiztos Végrehajtó (írnok) A „Nagybánya“ tárczája. Hétköznapi mese. Volt egy fehér rózsa, fehér volt az álma. A lelke is mintha fehér réten szállna. Mégis, mégis egyszer azt mesélték róla: Kipirult a fehér rózsa, mert a világ szólja Mondták, hogy egy lepke az ajkára vágyott, S megcsókolta lopva a fehér virágot. Mesélték a szellők, Őszszakállu törpék . . . Szegény fehér rózsa szivét összetörték . . . Gróf Wass György. NAGYBÁNYA 1910. január 6. Louan, Louan pogány volt. A Fülöp-szigetcsoport Luzon szigetének északi részén élt s nem ismert más istent, mint azt a durván faragott fabálványt, melyet édesatyja törzsének a főpapja a fűzfák erdejében fölállitott. A Gaddenese-törzsnek sötétbarna arczbőrével, rövid, göndör hajával birt, arczvonásainak azzal a magasztos és méltóságteljes jellegével, mely fajának különös sajátja volt. Melle tele volt aggatva a legkülönbözőbb csecsebecsékkel és függőkkel s a bambusz szálaiból készített szalag, meg pirosra festett lenfonadék csak arra szolgált, hogy a rajta elömlő kedves bájt még inkább kiemelje. Ezeket, mint valami övét úgy hordta a csípői körül keresztbe kötve. A lenyiszált fejbőrök után ítélve, miket vőlegénye az övén hordott, Louan volt az egész törzsnek legszebbik leánya, legbájosabb csillaga. De azért szíve nem ismerte még a szerelmet, míg csak az a kékszemü Cabila nem keresztezte élete útját. Percy Raymond volt a neve. Orvos volt, ki a tartomány megbízásából tudományos kutatásokat eszközölt az ország belsejében, míg csak le nem vette lábáról a láz éppen ott, Louannak szülőföldjén, aki vad és zabolátlan természetének egész odaadásával, gondosságával fogott ápolásához. Midőn Manillába visszatért, ami felgyógyulása után azonnal megtörtént, megígérte volt a lánynak, hogy kijön még búcsúzni hozzá, mielőtt Angliába véglegesen visszatér. Roppant hosszúnak találta ez időt Louan, kinek szíve folyton csak vele foglalkozott, kinek elméjét egyre csak az ő képe kötötte le. Ez alatt az idő alatt maga a természet is megváltozott az égalj alatt, hol a hő és a gazdag csapadék a növényzet buja tenyésztésére oly nagy befolyást gyakorol. Különös, idegen külsejű virágok, melyeknek lángoló színekkel ékeskedő kelyheiben élő lelkek látszottak himbálódzva remegni, azt a vágyat keltették az emberben, vajha ez a gyönyörű tavasz örökké tartana. A röpködő, zümmögő bogarak, a pillangók és szitakötők szárnycsattogása által előidézett hang összhangzatos, zeneszerű, édes dallamnak rémlett. Valamelyik forró napnak alkonya felé volt. Louan kilopódzott a leveles pálmák s a sásnak árnya alól, hol az úgyis elég kíméletes napnak heve elől oltalomra talált s azon volt, hogy az illatos fűzfák nagy erdejében fölállitott mozdulatlan fabálvány előtt valami mindennapos, vallásának megfelelő áldozatot hozzon. Zokogott, kezében tartott egy kicsike képet, melyet szenvedélyesen a kebeléhez szorított. Most ezt a képet a nagy bálvány ölébe helyezte, majd odavetette magát eléje a földre, a legrajongóbb imádás jelei között. Lelkében fölkiáltott, fölsóhajtott, fohászkodott az istenekhez, hogy hallgassák meg — küldjék el hozzá a Cahilát. És íme — mintegy válasza gyanánt e lelkes szózatának — Percy Raymond keze éppen e perczben tolta félre a bambusznádnak sűrűjét s Louan nevét kiáltotta. Louan egy pillanat alatt felugrott s szeme közé pillantott annak a férfiúnak, kinek emlékét, kinek a képét folyton a szivében hordozta magánál. Raymond szívélyesen üdvözölte, majd egy csomagot vett elő, melynek tartalmát gyönyörű karmazsin piros kötő képezte, aranynyal díszítve, arany láncocska s aranynyal hímzett kicsi papucs, miket mind Louannak adott. Ez boldog mosollyal fogadta s hálásan megcsókolta a kezet, mely azt neki nyujtotta. Raymond szeme önkénytelenül a bálványképen akadt meg és észrevevén azt a kis szobrocskát, meglepve kérdé: — Louan, mit jelentsen ez ? Te tetted oda ? A leányka bevallotta, de zavarodottan elpirult.