Katolikus gimnázium, Nagybánya, 1880
NAGY SÁNDOR, mint ember és király. (Elmefuttatás a történelemből.*) „Senkisincs remény, vágy és cél nélkül.“ Gr. Széchenyi J. A legnagyobb magyar annyi remek, arany gondolata és mondása közt, méltó helyet foglal el ez is: „Senki sincs remény, vágy és cél nélkül.“ Tekintsünk szét a nagy világban bármerre is munkát, küzdést, fáradságot, keservet, but és kínt látunk ; miért , egyért csak, az édes, a biztató reményért; a kecsegtető cél eléréséért. A szegény pár, kunyhója büzhödt levegőjében, a nagy úr, a fejedelem, ambra illatú termében; mindegyik remél, vágyik célja után. Fussunk keresztül röviden a „Macedoni keleti hős“ életén és ugyanezt fogjuk találni, remélt nagyszerűeket vágyott végrehajtani mindenáron, hogy kitűzött czélját diadal mámorában — utolérhetlen lenni e földön — elérje; „de a halál azt mondta csitt“ és el nem érhető. A nagy emberek életében, minden legcsekélyebb mozzanat, minden tett, egy véletlenül mondott szó, mind figyelemre méltó dolog, mert sokszor néhány meggondolatlanul ejtett kevés szóból, egy önkénytelen tettből, jobban meg lehet ismerni valakit, mint a poros philosophiák és phreneologiák halomszámra való forgatásából. Nézzük megfigyelve Nagy Sándor tetteit és néhány mondását s összevetve lássuk, hogy mint ember, nemes jó tetteiért, mert csak ez érdemel jutalmi bért, — mint király, önfeláldozó népe szeretete vagy boldogitá s) Cantu Caesar, Rottek, Weber és Bumüiler nyomán. 1*