Katolikus gimnázium, Nagybánya, 1884
A római család belélete különös tekintettel jogi és erkölcsi viszonyaira. A tudósok azt mondják, hogy a történelem a népek és nemzetek lélektana s ez állítás egy népre sem illik jobban, mint a rómaira. Alig van az egész világtörténelemnek érdekesebb része a rómaiak történelménél s oly érdekessé szigorú következettsége teszi. Igaz ugyan, hogy Róma történelmének hajlalát homály fedi, mivel az erre vonatkozó hagyományok megbízható adatokat nem igen nyújtanak, de a hagyományokból, ahonnét kezdve ezekben megbízhatunk, arról győződünk meg, hogy Róma a szerény kezdettől fokról fokra emelkedett, míg végre a világ urává jön. S ugyan mi tehette Rómát ily nagggyá? E fontos kérdésre csak úgy eleshetünk, ha nagyságának tulajdonképeni okára intézményeinek szelleméből visszafelé következtetést vonunk. A római intézményekben uralkodó szellem pedig arra enged következtetni, hogy Róma nagyságát a római nép erkölcsének s jellemének köszönheti. E nép ugyanis, mint az indoeurópai nagy nép család egyik testvér-ága, már őseitől örökölhette jellemének egyéni vonásait: a komolyságot, rendszeretetet s kitartó erélyt. Hogy azonban az öröklött tulajdonságokat később annyi századon keresztül is nem csak megőrizte, hanem még jobban kifejtette, az a körülményből magyarázható meg. Róma fegyverrel alapíttatott, s így megalakulása után mindjárt ellenséges szomszédoktól volt körülvéve, amelyek ellenében magát védelmezni kényszerült.1) ') B. v. Ihering; Geist d. römischen Rechts I. §. 7, 17. 1*