Református gimnázium - Bethlen kollégium, Nagyenyed, 1917
Dr. Kenessey Béla püspök emlékezete) (1858—1918) »Keltünk prófétáknak kell lennünk, akik az emberek előtt az örökkévalóság távlatát tárjuk fel, akik az életet magunk is subspecie aeternitatis szemléljük, s az embereknek is ezt a szempontot mutatjuk meg, hogy életüknek és kötelességeiknek igazi etnikai értéket kölcsönözzünk. És e világnak szüksége van prófétákra, akik tekintetét oda irányítsák az örökkévalókra és az örökkévaló célokra; pófétákra, akik erővel ragadják meg az Isten országát és kínálják a királyi kegyelmet a megfáradottaknak és megterheltetetteknek. * — Ezeket a szavakat bátran tekinthetjük önvallomásnak, melyben a mi b. e. püspökünk életének kulcsát adja kezünkbe, s amelyben ő maga is boldog megnyugvással látta s teljes meggyőződéssel ragadta meg Istentől rendelt élethivatását. És egész élete a legfelségesebb bizonyságtétel a mellett, hogy semmit sem tekintett olyan nagy, komoly és szent dolognak, mint a prófétaságot, feltátni az emberek előtt az örökkévalóság távlatait. Tudatára ébreszteni őket mennyei polgárságuk elfeledett méltóságának és kötelessegeinek. Nem azért volt ilyen magasztosan emelkedett a szempontja, mert püspök volt, hanem éppen megfordítva igaz a tétel: azért lett püspök, mert ilyen magasztos szempontból nézte az életet s abban a maga hivatását. Az, örökkévalóság, az Isten dolgaihoz való vonzalom családi örökségként szállott reá. Anyai ágon papi nemzetségnek, ároni családnak gyermeke, s családja drága ereklyeként kegyelettel őrizte egyik ősének Perlaky Dávid püspöknek bibliáját. Apai ágon, a Dunántúli tekintélyes ősnemes kenesei Kenessey-család tagjai közül nem egy volt egyházi főgondnok, kiknek egyházukhoz, való buzgó ragaszkodását drága családi hagyományként ápolták a Kenessey Béla szülői házánál is. E mellett az örökség mellett édesapjától Kenessey Albert *) A Bethlen-kollégium részéről 1918. márckius 3-án r®nd«*tH K«n*s«y tsürkünnepélyen «moty tett beszédi