Nagy Iván: Magyarország családai. Czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. 1. kötet (1857)
És noha vannak e körön kivül is nem kevés családok, melyeknek tagjai akár a harcz, akár az irodalom vagy ipar mezején nem csekély horderejű szolgálatot tettek a közügynek, s kikre a hon büszkén tekinthet, mégis a szereplő nagy tömeg a kiváltságosak sorából állott ki. És ez nemcsak az előbbi államszerkezet természeténél, de annálfogva sem lehet felötlő állítás, mert a nemesi osztály minden gyakori kihalások daczára nem fogyott, sőt a még gyakoribb és folytonos királyi kegyelem által uj meg uj kiváltságositás folytán mindinkább szaporodott; szaporodhatott pedig annál is inkább, mert — az utóbbi századokban legalább — a czimer-szerzés kiválólag nehéz feltételekhez kötve nem volt. Az utóbbi átalakulás azonban a czimereknek csak szellemi csillogásait hagya meg, mi inkább mint valaha lehetővé tette, hogy a történelem e téren is megtehesse foglalásait. És azt hiszem, most inkább, mint valaha* alkalmas az idő arra, hogy ilyen — úgy mint azt a történeti igazság igényli — napfényre juthasson. A nemzet egyes családokból áll. És alig van egyes család, melynek legalább egy tagja valamely tekintetben az említést ki nem érdemelné. Az ilyenre nézve is pedig érdekes ismerni azon fát, mely azt termette. Mindenesetre pedig legalább a családalapítók neveit, — bármily közel korban éltek is azok, — a történelem számára föl kell tartanunk. Ezeknek korrendbeni összeállításából kitűnnék az is, melyik kor mily számmal termette a kitüntetésre méltókat stb. Tervem volt e munkát egy terjedelmes történeti értekezéssel nyitni meg, azonban több indok ezt az utolsó kötetre hagyatá. Szándékom ott a száznyolcz ősnemzetségről, a családfejtésről és a mohácsi vész óta gyakorolt adomány- és czimeres nemeslevél-szerzésnek gyakorlatáról elmondanom *) Értvén az ősiség eltörlését stb.