Állami Szabolcs vezér gimnázium, Nagykálló, 1948
3 tisztánlátó ember, így végtére a kapitány leánya mégis csak Péter felesége lesz, noha a fiú arisztokrata családja eleinte idegenkedik a szegényes házasságtól. Megkapó, kisebb elbeszélő költeményei közt a Szabó Lőrinc mes.teri fordításában közölt verse, a Badicsiszaráji szökőkút. Girejről, a véreskezű tatár kánról szól a történet, kinek ingadozását a szentéletű lengyel hercegnő, a tatárdúláskor foglyul ejtett s háremébe sorozott Mária s a szenvedélyes grúz leány, a kán eddigi első kedvese, Zarima között megrázó erővel festi a költő. A két leány szomorú sorsa, az eunuch s a hárem egész levegőjének jellemzése, a rabnők éneke, a szeráj egész külsejének-belsejének nagy teremtőerővel életrekeltett hangulata bizonyára egy olvasóra sem téveszti el hatását. Nemkülönben leleplezés erejével hat Családfám c. verse, melyben halvány utalás sem történik a főnemesi rangra, csak elődei mindig gerinces, szókimondó, lobbanékony, lázongó s ezért kárt vallott természete van kiemelve, valamint a költő reframszerűen ismétlődő, büszke utalása polgárvolltára. Figyelemreméltó, hogy ezt a költői nyilatkozatot a költő nem most, a szocializmus világkörüli diadalútjai alkalmával, hanem a mi szintén főrangú poétánkhoz, Eötvöshöz hasonlóan, 100 évvel ezelőtt tette, amikor a polgári demokrácia először kezdi eltüntetni, legázolni a hűbéri társadalom súlyos torlaszait. A sors által ránk mért csapásoknak is vannak néha üdvös kényszerei, születnek áldásos eredményei. Puskin száműzetésének helyén, Mihajlovszke faluban születik meg az új népies irodalmi nyelv. Déloroszországi tartózkodása hozzai össze a dekabrista forradalom tagjaival, mely ismeretség gyümölcsei olyan versek, mint pl. A tőr, A rab. Sajátságos a vonzalma a zordán Kaukázus szabadságszerető törzseihez, aminek szép emléke A kaukázusi fogoly s Petőfi Vándorélet c. verséhez hasonló rokonszenve az országút és erdő kóbor vándoraihoz, A cigánnyok-hoz. A konvenciónak csak addig irgalmaz, amíg az emberi érintkezést kellemessé teszi, a kultúrát előmozdítja, de rögtön egész erejével ellene fordul, mihelyt haladást gátló nyűggé, szelleemi béklyóvá válik. Bátor, haladó szellemű színvallására mi sem szembeszökőbb példa, mint az a forradalmi üzenetváltás, ami közte és a száműzött dekabrista forradalmárok költői szócsöve, Alexandr Ivanovics Odojevszkij közt végbement. Puskin a cári cenzúra által sokáig elnyomott Szibériába c. verses üzenetében sorsuk büszke tűrésére inti a nyugtalankodókat. Hiszen rabságuk — érzi — nincs hiába, mert a fennkölt ügy győzni fog. Kísérje őket ott is a remény, szelíd húga a szenvedésnek. Várnak itthon rájuk a hű barátok s lánclehulltan a vesztettnek tűnő ügyért a kard újra diadalmasan lendül meg a kezükben. Odojevszkij válasza megköszöni a költő lantjának ihletett igéjét. Egyelőre megláncolt kezük kardot fogva magasba bár nem lendülhet, de ha a föleszmélt nép új csatába kezd, s a kard lesz a lánc (Minő Petőfies gondolat!), akkor a nép porbasujtja az önkényt s ujjongva boldog dalra kél.