Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1911-01-05 / 1. szám

2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE fővárosunk fejlődését, melyet örömmel szemlélt. Édes, zengzetes nyelvünkön olvasta fel a megnyitó trónbeszédet, tanúságot tevén arról, hogy a magyar nyelvet érdemesnek tartotta jól megtanulni s abban teljesen járatos. Magyar urakkal magyarul társalgóit anélkül, hogy a szavakat keresnie kellett volna. Leplezetlen örömmel vettünk tudomást a budavári fényes királyi palotában történtekről. Íme tehát megtörtént az első közeledés közöttünk. íme nem igeaz, hogy a trónörökös nem tud magyarul ; nem igaz, hogy gyűlöl bennünket és nem akar látni minket. Nem igaz, hogy Budapest csak egy mostoha gyermek s a fényes királyi lakosztály a jövőre nézve csak egy holt épület, hová a királyi ház eljönni nem szándékozik. Reménységgel és büszkeséggel telt el szivünk. De alig hagyta el a trónörökös a szőke Dunának partjait, máris gondoskodtak arról, hogy örömünk lelohadjon, reményeink illúziói szertefoszoljanak. Csakhamar kikürtölték a világnak, hogy a trónörökös nemcsak azért jört hozzánk, hogy a delegáció ülését megnyissa, hogy a trónbeszédet felolvassa, hanem azért is, hogy súlyos kritikát mondjon rólunk. Kifejezze abbeli óhaját, hogy a nemzet áldozatkészségével azokat a súlyos terheket elválalja, amelyeket a hadvezetőség követel tőle, hogy helyreállíthassa az összmonarchiának azt a presztízsét, melyet viselkedése az utóbbi években meggyöngtett. Hát bizony elég hideg zuhany részünkre. Akár ebben a formában történt, akár más szavakkal hangzott el a kritika fölöttünk, — mindegy. Tény azonban az, hogy a fenséges úr nincs megelégedve velünk és csak akkor leszünk helyes magaviseletnek, ha azt a sok sok milliót szó nélkül szállíthatjuk, amelyet a nagyhatalmi hóbort fentartására, tőlünk követelnek. A magyar nemzet áldozatkészsége határtalan. Számtalan bizonyítékát szolgáltatta már ennek. Hiszen csak a közelmúltban kel utalnunk, ahol a milliók olvasatlanul vándoroltak a soha ki nem elégíthető másoch, a hadsereg zsebébe. De, — engedelmet kérünk, — honnan és miből, fizessünk mindig és szüntelenül? Hiszen nekünk nincs önálló vámunk, sem kereskedelmünk, sem iparunk. — Nincs tőkeforrásunk, s az osztrák ipar kiöl belőlünk minden vállalkozó kedvet és hajlamot. A drágaság és szegénység oly nagy, hogy megélni is alig tudunk. Egy ilyen országnak nagyon meg kell gondolnia, hogy hová teszi keserves filléreit. S mig a békélét terén ezer és ezer seb vérzik, mig az államfenntartó polgárság napról-napra szegényedik, — s nincs módunk arra, hogy a vérző sebeket begyógyítsuk, az elszegényedést megakadályozzuk, — ne méltóztassék rossz néven venni tőlünk, ha legalább egy kicsit fennakadunk, kuniczkodunk és ellenszékeskedünk. — Azért a milliók mégis csak meg lesznek szavazva, mert hiszen a delegáczióban a többség a munkapártból került ki, a munkapárt pedig meg fogja szavazni a követeiteket,úgy is Hanem azok, akik a trónörökös szájába adták ezeket a szavakat higyjék meg, igen-igen rossz szolgálatot tettek ennek a szegény nemzetnek. Megfosztották egy oly illúziótól, amelynek széthullása fájdalmas, pedig nekünk minden egyes füstbe ment reménység kétszeresen fáj, — mert olyan-olyan kevés reménységünk van. Törvényszékünk tanácsai és ülésrendje. A szatmárnémetii kir. törvényszék tanácsai és azok ülésrendje az 1911. évre a következőleg állíttatott össze : I. Első polgári tanács. Kedden d. e. 9. órakor. Elnök : a kir. törvényszék elnöke, helyettese Kölcsey János, ki egyúttal a pertár feletti közvetlen felügyeletet is gyakorolja. Bírák : Kölcsey János, Knoll Béla. Kisegítő bíró : Dr. Paál István. Jegyző : Tempich Jakab. II. Második polgári tanács (bánya, hitbizományi). Szombaton d. e. 9 órakor.úrbéri. Elnök : a kir. törvényszék elnöke, helyettese Kölcsey János. Bírák : Honyor Ödön, Balás János, Dr. Paál István. Jegyző : Dr. Székely Ede. III. Váltó és kereskedelmi tanács. Csütörtökön d. e. 9 órakor. Elnök : a kir. törvényszék elnöke, helyettese Morvay Károly. Bírák : Riedl Gyula albiró. Kereskedelmi ülnökök felváltva és pedig : Rooz Sámuel január, május, szept. Páskuj Imre : február, június, okt. Fekete József: márczius, július, november és Wallon Alajos : április, augusztus, és deczember. Jegyző : Ifj. Dr. Papolczy Gyula. IV. Csődtanács. Csütörtökön d. e. 11 órakor. Elnök : a kir. törvényszék elnöke, helyettese Morvay Károly. Bírák : Riedl Gyula albiró előadó, Morvay Károly szavazói elnöklése vagy akadályoztatása esetén Balás János. Jegyző : Ifj. Dr. Papolczy Gyula. V. Sommás polgári felebbezési tanács. Kedden, csütörtökön és szombaton d. e. 9 órakor. Elnök : Balogh József, helyettese Szarukán Zoltán. Bírák : Hegedűs Gyula, Szűcs Lajos. Pótbírák : a kir. törvényszék többi bírái. Jegyző : Kókay Lajos. VI. Kisegítő sommás polgári felebbezési tanács. Hétfőn és pénteken d. e. 9 órakor. Elnök : Szarukán Zoltán. Bírák : Balás János. Hétfőn : Dr. Paál István, pénteken : Knoll Béla. megtörése és a szabadság visszaszerzése ügyében felveendő harcz vezérőül mintegy kiszemelni látszott, egy férfiú, akinek neve maga felért egy hadsereggel, aki buzgó katholikus létére érzékkel bírt a más vallásunk jogai iránt is, akinek családi szent emlékei, fájdalmai, örömei az ország alkotmányos küzdelmeihez voltak kötve és aki mindezeknél fogva úgy tűnt fel, mint egy élő zászló, amely alá birodalommal gyűltek össze a hazafiak. A férfi II. Rákóczy Ferencz volt, tüneményes idők, tüneményes vezére. A katholikus unoka nem felejtette el a református ősapa dicső tetteit; az a keserv, amely a nemzet szivét szoritotta, az a béke, amely nemzetre rakatott, az a „száz sérelem, amely mint jajkiáltás hullámzott végig az országban, elsősorban őt érte, a nagy elvek és feladatok örökösét. A protestánsok teljes reménnyel fordultak feléje. Tömegesen siettek táborába, ama zászló alá, amelyen Istenért és szabadságért volt olvasható. Remélték, hogy vallási sérelmeik most már gyökeresen orvosoltatnak, hogy vége szakad annak a sok szenvedésnek, amelyek sújtották egyházukat másfél század óta. Reményeikben Rákóczyt illetőleg nem is csalódtak. Megtett mindent, amit az ő helyzetében megtehetett. A melléje csatlakozott vármegyék protestáns rendei azt kívánták tőle, hogy a békekötésekkel és országos törvényekkel biztosított vallásszabadságot állítsa vissza, az 1647. vita elfoglalt templomokat, egyházi középületeket, jövedelmeket, alapítványokat a törvény értelme és utasítása szerint szolgáltassa ki s a jezsuitákat mint minden baj titkos és nyilvános okozóit az ország területéről száműzze. Feltárták elötte az amúgy is, ismerős üldözések rémségeit (melynek élethü leírását, az 1681-iki soproni országgyűlés alkalmával I. Leopoldhoz beadott folyamodásban olvashatjuk,a melyet azért a hitért kellett és kell szenvedni, amely hitet a fejedelem dicső őse is követett és oltalmazott. A fejedelem a protestánsok kívánságait teljesen méltányolta. Átlátta, hogy lehetetlen megmaradniok ily helyzetben, nemes szabadságérzete pedig egyenesen ösztönözte, hogy mihamarabb országgyűlésileg biztosítsa őket. Az 1705. szeptember 12-én megnyitott szécsényi országgyűlésen a protestáns rendek bizonyította sérelmeiket, hogy a linci bétekötés pontjait hajtsa végre s az ott feltünteti 90 templomot, adja vissza. Az országgyűlés úgy határozott, hogy barátságos egyezkedés utáán intézzék el az ügyet, s így a protestánsok csak azt kívánták, hogy amely valláson többségben vannak valamely helységben, annak adassék a templom együttes javadalmával. Így aztán a változott viszonyok is tekintetbe vétettek s miután a fennálló törvények teljes mértékben kiterjesztettek a válás ügyben, az 1608. 1647. és 1659-iki törvények, hitlevelek, értelmében a protestáns válás szabadsága visszaállittatott, a templomok és jövedelmek, összeírására, elintézésére vármegyénként biztosok küldettek ki. A fejedelem minden erejével arra munkált, hogy a pápista egyház csorbulása nélkül a protestánsokat teljesen kielégítse. A kiküldött biztosoknak lelkükre kötötte, hogy mindenütt a méltányosság, a szeretet mértékét tartsák szem előtt, hogy a jó egyetértés és atyafiságos szeretet megerősödjék, a viszánlykodás pedig teljesen biztassék. Utasította őket, hogy amely tél elveszti templomát, iskoláját, paplakját, annak számára alkalmas helyeken területek jelöltessenek ki, hogy újat építhessenek. Azután intézkedik a gyakorlati életet illetőleg is, mindenütt a méltányosságot, a jogot és a jelen viszonyok alakultat tartva szem előtt. Röviden a protestáns egyház a szécsényi gyűlés határozata által visszanyerte teljes szabadságát, a fejedelem pedig a törvénynek tökéletes érvényt akart szerezni. Végre elmondhatjuk, hogy a törvények áldását élvezik, országduló háború közepette. Ám mindegy II. Rákóczy Ferencz érvényt tudott szerezni a törvényeknek, emberszerető szive társat, honfit látott minden magyarban, nemes lelket nem korlátozták szűk egyházi békék, fenkölt gondolkodása nem engedte, hogy milliók szenvedjenek igaz meggyőződésükért. A kálvinista Rákóczy unokája volt ő. De az államférfim belátás, tapintat és bölcseség is azt javasolta, hogy a protestánsok jogos kívánságát minden egyes emberre. Mi lett volna a küzdelemből, ha a fejedelem épúgy tett volna, mint a felkent királyok ! Vájjon tapasztalta volna-e akkor is, hogy seregeinek nagyobb részét protestáns katonák tették. Bajosan. Az általa tartott többi országgyűléseken a vallásra vonatkozó intézkedések mind a szécsényi végzések körül forogtak. Az esetleg felmerült bonyodalmakat, sérelmeket intézték el. A kiküldött biztosok, mindazon vármegyékben, melyek Rákóczy szövetségébe léptek, igyekeztek a végzések intencióinak eleget tenni s általába szólva, a felmerült sérelmeket meg is orvosolták, az eltulajdonított templomokat, jövedelmeket és egyéb épületeket jogos tulajdonosaiknak vissza is adatták.