Református tanítóképző, Nagykőrös, 1864

Megnyitó beszéd, az 186­4/5 iskolai év kezdetén. N­agy tiszteletű egyházi és iskolai elöljáróság; tekintetes tanári kar; nemes tanuló ifjúság s minden rendű érdemes hallgatók! Egy év telt el k­jból iskolai életünkből, mely mint a többi, reménynyel kezdődött, küz­delemmel folyt le, s megpróbáltatással végződött. Leforgása alatt a szép remények valósításá­ért vállalt sok nemes és versenyző küzdelemnek valáak tanúi, s a versenyzők, hogy érdemlett jutalmukat megkaphassák, a megpróbáltatás napjait is kiállották. Most pihenés és felüdülés időszaka állott be, mely alatt elég ideje volt mindenkinek nyugodt lélekkel és higgadtan gon­dolkodni múltja fölött, s tanúságot vonni abból jövőjére. Ez is eltelt, é­s mi, kik egy évvel ez­előtt együtt valánk, kevés kivétellel most is együtt vagyunk; ugyanazon helyen mint akkor s ugyanazon czélból. A tudományok szent csar­nokának ajtait kívánjuk fölnyitni híveik előtt, kik szomjúhozva vágynak hallani igéket a föl­kentek szájából; a küzdelem sorompói közzé akarnak lépni, hogy szép reményeiket valósítsák; s midőn egy évi pályájukat megfutották, s a megpróbáltatás napjait kiáltották, igaz emberhez illőleg, fölemelt fővel akarnak elébe nézni a jóváhagyásnak; ki kivánják érdemelni a közmél­tánylás és becsülés koszorúját, s tiszta, nyugodt lélekkel élvezni magukban azon édes örömöt, hogy a reájok bízottakra nézve hívek voltak, s kötelességüket pontosan teljesítették. Az iskolai pályát tisztelt gyülekezet, melynek jelen évét ezennel megnyitom, mint előkészülést lehet tekinteni a nagy életre; s ezért az ifjúnak, ki ezen pályát megfutni akarja, s annak végeztével a nagy világba kilépni kiván, már itt meg kell ismerkednie azon körülmé­nyekkel, melyekkel amott találkozik, s melyek szerint egész életét rendezni tartozik. Minden ember, ki a nagy világba kilép, először is bizonyos czélt tesz ki maga elébe, miután a czél nélküli élet haszontalan barangolás lenne egy nagy tömkelegben, így a tanuló­nak is jó, sőt szükséges ismerni a czélt, mely felé törekszik, s jó, ha azzal előre megbarátko­zik, mert a hajlam nélküli, vagy épen kényszerített pályázás, a tudományok mezején is legvi­­szásabb eredményt eszközölhet. Nagy leczke lehet ez a szülőkre nézve, miután gyermekeik számára a czélt többnyire ők választják meg és tűzik ki; mert bár a felől, hogy minden szülő egyedül boldogságát óhajtja gyermekeinek, kételkedni nem lehet, a czél megválasztása sok­szor hibásan történik; s mi nevelők nem egyszer tapasztaljuk azon lelkiismeretlen eljárást, hogy szülők gyermekeiket, ha azok a tudományokra semmi kedvet nem éreznek is, sőt hogy tanulni nem valók, minden nyomon bebizonyítják, mindenkép át kívánják az iskolák osztályain csúsztatni. Hogy az ily hibás gondolkodásnak s ebből eredő szántszándékos erőltetésnek mi káros következése lehet az illető egyén egész életére, fejtegetni fölösleges, míg a szerencsétlen !*

Next