Református tanítóképző, Nagykőrös, 1924

alapján tettek tanítóképesítő vizsgálatot. Az ötödik évfolyam megnyitása több nehézség elé állította az intézetet, amelyek közül legsúlyosabb volt a tanszékek kevés számából következő tanerő-hiány. A nagykőrösi ref. egyháztanács a helyzetet előre látva és méltányolva, már 1924. március 11.-én kimondta két új tanszék — egy pedagógiai és egy történet-földrajzi — szervezését. Ezt a határozatot a másik fenntartó, a dunamelléki ref. egyházkerület 1925. jan. 29.-én elvileg magáévá tette ugyan, de pénzügyi okok miatt csak a pedagógiai tanszék szervezését határozná el, a másiknak órái pedig — határozata szerint — egy ideig még helyettesítéssel látandók el. Iskolalátogatás. Az 1924. év december havának 3—7. napjain dr. Ravasz László, a dunamelléki ref. egyházkerület püspöke látogatta meg a nagykőrösi ref. egyházat és tanintézeteit. Azonban a magyar református egyház egy kiváló alakjának éppen a látogatás alatt bekövetkezett halála megakadályozta abban, hogy munkáját bevégezhesse s így az éppen intézetünknél szakadt meg úgy, hogy azt csak 1925. április hó 4—5. napjain fejezhette be. Megbízásából a látogatást dr. Imre Sándor nyug. államtitkár, egyházkerületi tanügyi előadó végezte el, aki elismeré­sét fejezte ki az intézet örvendetes fejlődése felett. Ugyanez alkalommal dr. Viktor János theol. tanár és Benkő István rákospalotai ref. lelkész intéztek tanító és buzdító beszédeket az ifjúsághoz. A közoktatásügyi kormány részéről pedig Sarudy Ottó tanítóképző-intézeti kir. főigazgató 1924. nov. 17—20. napjain látogatta meg az intézetet, jó­indulattal és tárgyilagosan mutatva reá úgy anyagi, mint szellemi tekintetben az intézet fejlődésének útjaira. A Nőegyleti iskola sorsa az iskolai év elején a mostoha anyagi körülmények folytán belekapcsolódott intézetünk életébe. Évtizedeken keresztül a nagykörös­ intelligens családok leánygyermekeinek iskolája volt. Az államsegély megvonása miatt azonban a nőegylet kénytelen volt feladni s az iskola nélkül maradt növendékek valamennyien a gyakorló iskolába kérték felvételüket. Az igazgató­tanács az érdekelt szülők általános óhajára, valamint a kérdéshez kapcsolódó igen fontos egyháztársadalmi érdekekre tekintettel úgy oldotta meg a kérdést, hogy egy termet bocsátott rendelkezésükre a tanítóképző épületében és tanítóul Török Mária oki. el. isk. tanítónőt alkalmazta. A tanulmányi és gazda­sági vezetést pedig a tanítóképző igazgatóságára bízta. Ezzel ez a fontos kérdés megoldást nyert. A növendékek (összesen 33) az iskolai év végén az illetékes tanügyi hatóságok engedélyével magánvizsgálatot tettek. Egy részük el is távozott az elemi iskola kötelékéből, a még bentmaradók pedig a jövő isk. évtől kezdve a gyakorló iskola rendes­tanulói lesznek — vagyis: a nőegylet évtizedes iskolája beolvadt a tanítóképző gyakorló- iskolájába. Az iskolai év egyéb fontos eseményei időrendben. 1924. szept. 1—7. Beiratások , javító vizsgálatok. Tanévmegnyitás Szept. 5. szülei értekezlet.

Next