Református tanítóképző, Nagykőrös, 1933
4 egyöntetűen nevelt ifjúságunk nem volt. Súlyosbította a helyzetet az, hogy ifjúságunkban benne élt valami határozatlan formában a régi diákszállások káros hatásokkal járó — úgyszólván korlátlan — életének emléke. Ezt az ifjúságot kellett az 1931. év szeptemberében az új internátus életébe beilleszteni. Előrelátható volt, hogy nem lesz könnyű a feladat. Ahol sokan élnek együtt és éppen egy meghatározott cél elérésének — jelen esetben a tanító nevelésnek — érdekében, az együttélés és a cél elérése csak abban az esetben lehetséges, ha a közösség élete megszervezett, azaz törvényekkel szabályozott. A törvények jellegét az elérendő cél és az adott körülmények szabják meg, így történt ez az Internátus életében is. Nem volt számunkra váratlan jelenség, hogy az ily módon megszervezett élet az előzőtől való nagy eltérése miatt súlyos teherként nehezedett az ifjúság túlnyomóan nagyobb részére és sok esetben kényszerrel kellett megtartani a keretek között. Vagyis internátusunk élete és nevelése kezdetben inkább hetronomikus jellegű volt. Ami természetes is, mert a lelkeknek olyan átformálása, melyben a jónak és szépnek a szolgálása már az egyénnek is tetsző feladat, csak hosszas és következetes munkának eredménye. Az a tapasztalatom azonban, hogy ma már e tekintetben értékes eredmények vannak, illetve, hogy a lelkeknek erre az átformálására fokozottabb erővel vethetjük rá magunkat, mert ennek a munkának már lendülete van. S ha buzgó lelkek, avatott kezek irányítják és végzik, növendékeink sorában mind nagyobb és nagyobb számban lesznek azok az értékes egyéniségek, akik a református tanító személyiségének mind több és több értékes vonását hordják magukban s akikben megvan az a törekvés, hogy azzá legyenek. Ezek után pedig azt óhajtanám néhány gondolattal megvilágítani, hogyan lehetne ezt a munkát elvégezni úgy, hogy az Internátus életében zökkenő ne álljon be, zavar ne keletkezzék, hanem a folyamatos fejlődés biztosítva legyen. Amint említettem, vannak ifjúságunk soraiban olyanok, akik az autonóm élet felé jelentős haladást tettek, vannak, akik erős küzdelmet vívnak önmagukkal s vannak, akik igen távol vannak tőle. Ezek a fejlődési fokok megszabják az ifjúsággal szemben elfoglalt viszonyunk és nevelő munkánk jellegét. Ezt figyelembe véve, elfogadhatjuk azt a tételt, ha el akarjuk kerülni azt, hogy nevelő munkánk a levegőben lógjon, ne kapkodó, ötletszerű, határozatlan legyen, akkor annak tanítványaink egyéni adottságaihoz, egyéniségéhez kell alkalmazkodnia Első teendő tehát növendékeink egyéniségének megismerése, melyre az Internátus különösképpen, sőt mondhatnám kizárólagosan alkalmas. Bizonyos, hogy itt az iskola épületében, a tanítási órákon is végezhetünk megfigyelése