Református tanítóképző, Nagykőrös, 1934

Alkalmi beszéd a lelkésztanítóképző tanfolyam megnyitó ünnepélyén. (Elmondta: Váczy Ferenc igazgató 1934. IX. 15-én.) Főtiszteletű püspök úr, nagytiszteletű és nagyságos egyházi és világi elöljáróság, mélyen tisztelt közönség ! Mielőtt a mostani ünnepély érdemére vonatkozó néhány gondolatomat előadnám, legyen szabad tisztelettel, szeretettel és hódolattal köszöntenem intézetünk egyik fenntartó testületének, a dunamelléki egyházkerületnek, lelkész-elnökét, főtiszteletű püspök urunkat, aki a lelkésztanítóképző tanfolyam megnyitásán közöttünk megjelent. Tudjuk jól, hogy egyházkormányzó munkája egyik égető problémájának megoldásáról van most szó, tudjuk azt is, hogy nem szerezhetünk számára nagyobb megnyugvást és örömet, mintha kijelent­jük azt, hogy ebben a munkájában mellette vagyunk és ha ígéretet teszünk első­sorban mi, az intézet tanárai, hogy készséggel állítjuk testi és lelki erőinket e most megnyitó tanfolyamnak szolgálatába. Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a theol. akadémia igazgatóját, nagyt. Sebestyén Jenő dr. professzor urat, valamint egyházkerületünk tanügyi elő­adóját, dr. Imre Sándor­­méltóságát. A nt. igazgató úr bölcsesége idáig vezette, nevelte, szeretete pedig idáig, Istennek ebbe a hajlékába, kísérte el tanítványait. Ígérem az intézet igazgatótanácsa, tanári testülete és tanuló ifjúsága képviseletében, hogy jóakarattal, szeretettel fogadjuk és vesszük át őket mi is. Ez az intézet, valamint környezete, a sok évszázados tradíció, amely körüllengi és benne él, minden tekintetben biztosíték arra, hogy a bennük élő pásztori lélek csak mélyülni fog. Imre Sándor­­méltóságának már eddig is sok-sok jóakaratával és értékes útmutatásával élt intézetünk. Szinte feleslegesnek érzem, de feladatunk újszerű­ségétől figyelmeztetve mégis kérem, hogy tudásával és nagy gyakorlati kész­ségével most is legyen szíves mellénk állani, amikor egészen új utakon indulunk el.

Next