Református tanítóképző, Nagykőrös, 1934
Alkalmi beszéd a lelkésztanítóképző tanfolyam megnyitó ünnepélyén. (Elmondta: Váczy Ferenc igazgató 1934. IX. 15-én.) Főtiszteletű püspök úr, nagytiszteletű és nagyságos egyházi és világi elöljáróság, mélyen tisztelt közönség ! Mielőtt a mostani ünnepély érdemére vonatkozó néhány gondolatomat előadnám, legyen szabad tisztelettel, szeretettel és hódolattal köszöntenem intézetünk egyik fenntartó testületének, a dunamelléki egyházkerületnek, lelkész-elnökét, főtiszteletű püspök urunkat, aki a lelkésztanítóképző tanfolyam megnyitásán közöttünk megjelent. Tudjuk jól, hogy egyházkormányzó munkája egyik égető problémájának megoldásáról van most szó, tudjuk azt is, hogy nem szerezhetünk számára nagyobb megnyugvást és örömet, mintha kijelentjük azt, hogy ebben a munkájában mellette vagyunk és ha ígéretet teszünk elsősorban mi, az intézet tanárai, hogy készséggel állítjuk testi és lelki erőinket e most megnyitó tanfolyamnak szolgálatába. Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a theol. akadémia igazgatóját, nagyt. Sebestyén Jenő dr. professzor urat, valamint egyházkerületünk tanügyi előadóját, dr. Imre Sándorméltóságát. A nt. igazgató úr bölcsesége idáig vezette, nevelte, szeretete pedig idáig, Istennek ebbe a hajlékába, kísérte el tanítványait. Ígérem az intézet igazgatótanácsa, tanári testülete és tanuló ifjúsága képviseletében, hogy jóakarattal, szeretettel fogadjuk és vesszük át őket mi is. Ez az intézet, valamint környezete, a sok évszázados tradíció, amely körüllengi és benne él, minden tekintetben biztosíték arra, hogy a bennük élő pásztori lélek csak mélyülni fog. Imre Sándorméltóságának már eddig is sok-sok jóakaratával és értékes útmutatásával élt intézetünk. Szinte feleslegesnek érzem, de feladatunk újszerűségétől figyelmeztetve mégis kérem, hogy tudásával és nagy gyakorlati készségével most is legyen szíves mellénk állani, amikor egészen új utakon indulunk el.