Református tanítóképző, Nagykőrös, 1936
oktatásunknak a háborús és forradalmi években megkezdődött hanyatlását megállította, az ifjúsági szimfonikus zenekart megteremtette, az ifjúsági énekkart pedig megindította későbbi, szép fejlődésének útján. Ennek a fejlődésnek a gyökérszálai visszanyúlnak abba az igen helyes és korszerű énekoktatásba, amelynek iskolánkban ő volt az első képviselője. Fáradhatatlan volt a munkában, derült kedély és dalos alak baráti körben, jó kollega tanártársai és hűséges nevelő tanítványai számára, akire azzal a meggyőződéssel tekintett az iskola minden alkotó tényezője, hogy személyében új élet és új munka sorakozott a régiek mellé a magyar népnevelés szolgálására. Igen, így volt. Legalább is így láttuk. Ez a látás azonban nagyon emberi volt és nem vette észre azokat a titkos, ellenséges hatalmakat, amelyek néhány esztendő alatt könyörtelenül szedtek el tőle minden értéket, testieket és szellemieket egyaránt. Az utolsó évek már a fájdalmas, a szomorú hanyatlásról beszélnek, arról, hogyan erőtleneden el fokozatosan a test, hogyan fakult meg szellemének lángja, s amíg végül kialudt az élet, elhalt a nóta... Eltávozott Kollegánk! Mi azért jöttünk, hogy a lelkedből fakadt, de elfakult, elhalkult dalnak a visszhangja mégegyszer zendüljön fel koporsód felett és fogadhasd abban iskoládnak, tanítványaidnak és tanártársaidnak búcsúszavait: porrá válandó részeid találjanak csendes nyugodalmat a sír ölén, lelked pedig boldogságot az örökkévalóságban. Isten veled ! 4