Községi polgári leányiskola, Nagykőrös, 1931
Egészségi állapot. Nagyobb mulasztás sem a tanári kar tagjai sem a tanulók között nem volt. Egy IV. oszt. tanuló maradt ki év végén betegsége miatt, valamint, egy I-s. oszt. tanuló nem vehetett részt az évvégi összefoglalásokon. De mindkét tanuló már az év teljes befejezése előtt meggyógyult. A márciusi húsvéti szünetet kezdtük meg 6 nappal hamarabb az influenza járvány miatt, amikor is a növendékek 30 %-a hiányzott. De a hiányzások csak néhány napig tartók voltak, és mindig más és más tanuló részéről, súlyosabb eset azonban egyetlen alkalommal sem fordult elő. Dr. Torday Béla városi főorvos 3 ízben is meglátogatta iskolánkat és vizsgálata nemcsak a szokásos szemvizsgálatra terjedt ki, hanem a gyenge, vérszegény, tüdőbajra hajlamos tanulókat a helybeli tüdőgondozóban kezelte. Sokszor magánrendelőjében is utasítást adott a szegénysorsú tanulóknak és iskolánk egészségi állapotát állandóan és nagy szeretettel kisérte figyelemmel. A növendékek mulasztott óráinak száma az egész tanévben 6934. Egész évben nem mulasztott egyetlen órát sem Faragó Borbála és Nemcsik Mária I. o. tanulók. Jámbor Rozália és Szívós Erzsébet II. o. t. Dajka Etel és Szente Irén III. o. t. Hivatalos iskolalátogatás. Május 3-án és 4-én kétnapos látogatást tartott Dr. Leidenfrost Gyula kir. h. főigazgató. Az évvégi magán vizsgálati elnök Völgyi László polg. isk. felügyelő igazgató volt. A ref. hittani oktatást Szunyoghy Farkas kecskeméti tanítóképző intézeti tanár és D. Szabó Dániel ref. tanító, egyházmegyei kiküldöttek vizsgálták felül. Göde Lajos és Patonay Dezső ref. lelkészek, valamint Takács Mihály r. k. plébános, pápai prelátus a hittan vizsgálatok alkalmával elnököltek. A tanulók segélyezése. Segélykönyvtárunkból néhány szegénysorsú tanulónak tankönyvet adtunk. Sajnos nem abban a mértékben tudtunk segélyezni, mint amily mértékben a jelentkező tanulók erre rászorultak volna, mert szegényes segélykönyvtárunk gyarapítási módja csupán az, hogy a kiadók a könyv bevezetése alkalmával néhány ingyen példányt bocsátanak az iskola rendelkezésére, valamint jobbmódú tanulók ajándékozzák év végén könyveiket a segélykönyvtárnak. 4 alapítvány is van iskolánkban, de ezeknek csekély kamatát évvégi jutalmazásokra fordítottuk aképpen, hogy a könyvnapon 3 darab könyvet vettünk. A legnagyobb alapítvány (400 pengős) a Járay Lilike-féle, amelynek kamataiból Vargha Hajnal IV. o. t. évi tankönyvszükségletet fedeztük az alapítólevél rendelkezéséhez képest 26 40 P értékben A Polgári Iskolai Iskolaszék által tandíjmentességben részesített tanulókon kívül a következő alkalom kínálkozott segélyezésre: 11 -