Állami polgári gimnázium, Nagyszalonta, 1887

I. Tanintézetünk négy évi válságos helyzetétől a lefolyt tanév folyamában megszabadult. A m­últ évi értesítőnkben jeleztem, miszerint a nm. VK. Ministérium a múlt évre oly kikötéssel ismerte el az akkori polgári iskolával összekötött 6 osztályú gymnasiumunknak nyilvánossági jogát, hogy azon év alatt az 1883 évi XXX­­. sz. követelményeinek, s ezen törvény alapján kibocsájtott ren­deleteinek mindenben elég­tétessék; említettem továbbá, miszerint a fentartó testületek még a múlt tanévben belátta, hogy a 6 osztályú gymnasiumhoz szükséges helyiségeket s fentartási költségeket nem képes előállítani — új szer­ződést kötöttek, mely szerződés értelmében tanintézetünk mint felekezeti jel­leg nélküli 4 osztályú gymnasium örök időre állandóan biztosítva van. Ezen alább — szárról-szóra között szerződés a felettes hatóságok — egy­részről a ut. tiszántúli ev ref. egyházkerületi közgyűlés, másrészről a nm. V K. Ministerium — által jóváhagyatván, mindkét szerződő félre állandó s köte­lező erejűvé vált. A lefolyt tanév kezdete előtt tanintézetünk ezen szerződés alapján négy osztályú gymnasiummá alakíttatván, mint ilyen kezdette meg az 1887­8-ik tanévet. Mielőtt a lefolyt tanév fontosabb mozzanatait vázolni megkísérelném, ide iktatom az említett, szerződést jóváhagyási záradékaival, s annak 1 és 9-ik pontjaiban említett, társadalmi uton gyűjtött tőkére vonatkozó számadással együtt. Szerződés. Mely köttetett egyrészről a nagy-szalontai ev. ref egyház , illetve ezen testület nevében és képviseletében Ercsey Sándor, Sántha István és Szél Kál­mán, mint az ev. ref. egyházkerület 511887. számú végzésével kiküldött meghatalmazottak, másrészről Nagy-Szalonta város , illetve ennek nevében és képviseletében Dr. Balogh Elek, Csorvásy István, Balogh József több­ i­s Erdélyi Gyula főjegyző, mint a városi képviselő testület 9j 1887. szám­i ha­tározatával kiküldött meghatalmazottak között a következőkben: 1. ) Szerződő felek u. m. a n.-szalontai ev. ref. egyház és Nagy-Szalonta városa szövetkeznek s egyesülnek a Nagy-Szalontán 170 év óta fenálló s lígy nemzetiségi és közművelődési, mint helyi érdekből lehető legfontosabb szerepre hivatott gymnasium lételének biztositása iránt. S ebből folyólag ün­nepélyesen kijelentik, miszerint egyszer s mindenkorra kötelezik magukat, jelen szerződésnek kölcsönösen megállapított s elfogadott feltételei mellett II.­Szalontán közös erővel és hozzájárulással egy 4 osztályú felekezeti jelleg nél­küli gym­nasiumot örökösen és állandóan fentartani, felhasználásával a társadalmi után e czélra gyűjtött tőke, — ma 10.000 frt — folyó kamatainak. 2. ) Szerződő felek ezen szövetkezés folytán létesített közös tanintézet minden bel- és külügyeire vonatkozó rendelkezési s felügyeleti stb. jogukat -ad­sitolj­­a, lefolyt tanév történetéh­ez­.

Next