Nagyszeben és Vidéke, 1996 (3. évfolyam, 1-7. szám)

1996-01-01 / 1. szám

1996. január ORTH ISTVÁN grafikája Már említettem azt a görög mondát miszerint Phaeton, Heliosz napisten és kedvese, Klümené fia, arra kérte az apját, hogy csak egyetlen napra, de adja neki kölcsön a fogatát, mert ő is végig akar kocsikázni az égi úton. Heliosz nem szívesen teljesítette Pha­eton kérését, mert tudta, hogy egy ilyen úton sok-sok veszély leselkedik fiára. Ákos Károly a “Vasárnap istenek nyomában” című munkájában említi, hogy az ilyen és ehhez hasonló történetek, mondák más népeknél is megjelentek, mert, ezek egymással érintkezésbe lépve egymásra hatottak, egymást befolyásolták. Az ókori Babilon tudósai és csillagászai is, a Nap útját egy óriási vándorlásnak tekintették és a mezopotámiai hős, Gilgames kalandjai is a 12 mezőn, a nap évi bolyongását ábrázolják. Ez a történet jelen van a görög mondavilágban egy egészen más szereposztásban is. Zeusznak nagyon megtetszett Alkméne, Amphitrüon felesége, és ezért lejött az Olimpuszról, magára öltötte a szeretett férj alakját és minden nehézség nélkül elcsábította Alkménét. Ennek a násznak lett az eredménye Héraklész, a görög mondavilág és a mediterrán legendák talán leggyakrabban említett alakja. Héraklész mindenekelőtt ember volt. Óriási erejű atléta, akiben megvolt minden jó és rossz tulajdonság. Gyarló volt, de tudott szolgálni is, mindent megtenni az emberiség hasznára. Héra, Zeusz felesége, a házasság tisztaságának védelmezője, a házastársi hűségnek volt a példaképe. Nagyon bántotta, hogy férje a házasság szentségét rendszeresen semmibe véve, hol az Olimpuszon lakó istennőket, hol az egyszerű, földi halandókat háborgatta, zaklatta erőszakos szerelmével. Héra hamar megtudta férje újabb kalandját és úgy döntött, hogy az ártatlan Héraklészen áll bosszút. Mivel a fiatal férfi szörnyű erejét nem tudta elvenni, úgy döntött, hogy elveszi az eszét, az őrületbe kergeti. Héra nagyon jól tudta azt az ősi igazságot, miszerint az erőt, ha nem vezeti az értelem, szörnyű bajt hozhat az emberre. És a baj bekövetkezett. Héraklész egyik dühkitörésében sorra öli gyermekeit. A súlyos bűnért vezekelnie kell. A delphoi jósda szerint csak úgy szabadulhat bűneitől, ha elszegődik Eurüsztheusz mükénéi királyhoz és elvégzi azt a tizenkét munkát, amiket ez majd tőle megkíván. Észrevettük? Itt is tizenkét feladat megoldásáról van szó. Az év minden hónapjában egy-egy kívánságot kell teljesíteni, és a későbbiek során látni fogjuk: ezek óriási fizikai és szellemi erőfeszítéseket igényelnek. Héraklész elszegődik, és az első feladatot már ki is jelölték számára. Arra kérték, hogy ölje meg a nemeai hegyekben portyázó és sok-sok kellemetlenséget okozó óriási oroszlánt. Héraklész egy hónapig bolyong a hegyekben míg megtalálja a nagytestű fenevadat, s azt hatalmas csatában sikerül megölnie. A legyőzött sörényes ma ott csillog, ragyog a téli égbolton a Rák és a Szűz csillagképek között, hirdetve Héraklész nagy erejét és bátorságát. jöjjön “Most második a feladat”-szólt a király. Lemé városa közelében, az ingovány mélyén él az egész vidékre gén­veszedelmes, sokkarú Hüdra (Polip?). Ennek a rémes ál­latnak mind a kilenc karján sárkányfej van és hogy a szörnyűség és a feladat még nagyobb legyen, az egyik fej halhatatlan, azt levágni sem lehet. “Ezt az állatot öld meg ha tudod”, mondta a király és valahol az Oli­mpusz csúcsán Héra kajánul mosolygott. Majd, ha túljutsz ezen a feladaton is - folytatta ismét Eurüsztheusz-jöjjön a harmadik, de nagyon vigyázz - tette még hozzá -, a rémes Hüdrát a gonosz Rák is segíteni fogja. Nem írom le a szörnyű csatát, hogyan sikerült levágni a fejeket. Sikerült a Rákot is megölni. Héraklész vitézül tusakodott és győztesen került ki a küzdelemből. Most már a Rák is ott van az égi egyenlítőn. Csillagképe az Oroszlán és az Ikrek között támadásra készen vár, hogy az­on, aki arra jár, ollójával halálos sebet ejtsen. Szegény Phaetont hiába figyelmeztette a bölcs Héliosz! És ott van az Oroszlán képe mellett a Szűz csillagképe is. Legfényesebb csillaga a Spica. Mérések szerint ennek fénye 1070-szer nagyobb a mi napunk fényénél, mint egy óriási fáklya mutatja az utat a Mérleg csillagképe felé. Ezeket a csillagképeket a rómaiak is átvették és a legendákat - kis módosításokkal - úgyszintén. A helenisztikus korban a saját isteneiket ugyanazokkal a tulajdonságokkal és ugyanazokkal a történetekkel hozták kapcsolatba, így jött létre a görög Heraklészból a római Herkules. A herkulesi erőből legendái születtek, és ezek bejárták az egész akkor ismert világot. Herkules olyan erős volt, hogy vállaira tudta venni az Atlasztól kapott égboltot is. Hazánk délnyugati sarkában, ott ahol a Cérna folyó vad csörtetéssel, repedés­vonalakon szalad a Duna felé, ásványvíz­­források törnek a felszínre. A forrásvizek gyógyerejét ismerték már az ókori népek is. A rómaiak fennen hirdették, és hitték is, hogy az itt gyógykezelt beteg olyan erős lesz mint Herkules. A fürdőhelyet el is nevezték Herkulesfürdőnek (Baile Herculane). A fürdőtelep központjában most is ott áll, vállain a Földdel, a halhatatlan Herkules szobra. Az “igazi Herkules” csillagkép formájában ott ragyog az északi féltekén, és mintha a Sárkány csillagkép felé nézne. És ott van mellette az Északi korona csillagképe is, amit tetteiért minden bizonnyal kiérdemelt. Kazinczy Jenő tanár OROSZLÁN ORTH ISTVÁN grafikája TOVÁBB A CSILLAGÚTON SZŰZ OFITH ISTVÁN grafikája i .41 o * V 1/m' o—° A 7 of 0—0o / A * ; bak GS OROSZLáN O Sl \o \ /X» -f\ / / 1 \ J J / °í K2ÉIZ • ? p ÉSZAKI koron i\ -m__________ AKASZTÓFA HELYETT UlfrÁDOT A Pikk utca híres házai között minden bizonnyal előkelő helyet foglal el a szinte tökéletesen egyforma északi gót stílusban épült “Három Nővér”­­nek nevezett épületcsoport. Nézzük a három régi, de kegyes, gyönyörű házat és akaratlanul is Anton Csehov “Három nővér” c. drámájára gondolunk. Egy másik érdekes épülete ennek az utcának a Fekete Fejek háza. Az épület homlokzatát rámába _____________________________foglalt kámzsás fejek A "FEKETE FEJEK" HÁZA féldomborműve díszíti. Itt volt régen a kikötőt és a várost védő katonák kaszárnyája. A hadfiakat a kereskedő szülők gyermekeiből verbuválták. A daliás legények sötét ruhát és fejre húzott fekete kámzsát viseltek. Nagyon szigorú nevelésben részesültek. Ha nem volnánk a Balti tenger partján, hanem valahol a Balkán-félsziget déli részén, úgyis mondhatnám, hogy spártai nevelést kaptak. A testedzésen kívül fő feladatuk a navigációs kiképzés és a harcászat volt, a várost és a kereskedelmi hajókat támadó kalózok elleni hadakozás, a támadók visszaverése illetve megsemmisítése volt. Ez az élet egész embert kívánt és ha valaki a katonák közül a nősülésre adta a fejét, azt azonnal kizárták a Fekete seregből. “A katonai élet, a hadviselés összeegyezhetetlen a házasság intézményével. A férfi ha nős, már nem független” - mondták a gazdag kereskedők és polgárok, akik igen csak féltették vagyonukat, így tudták, hogy különösen az őszi hajnalokon, amikor a köd sűrűsödni kezdett a tallini öböl vize fölött, és a tejfehér pára lassan bekúszott a város utcáiba, eltompítva a lámpák fényét, akkor jelentek meg a kalózok, a tengeri rablók, hogy megdézsmálják a még alvó település raktárait. Ilyenkor riadóztatták a sereget és a válaszcsapás szörnyű volt. Talán azért is öltöztek feketébe, mert ahol ők visszaütöttek, ott aratott a halál. Most nyár van és mindent elönt az erős fény és a kemény árnyék. Ott, ahol régen a feketeruhás katonák lezúdultak a tengerpartra, hogy véres csatában vörösre fessék a tenger zöldes-szürke vizét, most apró cukrászda-asztalkáinál fiatalok, fiúk és lányok ülnek és valószínűleg nem a kalóz­támadásokról tárgyalnak. A Cola sem lehet vitatéma, mert rá sem néznek. Egymás szemében fürdenek és ez nagyon megnyugtató. Elhagyjuk a Pikk utcát és egy keskeny sikátoron át kijutunk a Hársó útra, ahonnan már csak néhány lépés és a városháza terére érünk. A tér legértékesebb és legimpozánsabb épülete a gót stílusban épített városháza. Az épületet a XIV. sz. végén, 1371-ben kezdték építeni és a XV. sz. elején, 1404-ben fejezték be. Érdekessége ennek a majdnem 40 m hosszú és több mint 15 m széles egyemeletes épületnek, hogy ma is szinte eredeti állapotában áll, és az egyik dísze a városnak. Egyetlen változtatás az épületen, hogy 1628-ban a tornyot meghosszabították és csúcsa barokk vonásokkal gazdagodott. Az épület 9 hatalmas árkádra támaszkodik és 10 ablakkal nézi a főtérre érkező, mindenre kíváncsi, zajos turistákat. A nagy nyüzsgést az épület már régen megszokta, hiszen évszázadokon át nem annyira a városi közigazgatást, mint inkább a polgárság szórakozását szolgálta. Az emeleten kaszinó és fényűzően berendezett bálterem hívogatta a rangos polgárokat, a fogadásokra hivatalos vendégeket. A földszinten, az árkádok árnyékában üzletek sorakoztak, ahol a Hamza városok összes termékeit megvehette az ember. A legnagyobb üzlettermet évszázadokon át törvényszéki ülésekre, törvénykezésre használták a városatyák. Ennek a teremnek a szomszédságában volt a vörösre festett kínzókamra. Az ítélet­hirdetés, kivégzés - minden esetben - a szép számban megjelenő bámészkodók jelenlétében, a városháza előtti tér egyy megjelölt helyén történt. Mit hoz a sors?! Ott, ahol régen az ácsolt vesztőhely a tér fölé magasodott, most, pont azon a helyen, idős nénik, gyümölcs- és virágárusok kínálgatják áraikat, és nem is olcsón. Még egyszer tudomásul vesszük, hogy a magas északon vagyunk. Egy csészényi földieper árából egy méter hosszú duplaszéles lenvásznat vehetünk. Most már csak az a kérdés, hogy a lenvászon olcsó, vagy az eper drága? A félsznél nagyobb volt a kíváncsiság és bemerészkedünk a hajdani kínzókamrába. A vasláncok és kínzószerszámok helyett bútorok között találjuk magunkat. Ez a terem - szól a idegenvezetőnk - ma a város történeti múzeumához tartozik és máris felhívja figyelmünket két hatalmas karosszékre. A magisztrátus tagjai ültek ezeken. Kár, hogy csak két darab maradt ránk, sajnálkozik a teremőr és már folytatja is: “Az egyiken a díszes faragás Sámsont és Delilát ábrázolja, ez a hallgatás széke, a másikon, az engedelmesség székén Dávid és Góliát csatáját láthatjuk, az ismeretlen szobrászművész elgondolása szerint”. Délután társasgépkocsinkon röpke néhány perc alatt kiérünk Piritára, Tallin vízisport és strandtelepére. A modern csónakházak, kikötők, úszómedencék a szálloda­sor épületei gyönyörű látványt nyújtanak. Sajnos a tenger felől fújó hűvös szél vadul cibálja a fák lombjait és ez, bizonyos fokig elveszi kedvünket, tompítja a szép okozta lelkesedést. A tenger felöl fehéres, zöldes-tarajos hullámok rohannak a part felé és a föveny kavicsait zajos sistergéssel, csörgéssel pörgetik. Ujjunkat vízbe mártjuk. Talán nem is hideg a Balti tengervize, de fürdőzésre senki sem gondol, jól­lehet, néhány bátor hazai vígan prüszköl, csapdos a partmenti sekélyesben. Élvezik a vizet, akárcsak az a leányka, aki most tanulja a szörfözés első “lépéseit” és többet van a víz alatt mint a rapszodikusan ide-oda csúszkáló deszkán. Közlik velünk, hogy most megnézünk egy néprajzi kiállítást, majd visszamegyünk Tallinba. Utunk egy gyönyörűszép fenyves erdőn vezet keresztül. Az út két oldalán fényesre csiszolt, lapos kövek hevernek. Minden kövön felírás. A halottak nevei és két szám, a születés és az elhalálozás éve. Az egyik legérdekesebb tallini temetőben vagyunk. Itt a tengerparton, egy hosszan elterpeszkedő homok­­dűnén, a fenyvesek árnyékában, a lapos kövek alatt nyugszanak az észt kultúra és tudomány nagyjai, írók, tudósok, művészek, szépen egymás mellett az út két oldalán. Ismerős névre bukkanok. Paul Kérész - olvasom a nevet. Zsenge gyermekkorom egyik nagy egyénisége itt alussza örök álmát. Paul Kérész az ötvenes évek sakk- történetének jelentős alakja volt. Smislov és Tál mellett ő volt a legyőzhetetlen sakk triumvirátus harmadik tagja. A 64 kockás táblán sok-sok győzelmet aratott, szinte legyőzhetetlennek tartották és akkor jött valaki, akivel nem bírt, a kérlelhetetlen betegség legyőzte a fiatal titánt, aki most itt nyugszik, hogy kipihenje a nagy csaták fáradalmait. A népművészeti kiállítás szép volt és érdekes. Mégis, valahogy a várt hatás elmaradt. Mi lehetett ennek az oka? Nem tudom! Talán a temető? Talán a váratlan ősziesre forduló idő? Nem tudom! Másnap, a repülőgépen is ezen töprengtem, de csak egy ideig. Utána 8000 m magasban elkezdtem tervezni a következő kirándulást. A TALLINI TANÁCSHÁZ Kazinczy Jenő - tanár

Next