Nagyszeben és Vidéke, 1996 (3. évfolyam, 1-7. szám)

1996-02-01 / 2. szám

2 1996.február MÉRLEG ORTH ISTVÁN grafikája SKORPIÓ ORTH ISTVÁN grafikája A mérleg csillagképe Thémiszhez, Uránusznak az ég istenének, és Gaiának a föld istennőjének lányához, a rend és a törvényesség istennőjéhez kapcsolódik.­­ Thémisz, lányával Dikével, mindig ott ült Zeusz társaságában az olimposzi trónon, ha bírói döntést kellett hozni. Hogy miért voltak Zeusz mellett? Mert a törvényes rend és az igazságosság mindig ott kell legyen a helyes ítéletben. Az égi egyenlítő vándora egy bizonyos út megtétele után, ott áll az ítélőszék előtt és cselekedeteiért felel, tevékenysége megmérettetik. Vonatkozik mindez ránk is, földi halandókra, akiknek mindennapi munkája, magatartása odakerül a mérleg serpenyőjébe. Minket is állandóan mérnek és utána jön az ítélet. Milyen kár, hogy a megméretésnél sokszor könnyűnek találtatunk. A görög legendákkal szemben, a római mitológiában, Thémisz és Diké, a jog és igazságosság egyetlen istenséghez, Justitiához kapcsolódik. A művészetekben mégis Thémisz a főszereplő. A szobrászat és a festészet számos alkotásában ott található. A leghíresebb Thémisz szobor, kezében a mérleggel és a karddal, az athéni Nemzeti Régészeti Múzeum birtokában van. A mérleg és a kard - micsoda furcsaság-ma az Interpol jelvényét díszíti. Az égbolton a mérleg közelében ott ragyog a skorpió csillagképe is, messzire világít és figyelmezteti az embert: a szerelem egyidős az emberrel, sőt szerelem nélkül nem lenne élet sem a Földön. A szerelemnek nem lehet ellenállni és egyszerre okozhat örömöt és bánatot, mennyei gyönyört és pokoli fájdalmat. A görög mitológiában a szerelem istenét Erosznak hívják és a régi felfogások szerint magából a Káoszból keletkezett. Az újabbkori legendák szerint Aphroditének, a szépség istennőjének a fia, apja pedig Ares hadisten volt. Erosz (a rómaiaknál Ámor) a régi legendák szerint apró kis aranyszárnyaival ott lebeg körülöttünk, és akit nyilával megsebez az a szerelem rabja lesz. Még Zeusz is haragudott Eroszra, gondolja csak el, mennyi bajt okozott az Olimpuszon élő istenségek életében, mennyi családi perpatvart idézett elő, meggondolatlanul kiröpített nyílvesszőjével. Csak egy példa a sok ezerből: Apollót is szíven találta Erosz nyila és máris határtalan szerelem gyűlt szívében a szépséges nimfa, Daphné iránt. A pajkos Erosz Daphnét is szíven lőtte, de játékból egy olyan nyílvesszőt használt, aminek hegyét szerelemkioltó folyadékba mártotta. Daphné tehát nem viszonozta Apolló szerelmét, menekült az ifjú elől. A szép nimfa amikor érezte, hogy kifáradt és nem tud tovább rohanni, apjától, Perenosz folyamistentől kért segítséget. Apja segített is, Daphné lábai földbe gyökereztek, teste pedig babérfává alakult át. De Apolló még így is, ebben a formában is szerette a szépséges leányt, leveleivel díszítette hajfürtjeit. Egy istenség haja nem őszül meg soha, ezért a babérfa levelei is örökzöldek. De a legérdekesebb az, hogy maga Erosz is áldozata lett a szerelemnek. Erosz, hogy hatalmas munkáját el tudja végezni, maga mellé vett néhány kisegítőt (kis Eroszokat, vagy Amorettókat). Valószínűleg az egyik pajkos Amorettó szíven találta Eroszt is, és az eredmény: beleszeretett Psyhébe, a gyönyörűséges, de halandó földi lénybe. Az Olimposz istenei hallani sem akartak a frigyről, mert mi keresni valója lenne egy földi lénynek az Olimpuszon, az istenek társaságában. Szegény Erosz akkor megtudta, hogy milyen is az, ha a skorpiók szaggatják szívét, de végül is a kis történet happienddel végződött: Psyhhét felengedik az Olimpuszra és a boldog házasság elől eltűnik minden akadály. Az antik világban, de később is, Erosz volt a leggyakrabban ábrázolt istenség. A szobrok, vázaképek, festmények ezrei és ezrei találhatók a világ múzeumaiban. Talán mégis legszebb az a festmény amit a párizsi Louvre Múzeum őriz. Francois Gerard festménye Ámort és Psychét ábrázolja édes kettesben. Ha Apolló nem lehet Daphné nimfa férje, valószínűleg egy másik szépségben, Hébe istennőben talált vigaszra. A legendák úgy tartják, hogy szerelmükből születtek a Kentaurok, a fél­ig ló, félig ember alakok, akik egyrészt az emberi vadságot (vad embertelenséget), másrészt az érző és bölcs embert ábrázolják. (Van egy olyan felfogás is, hogy a Kentaurok Ikszion Lapitha király és Nephele, a testet öltött felhő királynő gyermekei voltak.) A Kentaurok kezében mindig ott volt a nyíl is, és ott az égbolton hirdették, hogy milyenek is vagyunk. A Kentaurokról is sok érdekes legenda született. Itt csak kettőt említek, és figyeljük meg, milyen ismerősök ezek a történetek, mennyire emberi vonásokat lehet felfedezni a Kentaurok cselekedeteiben Peirithoos Lapitha Király esküvőjét tartja Hippodámeiával. A leghíresebb görög bajnokok mellett a meghívottak között ott vannak a kentaurok is. Az esküvői vacsorán, emberi oldaluk szokásaihoz Liven, csúnyán leitták magukat és ekkor kitört belőlük az állat. A kentaurok vezére Euration, a mit sem sejtő Hippodáméiára vetette magát és el akarta rabolni. A többi kentaur is felemelt egy-egy nőt és igyekeztek kifelé a teremből. Szörnyű csata kezdődött a görögök s a kentaurok között, és ez a görög hősök győzelmével végződött. A kentaurok és lapithák harca a görög művészet egyik legkedveltebb témája volt, mert ez a küzdelem a görögök egységét jelképezte a barbárok ellen, eredménye pedig az igaz ügy diadalát jelentette a jogtalanság felett. De hibát követnék el, ha nem említeném a jó kentaurt is. Kheiron kentaur, a Theszáliai hegyek egyik barlangjában élt. Nagyon bölcs s művelt volt. A tudományokat és a művészeteket tan­ította. Tan­ítvány­ai között volt a már eml­ített Kasztor (Poluksz testvére), Jászon (aki sok nehézség ellenére is visszahozta az aranygyapjút), Akhilész, az a királyok legnagyobb hőse (Trójai háborúk). A nagytudású és roppant szerény tudóst sokszor felkereste barlangjában a nagyerejű Héraklész is. I Ieraklész sokat tett az emberiségért, és cselekedeteiben döntő szerepet játszott Kheiron Kenthaur is. Kazinczy Jenő tanár MÉRLEG 3 /°"0 o V­­ O^ NYILAS \o o—o /o SKORPIÓ A dombok között kanyargó vonat csökkenti sebességét és valósággal hozzásimul az erdőszél fáihoz. Az ágak és levelek ütései végigzáporoznak a szerelvényen, majd minden elcsendesül, csak a mozdony szuszogását és néha a kerekek nyikorgását hallani. Nagyszerűen megművelt mezőgazdasági területek következnek. A rozsot és az árpát már learatták, a földeket felszántották, és mintha végig is gereblyézték volna, olyan sima, az egyébként furcsán vöröses színű termőtalaj. Itt-ott a fák között megbújik egy-egy kis település is. Az épületek kényelmes városi, családi házakhoz hasonlítanak, csak a mezőgazdasági termékek befogadására, tárolására használt csűrök, raktárak, a gabonasilók és a hosszan elnyúló, lapos és sokablakos istállók, a rengeteg traktor és mezőgazdasági gépek figyelmeztetnek: a földművelés területén járunk és nem a városban. Pedig minden udvarban ott vannak a kis Skoda autók és a színes napernyők a a kerti asztallal, a gondosan nyírt füves felületek a rengeteg virággal. A fáradságtól már szédelgünk, de senki nem vonul be fülkéjébe, mindenki a tájat élvezi. Valaki felfigyel egy érdekes jelenségre: itt nincs olyan falu, ahol ne lenne legalább egy gyár, üzem. A téglákból rakott magas kémények, miközben a kékből szürkébe váltó eget pásztázzák, árnyékaikat hosszan elnyújtják a mezőgazdasági földeken és furcsa ábrákat rajzolnak, meredek vonalakkal metszik a bekötő utak szürke betoncsíkjait. Az útleírások szerint minden falunak megvan a maga sörgyára, így aztán az egy főre jutó sörfogyasztás országszerte igen magas. Talán ez is az oka annak, hogy az emberek vidámak és barátságosak. Könnyedén, humorral kezelik a nagy problémákat is. Csehország latin neve Bohémia és innen, a bohémia elnevezésből származik a francia bohém szó, ami magyarul azt jelenti, hogy nehéz, rendezetlen életviszonyok közt is könnyed optimizmussal élő, a dolgokkal nem nagyon törődő, főleg művészemberre jellemző felfogás. Ez a hasonlat mint minden ehhez hasonló társítás, egy kicsit sántít, mert a cseh felvidék embere, amellett, hogy vígkedélyű és barátságos, könnyed és humoros, nem nagyon hasonlít Murger és Puccini szereplőire. Nehéz felfedezni Mimi és Rodolphe, Musette és Marcel alakjait ebben a nagyon is dolgos és alapos, fáradságot nem ismerő népben. Most óriási területen az oszlopok ezrei tartják több méter magasan a sörgyártás alapanyagául szolgáló komlót. A nyitott ablakon át máris betódul a komló enyhén csípős, fokhagymaszaga. És máris kezdődik a vita, melyik a világ legjob söre, a Pilseni (nyugat Csehországban található város, a sörgyártás egyik fellegvára), vagy a bajor sör. (Bajorország Németország déli részén található, központja München). A vita még tart, döntetlenre áll a találkozó, amikor vonatunk lassan begördül Brno állomására. Egy karnyújtásnyira tőlünk gyönyörűen szép gót stílusban épült templom áll, a Szent Péter és Pál katedrális. Valószínűtlenül hegyes tornyai azt az érzést keltik bennünk, hogy a legkisebb szellő hatására is letörnek. Ilyesmiről persze szó sincs. A patinás épület ellenállt az idő és a történelem minden viharának. A falakat, tornyokat borító sötétszürke patinában ott van a hosszú és viharos történelem ezernyi eseménye. Áll a templom mögötti terecske szélén az a régi kolostor is, ahol annak idején Mendel világraszóló borsó kísérleteit végezte, létrehozva a modern genetika alapjait. Elhagyjuk Brno állomását. Vonatunk egy óriási kört ír le, a szó szoros értelmében körbejárja a várost, miközben pályája állandóan emelkedik. Egy félóra után már alattunk van a település óriási gyáraival, csarnokaival, ezernyi fényével. Lassan besötétedik. A Balti-Orient Express hosszú szerelvénye egyre nagyobb sebességgel száguld a Morva fennsík települései között. Visszahúzódunk fülkéinkbe és izgatottan várjuk az újabb találkozást. Gondolatainkban lassan testet ölt az elképzelés és már látjuk is az aranyvárost, Prágát, az ezertornyú várost, a világ koronájának legfényesebb drágakövét. Ízlelgetjük a jelzőket és közben fevillannak a kérdések is. Milyen lehet a Károly híd, ahogy átível a Vltava folyón? És a Hradzsin ahogy büszkén trónol a Kisoldal ódon házai, palotái és kertjei fölött? És milyen a modern nyüzsgést felvonultató pazar szállodákkal és hivalkodó üzletekkel körülvett Vaclav tér, a Vaclavszke námesztyi, ahol annak idején sokat sétált a nagyműveltségű író, Kaffka és a gyorslábú riporter Egon Erwin Kisch. Vonatunk most még nagyobb vágtával rohan. Leereszkedünk a Prága medencébe. A fénypontok, lámpák száma egyre nő és a perem kis állomásait óriási csattogással hagyjuk magunk mögött. A házak sokasodnak és valahol a távolban a város fölött a színes neonfények finoman remegnek és úgy érezzük, hogy minket köszöntenek, miközben vonatunk lassan begördül a prágai Holesovice állomásra. A peronon nagybajuszú, joviális fiatalember fogadja csoportunkat. Bemutatkozik, Istefanescunak hívják és Ploiești-i születésű. Az egyetemi tanulmányait Prágában végezte, feleségül vett egy cseh nőt és itt maradt. Mától egy hétig rendelkezésünkre áll és reméli, hogy szolgálataival elégedettek leszünk. Egy héttel később, a búcsúvacsorán elégedetten nyugtáztuk tevékenységét. Mondtuk is neki, hogy várjuk az újabb találkozást és nagyon szépen köszönjük fáradozásait. A viszontlátásra! Kazinczy Jenő tanár ÚTBAN PRÁGA FELÉ

Next