Nagyszeben és Vidéke, 2005 (9. évfolyam, 44-46. szám)

2005-01-01 / 44. szám

2 Juhász Gyula költői pályája (Folytatás az 1 oldalról) Az Anna-versek legművészibb, és legközismertebb költeménye a Milyen volt... Minden szakasz költői kérdéssel kezdődik: „Milyen volt szőkesége..? Milyen volt szeme kékje? és Milyen volt hangja selyme..?” A válasz a háromszor ismétlődő „nem tudom már”, amelyet a tagadó szó követ, s aztán elmondja Juhász Gyula, hogy a szeretett nő emléke milyen természeti élményeket ébresztett lelkében. „De azt tudom, hogy szőkék a mezők,/Ha dús kalásszal jó a sárguló nyár/S e szőkeségben újra érzem őt/... .de tavaszodván, ha sóhajt árét,/ Úgy érzem Anna meleg szava szól át,/ Egy tavaszból mély messze, mint az ég” Végül az utolsó szakaszban „De ha kinyílnak ősszel az egek/ A szeptemberi bágyadt búcsúzónál/ Szeme színére visszarévedek./ ”. Egyetlen évszak hiányzik a versből, a tél, amely nem illene Anna szépségéhez. Különösen kifejezők az olyan jelzők, illetve jelzős szerkezetek, mint „ Dús kalásszal, sárguló nyár, bágyadt búcsúzó meleg szava” stb. Modern időmértékes ritmusú, jambikus lejtésű vers, amelyben az alliterációk száma állandóan fokozódik,s ezek fokozzák a költemény zeneiségét. Később sem szabadult meg a költő az Anna élménytől, eről tanúskodik a Glória című költemény, amelyben az írja: „ A dalom él, és nincs vége soha! ” Az Annának utószor című versében nem cask szerelmétől, hanem az ifjúságtól és az élettől is búcsúzik: „Isten veled! Te vagy a fiatalság, Az édes múlt, az elveszett tavasz,/ Magamtól búcsúzom, ha küldöm Annát, az ifjúságomat,/ Amely egyetlen messze és igaz!” Hasonló hangulatú a Tápén című költemény, abban is az élettől búcsúzik a boldogságot soha el nem érő költő: „Mit árnyékolod be az égi kéket,/ Mit árnyékolod be a lelkemet?/ Üzennek már a fájó messzeség,/ Nyomor, panasz, gyász, vár már rám. Megyek!” Ezek a csodálatos versek eszükbe juttatják Balassi Bálint híres, versciklusát és Vajda Jánosnak a Gináról szóló verseit. így ért el, ezzel a reménytelen szerelmi lírával művészetének csúcsára Juhász Gyula. Az első világháborúnak kirobbanásának a hírét Makón hallotta. Rövid ideig ott is megtéveztették a háborút dicsőítő álhazafias szólamok, de hamar felismerte, hogy az a háború milyen sok emberi értéket pusztít el. Ekkor írja a béke vágyat kifejező verseit, s azokban a háború áldozatairól szól mély átérzéssel, tudja, hogy az emberek, bármily nemzethez tartoznak, egymásnak testvérei. Ezt sugalmazza a Balalajka című költeménye. Az új anakreoni dalban hitet tesz forró békevágya mellett: „Hogy nagy dolog a harc, de/ Legszebb virág a béke “-írja. Ilyen hangulatot áraszt a Magyar falu csöndje, A vers temető, és a Halott vár legendája. Ez utóbbiban olvashatjuk: „A csöndes Magyar rónaság, a búzát rengető bölcsőnk nekünk. Nektek, ha kell, óriás temető!” A Prológ című költeményében a gyermekekhez szól, a jövő letéteményeseihez, s okos tanácsokkal látja el. „És legszebb győzelem a drága béke,/ a gondolat és érzés tiszta éke./ Oh, gyermekek, dal és virág az élet,/ Szépség és jóság, csak akarni kell.” 1917-ben mindjobban elhatalmasodik betegsége. Ebben az időszakban keveset ír. Gyógyulása után visszatér munkakedve, verseket és újságcikkeket írt. A Tanácsköztársaság eszméi megtéveztették a költőt. Erre utalnak az olyan versei mint a Munkásotthon homlokára, Dózsa feje. Költészetének utolsó szakaszában többnyire borús hangulatú verseket ír, ilyen a Tápai lagzi című költeménye, amely arról szól, hogy a lelkek mind jobban eldurvulnak, hogy a lagzi az élet mindennapi valóságának csupán a leplezését jelenti. Három éves súlyos betegeskedés után, 1937-ben elborult lélekkel öngyilkos lett. Fizikai létének elmúlását az olvasói és költőtársai siratták, többek között József Attila, akinek tehetségét ő fedezte fel elsőként, s ő írta a Szépség koldusa József Attila kötet előszavát. Juhász Gyula életműve maradandó kincse a magyar lírai költészetnek. ,, „ ,, . Józsa Benjámin ■ Petőfi Sándor Az erdélyi hadsereg­ • Mi ne győznénk ? hisz Bem a vezérünk, A szabadság régi bajnoka! Bosszúálló fén­nyel jár előttünk, Osztrolenka véres csillaga. Ott megy ő, az ősz vezér­ szakálla Mint egy fejér zászló lengedez­­ij A kivívott diadal utáni Békességnek a jelképe ez. Ott megy ő, a vén vezér, utána A hazának ifjúsága mi, így kisérik a vén zivatart a Tengerek szilaj hullámai. Két nemzet van egyesülve bennünk.­­ mily két nemzet! a lengyel s magyar! /an-e sors, a mely hatalmasabb, mint E két nemzet, ha egy ezést akar? ' a czélunk: a közös bilincset !, melyet hordozánk, S összetörjük, esküszünk mély­­ Sebeidre, megcsufolt hazánk! Küld elénk, te koronás haramja. Légióként bérszolgáidat, Hogy számodra innen a pokolba Holttestekből építsünk hidat. Mi ne győznénk ? hisz Bem a vezérünk A szabadság régi bajnoka! Bosszúálló fén­nyel jár előttünk Osztrolenka véres csillaga. v • 2005 január Bem tábornok Nagyszebenben Kereken egy év pergett le az idő homokóráján, amióta megemlékeztünk szabadságharcunk kitörésének 155. évfordulójáról. Ugyanannyi időnek kellett eltelnie, hogy újjabb évfordulóra emlékezzünk, nevezetesen Bem József tábornok születésének 201. és Nagyszeben elfoglalásának 155. évéről. Ki is volt ez a kistermetű, de lángoló lelkű ember, aki végig küzdötte Erdélyben a magyar szabadságharcot? 1794. március 14-én született a mai Lengyelországhoz tartozó Tamowban. A varsói katonaiskolában tanult kitűnő eredménnyel. Az ő idejében Lengyelország az oroszok, osztrákok, és poroszok közötti felosztott állam volt, így Lengyelország mint önálló állam megszűnt létezni. A szabadságukért küzdő lengyelek minden csatájában részt vett, lovas tüzéri minőségben­. Kitűnik Danzig védelménél és nemsokára kapitányi rangot kap. Mint a lengyel szabadságharc rettethetetlen harcosa, fényes győzelmet arat 1831 -ben az elnyomó hatalom ellen és neki köszönhető, hogy Osztrolenkánál, annak ellenére, hogy a lengyelek a csatát el­vesztették, hadseregüket nem semmisítették meg. Azonban hiába védelmezte vitézül Varsót az orosz Paszkievics ellen, a túlerővel rendelkező orosz hadvezér elfoglalta a várost. Bem erre Lipcsébe majd Párizsba menekült. Egy darabig tudományos munkával töltötte az idejét, de a népek szabdságáért lelkesedő szelleme, az európa szerte kitört szabadságharcok oldalára állította. 1848 márciusában Bécsben termett, ahol részt vett a forradalomban, de a katonák hozzá nem értése és a polgárság széthúzása elvették a kedvét és elhagyva az osztrák fővárost Pozsonyba ment, és Kossuthnál jelentkezett forradalmi szolgálatra. Érdekes, hogy ez, a népek szabadságáért rajjongó ember, saját nemzetének a lengyelnek a harcait nem volt haj­landó vezetni széthúzó szellemük miatt. Egy fiatal lengyel Kolagyenszky rá is lőtt, de Bem csak könnyebben sebessült meg. Ez a szerencse a szabadságharc egész ideje alatt végig kísérte. Kossuth örömmel fogadta Bem jelentkezését és Erdély osztrák iga alóli felszabadítását bízta rá. Minden veszéllyel szembeszálló bátorsága új szellemet öntött az általa vezetett seregbe. A menekülő ellenséget űzve, 1848 karácsony napján bevonul Kolozsvárra, kikergeti az áruló Urbán osztrák tábornokot Erdélyből, majd sorozatosan háromszor arat felette győzelmet. Csúcsánál, 1848 decem­berében, Désnél, majd 1849 február 23-án végleg kiűzi Erdélyből. 1849. febr. 13-án vilámgyorsan marosvásárhelyen, újjászervezi a székely hadsereget. A székelyek látva halálmegvető bátorságát éltek­­haltak az általuk Bem apónak nevezett hadvezérért. Róluk mesélik, hogy a szászsebesi csatatéren, a lövészárokban kémlelő székely katonák felett szemlét tartva, így bíztatta őket, tört magyarsággal: „Ne félj, székelj!”. Mire azok így válaszoltak: „Nem félünk mi, Apó, de mennyék innen tova, mert ha mi elesünk, akad helyünkben más, de ha maga elvész, nincs aki a helyébe álljon!” Bem Szebenig halad, de csekély seregével Szelindeken, Vízaknán, Szerdahelyen, Szászvároson át folytonos csatározások közben meghátrál Piskiig (rom. Simeria), ahol a piski hídnál, Magyarországról jövő segély csapatokkal felerősödve, márc. 9-én, elkeseredett harc u­tán kicsikarta a győzelmet. Ekkor hangzottak el történelmi jelentőségű szavai,, Ist die Brücke verloren, ist Siebenbürgen verloren!”, vagyis: „Ha a híd elveszett, Erdély elveszett!”. Március 2- án Medgyesnél megveri Puchnert és 10-én kiűzi a városból a császári őrséget. Március 11-én Nagyszeben falai alatt terem ostrom alá veszi a császár párti várost. Nagyszeben akkor már négy védelmi fallal volt körülvéve, és Erdély legerőssebb várának számított. Az erdélyi szászok elfeledve, hogy évszázadokra visszzamenőleg kiváltságaikat, és abból eredő meggazdagodásaikat a magyar királyoknak és az erdélyi fejedelmeknek köszönhetik, a népelnyomó császár pártjára állottak. Azonban még Bem Szeben falai alatti megtelése előtt, az osztrák kormány gyors segítséget kér az oroszoktól a város védelmére. Az ellenség 4000 orosz és 2000 osztrák gyalogossal valamint 600 kozák lovassal védte a várost. Bem egyetlen szuronyrohammal visszaverte őket, majd újjabb több roham után áll. honvéd a Máriási és a székely zászlóalj együttes erővel 1849. március 11 - én bevonul Nagyszebenbe. Nézzük most már, mi történt a városban annak behódolása után? Erről részletesen számol be Emil Sigerus, szász történész „Vom alten Hermannstadt” (a régi Nagyszebenről) című történelmi krónikájában. Az első magyar forradalmi csapatok este 10 órakor jelentek meg a Nagypiacon. Rettenetes volt a magyarok által kergetett oroszok jajveszekelése. A győzelem örömére a magyar katonák felvonulással és „Éljen a magyar” felkiáltással vonultak fel a város utcáin. Történt, hogy Andreas Rauch nevű szász nemzeti gárdista a nagy tömegen kellett áthatoljon, hazafelé való igyekezetében az est sötétje alatt. Ha elárulja magát, főleg egyenruhája és amiatt, hogy nem éljen ez a tömeggel együtt, talán soha nem ér haza. Mivel azonban nem tudott magyarul, a nagy hangzavarban kiáltotta németül „éljen a magyar” helyett „Elender magyar” ami „ nyomorult magyart” jelent. Kötve hiszem, hogy amikor III. Béla magyar király a XII. Században ezüst pecsét használatát engedélyezte a városnak, amikor a XV.században a magyar király megengedi Jakobus szebeni szász polgárnak, hogy pénzt verjen, amikor 1424 ben Zsigmond király, miután megszüntette a Szt.László prépostaságot és ennek egész vagyonát a városnak ajándékozta, amikor V. László 40 márka ezüstöt ajándékoz a városnak a védelmi falak kiterjesztése céljából, amikor Mátyás király feljogosítja a várost, hogy királybírót szabadon válasszon és hogy saját pénzverdét állítson fel, amikor ugyancsak Mátyás király a megszüntetett Kerci apátság vagyonát a városnak adományozta, amikor János Zsigmond király a városnak ajándékozza három évre a föld­adó huszad részét, a tűzvészben elpusztult házak újraépítése céljából, amikor Báthory István fejedelem 437 gulden értékű ékszereket ajándékoz a városnak és 797 guldent a tűzvész által tönkrement erősségek helyrehozatalára, amikor Báthory Kristóf fejedelem 1000 guldent adományoz a védelmi erősségek kibővítésére két ízben is, vajon akkor is nyomorult magyart kiáltották volna?! Bem tábornok 1849. márc. 12-én reggel, a Nagypiacon lévő takarékpénztár épületén (ahol a főhadi­szállása volt), a következő felhívást függesztette ki, amely Nagyszeben lakóihoz szólt: „ A magyar hadsereg a zsarnokság ellen, az abszolutizmus, a katonai és tisztviselői uralom ellen harcol. A zsarnokok és önkényurak, a császári hadsereg, tehát az önök esküdt ellenségei. A magyar hadsereg az általános népszabadságért harcol, ezért soraiban minden nemzet küzd és ezáltal mintegy az európai népszabadság élő harcosává avatódott. A magyar hadsereg a személyi szabadság és a békés polgárok vagyonának a biztosítéka. A magyar kormány, amelyik minden múltbeli dolgot feledni akar, biztosítja az önök tisztviselőinek a megválasztását. Válasszanak olyanokat, akik az érdekeiknek a legjobban megfelelnek. Az önök egyedüli mentsége a Magyarországgal való egyesülés valódi kinyilvánítása.” Március 14-én alábbi közleményt hozta Nagyszeben lakóságának a tudomására, német nyelven a Siebenbürger Bote című újságban: „Az alkotmányos szabadság megerősödésének egyik eszköze a sajtó szabadságának a biztosítása. Megkívánom tehát, hogy az idevaló lakóknak a kiadói az önök újságjainak a megjelenését ezután is úgy végezzék, mint korábban. Nem alkalmazok semmilyen megszorítást, azt nyomtathatnak ki, amit akarnak, amiért felelni tudnak, csupán alkalmas valamint értelmes férfiakat válasszanak a szerkeztésre”. A tragikusan végződött fehéregyházi csata után Petőfi már halott. Bem az elesettek közé fekszik és halottnak teteti magát. Az oroszok elvonulása után összeszedte maradék honvédjeit és 1849 aug 5-én újra elfoglalja Nagyszebent. Az orosz túlerővel azonban nem bír, kénytelen elhagyni az országot. Haláleset alig történt Nagyszebenben és Bem emberséges magatartására jel­lemző az az eset amidőn egyik tisztje megkérdezte tőle, hogy a város melyik részét rombolja le, mire ő így válaszolt: „Én egy várost foglaltam el és egy várost akarok megtartani és nem egy romhalmazt. Minden krajcárnyi kárért ön a fejével felel!” Bem 50000 hadisarc kifizetésére kötelezte a lakosságot, és két, fontos kiáltványt ad közé a Siebenbürger Bote című újságban. Az egyikben a teljes sajtószabadságot biztosítja, a másikban felkéri a lakosságot, hogy álljon a magyar hadsereg mellé mert az az elnyomó Habsburg uralom ellen küzd. Ezenkívül közkegyelmet hirdetett. A rend lassan helyre állt a városban, és a lakosság élete a megszökött kerékvágásba került. Bem áprilisban elhagyta a várost, utána Csányi László, a román eredetű Czetz tábornok, majd Berde Mózes következik városi parancsnoknak. Júliusban Lüders orosz tábornok jövetelének hírére a magyarok elhagyj­ák a várost. Az osztrákok kérésére az országba özönlő 200 ezernyi orosz hadsereg véget vet a forradalomnak. Kalmár Zoltán

Next