Állami főgimnázium, Nagyszeben, 1886
A magyar név- és igejelző, II. (Folytatásul az 1885-diki értesitvénybeli értekezésnek.) Jelen értekezésem célja: folytatni és befejezni az u. n. határozatlan módok szabályozását, melyet 1885 óta küzdöttem. A mi tehát abból hátra van, a múlt és jövő névjelző meg a jelen és múlt igejelző, imitt következik. Módszeremtől, melyet dr. Balassa J. bírálatára adott válaszomban *) részleteztem, itt sem tértem el, sőt jelen értekezésemben még inkább meggyőződtem, hogy csak a példák teljessége adhat felvilágosítást az egyes szabályok terjedtségéről, megbízhatóságáról; csak ez az eljárás ritkítja magyar nyelvtani szabályainkban a „sokszor, többnyire, néha, gyakran, ritkán, rendesen és több efféle bizonytalanságokat. Hogy ne ismételjem magamat, egyéb mondanivalóm sem marad e helyen mint puszta felsorolása annak a két műnek, mely az igenév, a név- és igejelző mondattani kérdését leginkább kutatta. Ezek: 1. Takács J. Mit kell tartani nyelvünkben a részesülőkről? Nyelvtud. Közl. 1864, III, 210 — 225; ehez Vasis J. bírálata, u. ott, 226 — 233. — 2. Magyar házi, Az igék részesülői nyelvünkben (1873). — Egy harmadik értekezés: A személyragos múlt részesülő (k. k. halasi h. hitv. lyceum értesitvénye, 1877) ki nem merítő volta miatt ezúttal nem volt számba vehető. — Egyéb forrásokat, mint a nyelvtanosokat a legrégibb korszaktól (Toldi kiadásában) a legujabbig (Szinnyei), a mennyire rendelkezésemre állhatták, vagy értekezéseket (a Nyelvőrben) alkalmilag fogok idézni. Figyelemre méltó volt még Lehr Arany Toldija (1882); elszórt jegyzetei azonban csak akkor lesznek értékesíthetők, ha egy szó- vagy tárgymutatóval lesznek megtoldva. * L. E. Philol. Közl. 1886, 698—700 és 852—856. 1 *