Állami főgimnázium, Nagyszeben, 1886

váljon a múlt névjelző cselekvő vagy szenvedő értelmű, majd minden magyar nyelvtanos tépelődik, de kevésnek jutott a szerencséje eltalálni a valót. Mások, ha sejtették is ezt, nem merték kimondani. Mielőtt a magyar múlt névjelző értelmét kutatjuk, vizsgáljuk a nyelvünkre befolyásos idegen nyelvek cselekvési természetét, a latin, görög és német nyelvét. A latin múlt névjelző (participium perfecti passivi) már alakilag, törzsében külömbözik a jelentő múlttól: amav-i és aviat-us, deletin és delet-us, leg-i és lect-us, popül-i és puls­us. Ha eltekintek néhány jelen értelmű alaktól mint obsoletus, veritus, fisus sat., azt kell mondani, hogy a többi múlt névjelző (par­ticipium) időre nézve mind múlt értelmű, s az álszenvedőket (deponentia) kivéve mind szenvedő értelmű.­­ A latin múlt névjelző önállóan elő nem fordul, hanem más igére szorul s mint körülírás képez állítmányt: „filius amatus est“, vagy főnévhez simul mint jelző: „filius amatus“, és pedig ahoz a főnévhez, mely a mondatban mint alany szerepelt. Szenvedő értelmét mind­annyiszor változatlanul megóvja. A görög nyelv csekély befolyással volt nyelvünkre, de alaki sajátsága megérdemli e helyen a megfigyelést. Míg a latin a múlt névjelzőt csak a szenvedő alakban szerepelteti, külön válnak a görögei a cselekvő, szenvedő vagy közép alakokban: tehv/.m., a ki bontott, /.ei.vstévo­, a ki (a mi) bomlott. Tehát a cselekvő alakú cselekvő értelmű, a szenvedő alakú szenvedő értelmű. Jelzői szereplésük hasonló a latinéhoz. A német nyelvvel mint szomszédainkéval s országunkban is honossal szó- és írásbeli érintkezésünk sűrű és állandó, Íróink lépten nyomon árulják el e nyelven való jártasságukat, s mi több, ezen való gondolkozásukat is. Mi természetesebb mint hogy német mondatalkotásokat ültetnek át öntudatlanul az idegenség befolyása alatt saját nyelvünkbe? S a magyar olvasók, megvesztegetve az alkotás újdonságától vagy a tartalom vonzalmától, csakhamar el­­sajátitják azokat s beleélik magukat az idegenségbe, végre tovább adják mint sajátjukat. A német múlt névjelző is már alakilag más törzsű mint a cselekvő jelentője: vö. gab és gegeben, schrieb és geschrieben. Hasonlóan elütő az egyiknek az értelme a másikétól. A német cselekvő átható igék múlt névjelzője, azt mondja Heyse (II. 790).

Next