Állami főgimnázium, Nagyszeben, 1917

I. Adatok az intézet történetéhez. Intézetünknek az 1917/18. isk. évben, a világháború negyedik esztende­jében, is sok nehézséggel kellett megküzdenie. Az intézeti épület. Saját otthonunkat nem használhattuk : az egész isk. év folyamán a Szt. Orsolya-rendi nővérek zárdájában bérelt helyisé­gekben folyt a tanítás. Ideiglenes hajlékunk a körülményekhez képest elég megfelelő volt, de a rajzterem és a szertárak hiánya miatt tanításunkban a szemléltető eszközöket csak igen korlátoltan vehettük igénybe. Az ebből eredő s tanárt és tanulót egyaránt sújtó nehézségeket még fokozottabban éreztük, mint a megelőző évben, intézeti épületünk lefoglalásának első évében. Annál nagyobb az örömünk, hogy ez az állapot immár megszűnt, a jövő isk. évet saját épületünkben kezdhetjük meg. A cs. és kir. 22. helyőr­ségi kórház ugyanis folyó évi márczius hó 5-én véglegesen visszaadta épü­letünket. A nagymérvű rongálás következtében szükségessé vált helyre­­állítási munkálat és a tisztogatás már folyamatban van. Az intézeti tanárok. Személyi ügyek. Intézetünk tanárai közül 8 a lefolyt isk. évben is katonai szolgálatot teljesített, név szerint Gruber Gyula, Szibertk Sándor és Szilágyi Gyula. A reájuk vonatkozó adatok a megelőző évi értesítőkben közöltekhez képest csak annyiban változtak, hogy Gruber Gyula a bronz vitézségi érmet, a koronás vasérdemkeresztet és a Károly-csapatkeresztet nyerte el. Az 1914 évi október hó 14-én eltűnt Czirbesz Dezső még mindig nem adott életjelt magáról, határozott értesülést róla a mai napig sem kaptunk. (Husz Ernő és Kovácsy Jenő r. tanárok az 1917. évi márczius hóban elren­delt felmentési revízió kapcsán szabadságoltattak s így az 1917/18. isk. év elején megkezdhették tanári működésüket. Helyükbe Nagy Pál dr. és Papp János r. tanárok hivattak be, de arcvonalszolgálatra alkalmatlanoknak talál­tatván, csakhamar visszatérhettek polgári foglalkozásukhoz. Holszky Sándor és Nagy Pál dr. r. tanárokat, akik a múlt isk. évben a győri áll. főreáliskolánál, illetőleg a budapesti Vill. ker. áll. főgimnáziumnál teljesítettek szolgálatot, a V. K. M. 74075/V.1917. sz. a. a lefolyt isk. év kezdetével intézetünkhöz visszarendelte. A V. K. M. 1917. augusztus 19-én Glósz Ernő és Handmann Adolf r. tanárokat a 117675/V., illetőleg 117650/V. sz. rendeletével a VII. fizetési osztályba, Czirbesz Dezső, Fodor Ferenc, Kovácsy Jenő, Mixich Lajos dr. és Papp János r. tanárokat pedig a 117757/V, 117791/V, 117805/V, 1­17780 V, illetőleg 117695/V. sz. rendeletével a Vill. fizetési osztályba nevezte ki. 1

Next