Felekezetnélküli Polgári Fiúiskola, Nagyszombat, 1881

ról, hogy a szép számra felszaporodott növendékek oktatása a tanárok részéről elismerésre méltó buzgalommal és a ministeri tantervnek minden tekintetben megfelelőleg eszközöltetik. Míg azonban így egyrészről a tanárok­­­igyekezetét és a módszeres eljárásukat dicsérettel emeli ki, addig más részről sajnosan kell az iskola felügyeletével megbízott hatóság közönyösségét meg­említenie, tekintve azt, hogy a m­últ évi átirata dac­ára az is­kolaszéki tag urak intézetünket vagy nagyon ritkán, vagy éppen nem látogatják, és a­mint a vendégkönyv mutatja, a folyó tan­évben csak egy iskolaszéki tag teljesítette a közokt. törvényben és minisz. utasításban előirt kötelességét. A tanév első harmadáról szólló értesítőket 1881. dec. hó 22. napján osztottuk ki; mit megelőzőleg határozatilag kimon­ V. oko­­dottuk, hogy az első időszak végén a növendékek szorgalmának és előmenetelének megbírálásában a lehető legnagyobb szigorral kell eljárnunk, annyival is inkább, mert az eddigek­ igénybe vett intések a tanári kar részéről ez irányban történt minden fá­radozás daczára is a tanulók nagy része még mindig nem tel­jesíti kellő mértékben kötelességeit, s nem tanúsít elég szor­galmat és ügyekezetet a tanulásban. Ámbátor tekintetbe ve­endő az intézetünknél elragadthatlanul fennálló azon sajnos tény, hogy növendékeinknek nevelésében — alig egy-kettőnek kivételével — az illetők családja, nem csak hogy nem jár ke­zünkre, sőt gyakran bénítólag és gátlólag hat a mi működé­sünkre, amennyiben vagy csekély, vagy semmi gondot sem fordítanak arra, hogy a tanuló az iskolán kívül, hogyan tölti különben is kevésre mért szabad idejét, hanem tapasztalat folytán kellett meggyőződnünk arról is, hogy a legnagyobb részt szegénysorsú növendékeinknek otthon egyáltalában nem is lehet alkalma arra, hogy nagyszámú családtaggal zsúfolt, sok esetben fűtetlen szobában, gyertyavilág hiányában leckéjét a magyarázat után könyvéből ismételhesse s feladványait el­készíthesse. Már­pedig az nélkülözhetetlenül szükséges, hogy a tanuló otthon is tegyen valamit, s ha az nem történik, a tanárnak minden ügyekezete hajótörést szenved. S éppen ily körülmények között kétszeres súly fektetendő arra, hogy a tanulók az előadás alatt a lehető legnagyobb figyelemmel, odaadással halgassák az előadó tanár fejtegetéseit, s ez okból

Next